Boldog Új Évet!

Minden kedves babagyűjtő barátomnak

BOLDOG ÉJ ÉVET!

2017 utolsó és 2018 első fellépésének képei, holnap délután a megújult Black Rose és Beauty Night közreműködésével.

*Addig a kínosabb képeket még cenzúrázzuk... 

ÉLJEN 2018! 

Marilyn - Végállomás: Bécs - harmadik rész

A másnapi városnézést szerencsére már szép időben tudták megejteni. Marilyn minden szóbajöhető épületet lefotózott, ami egy kicsit is tetszett neki. Az egyik árustól vettek puncsot, és hangos dalolászás és kurjongatás közepette ellátogattak a Haus des meeresbe vagyis a tenger házába.

                               

Kívülről az épület nem volt nagyon izgalmas, de az unalmas külső senkit ne tévesszen meg! Belül igazi csoda várja az idelátogató vendégeket, legyen az négy, negyven vagy száz éves.

Egy csodálatos víz alatti élővilág tárul pár lépés után a vendégek szeme elé.

A halak és tengeri csillagok jól láthatóan elégedettek az itt kialakított otthonukban. Az épület több, mint tíz emelet magas a tetején egy kávézóval és egy hatalmas terasszal, amit körbe lehet járni és a vendégek megcsodálhatják az alattunk fekvő, nyüzsgő várost.

Marilyn és Dennis lenyűgözve figyelték a cuki halakat, szinte nem is akartak tovább menni. Végül mégis tovább indultak.

Egy emelettel feljebb megcsodálták a kígyókat, békákat és gőtéket. Az egyik kígyó olyan nagy volt, hogy mindenképp fényképezkedni akartak vele.

Nem csak Marilynt és Dennist nyűgözte le a hatalmas kígyó, sokan tolongtak a terrárium körül.

- Amúgy itt forgatták szerintem a Rexnek az egyik részét. A négy lábon járó angyalt.

- Igen és egy másikat a Práterben. Kár, hogy a Práter most zárva van, de remélem egyszer nyáron is kijövünk, hogy megnézhessük.

- Jaj, az olyan jó volna! Szeretem a vidámparkokat.

- Én is. Na, akkor ezt megbeszéltük.

- Annyira aranyosak ezek a majmocskák! És milyen nagyokat ugranak!

- És nézd a cuki pofiját!

- Látom, ez tetszik neked - nyugtázta elégedetten Dennis

- Igen, a budapesti állatkertet is szeretem nagyon. Ott is vannak majmocskák, lajhár, meg madarak ilyen házban.

- Igen, és ott is olyan szépek, mint itt. Csak itt németül vannak a kiírások - nevetett a férfi.

- Teljesen igazad van. Menni akarsz? - csipkelődött a lány.

- Ha unod a majmokat... na meg a halak sem túl eredetiek.

- Ahogy gondolod. Én azért kíváncsi vagyok a kilátásra az épület tetejéről.

- Itt van egy lift. Felmehetünk azon is.

- Na de akkor ki fog edzeni? Mindjárt itt a karácsony, edzettnek kell lennem, még a végén elhízok!

- Attól én nem félnék a helyedben!

A majmok után néztek még madarakat, teknősöket és végignézték, ahogy egy gondozó tücskökkel etette az állatokat.

                         

Amikor végre felértek a tenger háza tetejére, fáradtan szemlélték az alattuk elterülő nyüzsgő várost. 

- Én le nem gyalogolok! - mondta Marilyn elcsigázottan. - Fáj a vádlim és a hátam is a sok lépcsőzéstől.

- Egyetértek! Ha ma még meg akarjuk nézni a zeneházat, tartalékoljuk az erőnket - válaszolta Dennis, aki látta a lányon, hogy legszívesebben már a szállásuk kádjában pihentetné fájós végtagjait.

Mielőtt meglátogatták volna a zeneházat, beugrottak egy étterembe ebédelni, így újult erővel indultak felfedezni ezt a csodás kiállítást.

A Haus der Musik egy igazi interaktív múzeum. Minden teremben szólt valamilyen zene, és le lehetett ülni. Az egyik terem úgy volt kiépítve, hogy a zene tökéletesen hangzott benne.

Marilyn lábai még fájtak, de az első emeletre vezető lépcsősort nem hagyta ki, ugyanis a lépcső zongoraként is funkcionált. Dennissel majd egy fél órát ugráltak rajta nagyokat nevetve.

Otto Nicolai német zeneszerző, orgonaművész és karmester viaszbábúját is megcsodálhatták. Ki volt állítva egy hatalmas citera és egy nagy basszus dob is, amin lehetett játszni.

     

A kiállítási tárgyak közt volt egy Schubert korabeli gitár, és Johann Strauss idejéből való hegedű.

Mozart, Figaro házasságának a karmesteri kottája, Mahler jegyzeteivel.

Vonósnégyes, Haydn találta fel, ez két hegedűből egy brácsából és egy csellóból áll. Annyiban különbözik a nagyzenekari felállástól, hogy nincs benne nagybőgő és minden hagszercsoportból csak egy van.

Ki volt téve egy komponálós játék is, amivel bécsi keringőt lehetett komponálni. Úgy működött, hogy volt két interaktív asztal, amin egy-egy dobókocka volt. Hatot lehetett dobni a kockákkal, és ketten együtt, véletlenszerű zenét lehetett alkotni. Marilyn és Dennis ezt a játékot is nagyon jónak találták, így ide is vissza-visszatértek. Itt egy jó kis videó róla:

A szállodában finom vacsora várta a fiatalokat, akik az egész napos túra után és az ebéd ellenére farkasétvággyal vetették rá magukat az ételre.

- Isteni ez a sushi! - mondta Marilyn, miközben egy hatalmas falatot kapott be.

- Nekem is nagyon ízlik. Nem is tudom, mikor ettem ilyet utoljára. Mindig különleges alkalmakkor eszek ilyesmit.

- Ez most különleges alkalom?

- Hát nem az? Bécsben vagyunk, szép dolgokat nézegetünk, jól érezzük magunkat, kiszakadunk a szürke hétköznapokból és a karácsonyi stresszből - sorolta Dennis.

- Végül is igazad van. És milyen szép ez a hely! Eddig csak két csövest láttunk, akik magyarok voltak. És nincs büdös kajaszag vagy pisiszag az aluljáróban.

- Láttunk csöveseket az aluljáróban. De ők nem olyan szakadtak, mint otthon. Le sem engedik őket oda, ha bűzlenek.

- Kóstold meg a halat is, nagyon jó. És igazad van, nagyon kultúrált ez a hely. Szívesen ideköltöznék!

- Hát én inkább valami melegebb helyre költöznék. Mondjuk Miami?

- Ott nincs is hó.

- Attól még el lehet utazni síelni, de te választod meg, hogy karácsonykor az óceánban akarsz úszni vagy síelni akarsz. Amúgy meg nincs is hó már karácsonykor. Pedig szánkózni én is szeretek.

- Hát én tele vagyok!
- Én is.
- Akkor két kör futás, hogy lejjebb menjen...
- Vagy visszajöjjön.
- Végülis... egyik verzió sem hizlal, csak az, ha tespedünk a fenekünkön.
- Megér ez ennyit?
- Á nem!

Viccelődtek a fiatalok, majd jót nevettek.

- Tudod, most nagyon jól érzem magam! - vonta közelebb a lányt Dennis.
- Én is. Olyan jó itt lenni! Tudod, hosszú ideje most vagyok igazán elégedett. Amióta visszakaptam a fiam, jól voltam, de most! Most nagyon jól érzem magam.
- Kezdesz helyrejönni. Ez szuper!
- Nekem mondod? Bár még nem tökéletes. Lelkiismeret-furdalásom van a fiam miatt, magam miatt...
- Ne várj mindent egyszerre! Ez egy folyamat, és hidd el, nem baj, ha döcögős az út.
- Te egy nagyon jó ember vagy! Annyi mindenben segítettél már nekem, igazán köszönöm!
- Igazán nincs mit. Remélem ezután sem csalódsz majd bennem!

- Nem valószínű, hogy tudnék csalódni.  Becsületes vagy, okos, és tettrekész.
- Jaj, még a végén elpirulok!

Észre sem vették, de egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, és nem csak lelkileg. A távolság egyre csökkent köztük, míg elcsattant köztük az első csók. Amit követett a következő és még jó pár. 

Zavartan váltak szét és ültek le egymástól a lehető legtávolabb.

- Sajnálom! - mondták egyszerre.
- Nem lett volna szabad. Még csak most kezdesz túl lenni a férjed szemétségein. Én nem tudom mi ütött belém!
- Én nem... Miattad aggódom, Nemrég szakítottál Ditával. Még nem is vagy túl rajta.
- Én túl vagyok. azt hiszem. Nem akartalak lerohanni.
- Nem rohantál le. És nem vagyok cukorból. Jól esik az aggódásod, de jól vagyok.
- Sajnálom, tudom, hogy erős vagy.
- Mit szólsz, ha elnapoljuk ezt a beszélgetést, amikor nem vagyunk ennyire... felspanolva.
- Egyetértek. Nem hiszem, hogy meg tudnánk ezt most beszélni.

Az utolsó bécsi nap reggelén kicsekkoltak, és megkérték szépen a recepcióst, hogy a nagy csomagjaikat had hagyják ott, a vonat indulásáig, majd nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a városnézésbe.

- Mire vagy még kíváncsi? - kérdezte Dennis.
- A vásárra, a Parlamentre meg úgy az utcaképre összességében. Habár eddig sok dologban hasonlít Budapestre.
- Kivéve s szagokat.
- Így van. Itt nincs büdös. Csak az autók.
- Na de ilyen pókembert nem látsz minden nap!
- Ez tök jópofa! Ilyen kéne otthon is.

A parlament előtti fotózkodás nem maradhatott el.

- Szerintem a mienk szebb - mondta Dennis.
- Szerintem vetekednek egymással. De én most nem mennék be. Vagy te igen?
- Nem, én most egy jó kis vásárra és puncsra lennék vevő.
- A számból vetted ki a szót.

A Mozart puncs, a forralt bor és a narancsos puncs is nagyon tetszett mindkettőjüknek.

- És nézd, lehet kapni cipóban töklevest meg gulyárst. Kóstoljuk meg! - lelkendezett Dennis.
- Én is ezt akartam javasolni - értett egyet Marilyn. - Olya éhes lettem ettől a puncstól!
- Lefotózom a vásárt, amíg szerzel levest, oké? Én tököt kérek.
- Oké, én meg gulyást eszek. Majd megkóstolhatod ha akarod.
- Te is az enyémet.

A vásár után elcsigázva és kicsit becsípve értek ki a pályaudvarra. Ott éppen a Mikulás és az Angyalok osztogattak ajándékot gyerekeknek, de szívesen álltak be egy fotóra is.

Marilyn nagyon jól érezte magát Bécsben, de örült, amikor végre hazaért. Először is átöltözött, és már rohant is be a gyerekszobába, ahol Krisz éppen az igazak álmát aludta. 

- Jaj szépségem! Milyen jól alszol. Akkor most nem veszlek fel.

- Nemrég aludt el - mondta Dita.

- Milyen baba volt?

- Ó, nagyon jó! Szépen játszik, megtanultunk kukucsolni, és csak egy éjszaka nem hagyott aludni. Szerintem az egyik foga volt a ludas.

- Gyönyörűm. Igen, az egyik felső foga még nincs kint.

- Mesélj, milyen volt Bécs?

- Annyira szép! Hozok inni, enni és mesélek.

És mesélt. Majdnem mindent, ami történt. Elmesélte a schönbrunni esős napot, az éttermi finomságokat, a tenger házát, a zene házát és a puncsivást a vásárban. A beszélgetésekről is esett szó, de a csókról nem.

Dita figyelmét nem kerülte el, hogy barátnője egy ponton zavarba jött, de nem tette szóvá. Helyette eldöntötte, bármi is lesz, nem húzza fel magát. Ugyanis ismerve barátnőjét és volt pasiját, majd miatta, Dita miatt nem akarnak majd  ismerkedni egymással. 

Végül elköszöntek egymástól és Marilyn örömmel nézgette még fiát elalvás előtt.

Másnap Marilyn és Dennis találkoztak, hogy megbeszéljék a Bécsben történteket. Kriszt addig átvitte Barbie-hoz.

- Alig tudtam Dita szemébe nézni. Hihetetlenül kellemetlen volt, amikor meséltem a bécsi túrákról és nem tudtam a szemébe nézni szinte a csók miatt.

- Nekem mondod? - mormogta Dennis. - Tegnap átjött a haveromhoz és engem is kikérdezett. De addig nem akarok mondani semmit, amíg nem tudom, hogy mi van velünk.

- És mi van velünk? 

- Nem tudom.  Jó volt megcsókolni téged. És jó volt veled túrázni is és beszélgetni.

- Én is így érzek. Jól érzem magam veled! 

Beszélgetésük közben észre sem vették, hogy valaki hallgatózik.

- Tudod én azt hiszem, nem lenne szép, ha összejönnénk. Dita - bármit is modd - nem hiszem, hogy örülne. Ráadásul a legjobb barátnőm. Olyan, mintha lecsaptalak volna a kezéről - sorolta az érveit Marilyn.

- Igen, én is így érzem, noha nem így történt. És nem tudom hogy mit gondolsz, de azt hiszem nem vagy túl még a Gabbal történteken - érvelt Dennis.

- Tudnék úrjra bízni valakiben, ha erre gondolsz... 

- Akkor mégis mire vártok még? - szólalt meg Dita.

- Jaj, de megijedtem! - kiáltott fel Marilyn.

- Mióta állsz itt? - kérdezte Dennis.

- Elég ideje, hogy tudjam, elcsattant egy két csók és itt bénáztok.

 Dita lehuppant két barátja közé és jól megölelgette őket, de félig derűsen, félig bosszankodva azért kicsit kiosztotta őket.

- Csak azt nem értem, ha csak az a gond, hogy én mit fogok szólni, akkor miért szerencsétlenkedtek? Hiszen elmondtam ezzel kapcsolatban a véleményem - mondta Dita.

- Nem is az, de mit fognak szólni a barátaink? - tette fel a kérdést Marilyn.

- Kit izgat? - kérdezett vissza Dita. Egyik sem tartotta a gyertyát.

- Oké, állj le. Nem csak ez a probléma. Én nem tudom, mennyi időt kellene adnom magamnak, hogy túl legyek a szakításunkon.

- És Én sem tudom, milyen lennék egy kapcsolatban. Az a helyzet, úgy érzem, tudnék szerelmes lenni, de nem tudom hogyan viselkednék.

- Akkor ne rám fogjátok a lelki bajaitokat! - szólt szigorúan Dita. - Ez már a ti dolgotok, de ne rám fogjátok, ha mégsem jöttök össze. Tudjátok, én nem beszélek a levegőbe: ha egyszer azt mondtam nem zavar, hogy tetszetek egymásnak, az úgy is van. Dennis a párom voltál és nem a tulajdonom. Tisztellek annyira téged is és Marilynt is, hogy nem nézlek tárgynak és nem kezdek hisztérika módjára nyafogni, hogy "a csúnya néni elvette a játékomat! Te, Dennis, saját önálló akarttal rendelkező felnőtt ember vagy, önálló gondolatokkal és érzésekkel. Marilyn szintén. Ki vagyok én, hogy megtiltsam azt, hogy szeressétek egymást?  - tette fel a logikus kérdést Dita.

- Igazad van! Sajnálom! Csak nem akartunk megbántani vagy fájdalmat okozni. - nézett Marilyn bűnbánóan barátnőjére. - És igen. Azt hiszem túl vagyok a Gabbal történteken, a házasságnak nevezett poklon és a váláson is, meg hogy Gab börtönbe került, de nem tudom, hogy viselkednék egy kapcsolatban.
- A volt férjed oda került, ahvá való. Egyébként tisztellek, amiért nem akarsz megbántani és amiért bevallod, hogy nem tudod, mit váltana ki belőled egy kapcsolat. Ehhez bátorság kell. - mondta Dita. - Másfelől Nekem nem az fáj, hogy tetszetek egymásnak vagy szeretitek egymást, értsétek meg. Nincs bennem harag irántatok. Nekem a szakítás fáj. Megpróbáltuk, kétszer is és igen, csalódás, hogy nem sikerült. Ez fáj nagyon. De ha nem működik, pedig hidd el, mi mindent megtettünk, akkor van ez így. Tanultunk belőle, továbblépünk. 

- Először is a saját érzéseinket kell tisztázni. - szólt közbe Dennis is - Azt hiszem, kicsit még zavaros minden, mert én is csalódott vagyok. Igen, ez a legjobb szó. Bennem sincs harag, csupán van bennem némi fájdalom és csalódás, mert nem sikrült. Viszont, ahogy mondtad, megpróbáltuk működtetni a kapcsolatot. Én is makacs voltam, néha önző is. Tanulok belőle aztán, ahogy mondtad "van ez így és tanulunk belőle és továbblépünk".
- Látjátok? Itt most nem elsősorban arról van szó, hogy én mit szólok majd. A többi már rajtatok múlik, mint már mondtam.
- Mit szólsz Marilyn, ha van kedvünk, talákozunk, ismerkedünk, akár baráti alapon, akár randi jelleggel, de nem erőltetünk semmit. - nézett a lányra Dennis.

- Én benne vagyok. Nagyon jó ötlet - lelkesült fel a lány.

- És ennek a problémának a megoldásához is én kellek? - tette fel a költői kérdést Dita, majd mindhárman jót nevettek.

A délelőtt további részét is együtt töltötték, megbeszélték a szilveszteri fellépést, csipkelődtek egymás szerelmi életén, majd délután ki-ki ment a saját dolgára.

Sajnos a Haus der Musik nyújtotta élményt nem lehet képekben és egy videóban visszaadni, de a belinkelt két videó és a saját videó talán segít abban, hogy Nektek is felkeltse az érdeklődéseteket ez iránt a fantasztikus kiállítás iránt. 

Marilyn - Végállomás: Bécs - második rész

Két nappal később Marilyn és Dennis izgatottan indultak az állomásra. Zavarban voltak, mert együtt utaztak. Marilyn még sohasem volt Bécsben, teljes lázban volt. Vajon milyen lesz? Szép város, vagy zsúfolt és büdös, mint London?

Végül a megbeszélt időponthoz képest tíz perccel később sikerült a Keleti főbejáratához érniük, mivel a város egy kész káosz volt.

Viszonylag hamar meg is találták a vonatot, így szép kényelmesen felszálltak és elhelyezkedtek,

- Fantasztikus! Megyünk! - lelkendezett a lány.

- Akkor ámuldozz, ha meglátod a kastélyt vagy a zeneházat! - nevetett Dennis.

- És vajon a vásár milyen? Iszunk puncsot?

- Persze és forralt bort és eszünk cipóból gulyást is.

- Hát azt is lehet? Cipóból levest? Fantasztikus!

- És számos édességet is lehet enni a csokitól az aszaltgyümölcsig, meg sok szép karácsonyi dekor is kint van. És mindez a parlamenttől nem messze.

- Mindent látnom kell!

- Ne aggódj! És tartalékolj az energiával, mert kelleni fog. Nagy az a város - somolygott a férfi, aki tudta miről beszél, már sokszor megfordult Bécsben.

A vonatút - bár közel három órás volt, nem tűnt annyinak. Olvastak, zenét is hallgattak és beszélgettek. Nagyjából eltervezték, hová szeretnének eljutni. A zeneházban - Haus der Musik- még Dennis sem járt. Miután megérkeztek megkeresték a 18-as villamost, amivel a csupán néhány megállónyit utaztak Margaretengürtel nevű megállóig és csak öt perc volt a Queens Apartments.

A szobába lépve a két meglehetősen fáradt és zilált fiatal azonnal a széles, jó puha ágyra vetette rá magát. Hiába, a karácsony előtti hajrá és az ajándékok utáni rohanás igazán fárasztó volt mindkttőjüknek.

- Ez rugós! De jó! - lelkendezett Marilyn.

- Ugráljunk rajta? - kérdezte örvendezve Dennis.

- Holnap. Most nagyon fáradt vagyok. Inkább pakoljuk ki a cuccot a szekrénybe és vacsizzunk.

- Elmenjünk egy étterembe vagy inkább rendeljünk valamit a szobánkba? - kérdezte Dennis, de már ő is elalvás közeli állapotban volt.

- Én ez utóbbi mellett vagyok. Együnk, aludjunk. Ma már semmit sem akarok csinálni a pihenésen kívül. Ne haragudj!

- Semmi baj, én is pontosan így érzek. Tudod mit? Ne is csomagoljunk ki, csak tegyük a két pakkot a szekrénybe. Amúgy is csak szombatig maradunk.

- Egyetértek. 

- Tök jó ez a melegszenya! - mondta Dennis.

- És ez a bor se semmi. Megkóstoltad?

- Igen. Szerintem is. Mit szólnál ha holnap valami különlegesebbet rendelnénk? Mondjuk sushit? 

- Nem kellene inkább a helyi finomságokat megkóstolni? 

- Azt majd városnézés közben megtehetjük. Jó kis éttermek vannak errefelé.

Az elalvás szült némi feszültséget, mivel csak most tudatosult bennük, hogy egy ágyban fognak aludni. Dennis a szokásos atléta-alsógatya kombinációval kissé zavartan toporgott az ágy mellett, ami Marilyn figyelmét sem kerülte el.

- Láttam már alsógatyás fickót, ne szégyenlősködj - nevetett a lány.

Azért miután nyugovóra tértek, gondosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz...

Másnap reggeli után nagy izgalommal készültek a városnézésre. Sajnos zuhogott az eső. Délutánig vártak, hátha végre jobb idő lesz, de csak még szürkébb és hidegebb lett minden. Így végül arra a döntésre jutottak, hogy csak a Schönnbrunni kastélyt látogatják meg. 

Jól felöltözve kisétáltak az U4-es metróhoz a Margaretengürtelhez és Hütteldorf felé vették az irányt. 

Mint említettem, a kastélyban nem szabad fotózni, de ITT egy érdekes videó.

Mikor odaértek a kastélyhoz, még világos volt és úgy tűnt, végre elállt az eső. Természetesen a kastély előtti fotózkodás sem maradhatott el.

A rossz idő ellenére rengetegen jöttek megnézni a kastélyt. Hosszú sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Audioguide segítségével járták körbe a kastély negyven szobáját.

A kastélytúra után szerették volna megnézni a kastélyparkban berendezett vásárt is, de az eső ismét eleredt, így csak egy rövid szemlét sikerült megejteniük.

Némelyik árus pompásan rendezte be a felállított bódéját. Némelyik belvárosi luxus kirakat is megirigyelte volna azt a művészi érzéket, ahogy a karácsonyi dekoráció elrendezésre került ezeken a kicsi felöleteken.

Annyira fáztak, hogy végül beültek a kastélykertben lévő étterembe. Megkóstolták a helyi gulyást és a kolbászt savanyú káposztával és sültkrumplival. Mindkét fogást igen finomnak találták.

Átfagyva tértek vissza a szállásukra. Marilyn lelkesedése határtalan volt. A kastélyban vett egy Sissi és Ferenc Józef portréjával ellátott porcelán étkészletet.

- Jaj én milyen rossz vagyok! - agonizált a lány.

- Miért vagy rossz?

- Mert olcsóbban is vehettem volna magamnak étkészletet. Kicsit lehettem volna körültekintőbb.

- Még mindig ezen vagy fennakadva? Teljesen megértem, hogy ezt vetted meg. És különben is! Egyszer élünk, nem? Néha ÉLNI is kell! Ha már itt lézengünk ezen a sárgolyón.

- Igen, tudom, hogy igazad van... De ha nem Sissi és Ferenc Józef van rajta a tányéron hanem valami virág vagy dísz, akkor is a porcelán még jó minőségű lett volna. És spórolhattam volna pár Eurót.  Viszont annyira tetszik! És emlék marad a bécsi kirándulásról...

- Na látod! Emlék, és még hasznos funkciója is lesz.

Dennis a lány mellé lépett, kivette az öléből az étkészletet, majd felsegítette.

- És most, hogy ilyen bátran elengedted magad végre, megünnepeljük - mondta.

- Mégis hogyan? - kérdezett vissza a lány.

- Hát ugrálunk az ágyon! Mit szólsz?

- Meggyőztél! - nevetett Marilyn.

Az ugrálás után nevetve rogytak le az ágyra. 

- Tudod, már régen voltam ennyire felszabadult. Mindig viselkednem kellett az exférjem mellett.

- Örülök, hogy kezdesz felengedni. 

- Egy éve már, hogy eljöttem Londonból és még mindig úgy érzem, hogy Gab bármikor rámtalálhat.

- De Gab most jó ideig a sitten fog rohadni. Kiskorú veszélyeztetése, emberrablás, satöbbi.

- Iszonyú volt a tárgyalás! Megpróbált lejáratni Gab ügyvédje. 

- De a mi ügyvédünk sokkal jobb volt. És az a mocsok Gab megkapta az életfogytiglant. Visszaeső bűnözőként és ilyen súlyos bűntények után, meg is érdemelte - vélekedett Dennis. 

- Igazad van. És mi van veled és Ditával? Már ha nem gond erről beszélned.

- Semmi. Szakítottunk. Megint. 

- Igen, múlt nyáron már egyszer szétmentetek. Másfél év után végleg szétmentetek? 

- Két év volt. Igazából legalább öt éve  ismerjük egymást, de három éve lettünk legjobb barátok. Kezdtünk jobban összemelegedni, de mindketten máshonnan számítottuk a járásunk kezdetét.

Dennis nem  tudott tovább beszélni, kicsit elkalandoztak a gondolatai, így Marilyn elment fürdeni és pizsamában huppant le újra Dennis mellé. 

- Ne haragudj, hogy Ditáról kérdeztelek, tudom, hogy ez még friss.

- Semmi baj! Igazából ért már egy ideje. Dita mindig kifogásolta, hogy nem szeretem a nyüzsit. Pedig ez nem igaz. Szeretem a nyüzsgést, a táncot, de olyan volt, mintha Dita csakis erre vágyna. De lehet csak én értettem félre valamit.
- Félreértetted, és ő is téged.
- Tudom. Barátokként sokkal jobban szót értettünk.
- Persze, hiszen nem vártatok el egymástól semmit.
- Tudod a végén  olyan volt, mintha direkt akarnánk veszekedni egymással. Nem is tudom.
- Csak úgy érezte, hogy nem fér bele az életedbe. Hogy túl elfoglalt vagy.
-  Igen. Ez az én hibám volt. Csak annyira nyomulósnak éreztem a végén a közeledését, hogy nehezemre esett viszonozni...
- Miért nem beszéltétek meg? - vágott közbe a lány.
- Mert mindig veszekedésbe torkollt.

- Hidd el, én nem akarok sem igazságot tenni sem ítélkezni felettetek, csak meghallgatni. Ezért vagytok a barátaim. Mid a ketten. És sajnálom, ha kibeszéltünk...
- Mi is kibeszéljük most őt. De szerintem ez nem számít annak. Semmi rosszat nem tudok mondani róla. Hibáztunk mindketten, próbáltuk helyrehozni, de nem ment. Ő ettől nem lesz kevesebb. Mindent beleadott, ahogy én is szerintem. Csak nem illettünk össze.
- Én azt mondom, még mindig meg tudnátok beszélni...
- Nem. Nem kockáztatom a jó viszonyt Ditával. Talán már nem is szeretem szerelemmel. Önző voltam vele...  Nagyon szeretem őt, de...
- Azt hiszem értelek. Volt egy pasim, még gimiben. Fél évig jártunk. Azóta is tartjuk  kapcsolatot... Vagyis, amióta megszabadultam Gabtól, újra felvettem Freddel a kapcsoatot. Mindig tőle kérdeztem meg, hogy ezt vagy azt hogy gondolnak a pasik. Mit éreznek, hogy értenek dolgokat, amiket mi lányok félreértünk.Gabnál figyelmeztetett, hogy nem kóser a pasi... De én meg... Nem is tudom...
- A rózsaszín köd lebegett a szemed előtt.
- Így van. És szörnyű, mert mindig megfogadtam Fred tanácsait. De ezegyszer nem. És jól rá is fáztam. Most mondd meg!
- Ne ostorozd magad! Nem  te hibád volt! Hidd el, erről nem te tehetsz!
- Néha pedig úgy érzem. Fred is figyelmeztetett, én is láttam a jeleket. Mégsem... Mégsem hagytam el. És szörnyen bánom. Nem is magam miatt, hanem a fiam miatt, ki most apa nélkül maradt az én hibámból. Mert nem választottam neki megfelelő apát.

- Ez olyan közhelyesen hangzik... De jogod van hibázni és jogod van úgy élni az életed, ahogy tudod. Nem te vagy az egyetlen ember, aki tévedett. Hidd el, ettől még nem leszel rosszabb, mint bárki más! És ügyesen talpra is álltál belőle.

- Igazad van. És tudod mit? Ezt a néhány napot nem akarom önmarcangolással tölteni. Így most elengedem magam. Ha mégis újra szomorkodnék, kérlek szólj rám.

- Ezt megbeszéltük. De szerintem menjünk el aludni, holnap meg akarom mutatni neked a várost! Már ha az időjárás kedvez nekük.

Ezen az éjjelen már nem tartották szigorúan a távolságot. 

A hideg idő után jól esett bebújni a jó meleg takaró alá és érezni a másik közelségét - Még akkor is, ha csak egy jó barát az illető.

Még egy rész lesz a bécsi kirándulásról, mert 

1. Megint túl hosszú lenne a rész,
2. Mert a városnézős résszel meggyűlt a bajom kicsit. Kedves Múzsám igazán felébredhetne már!

Remélem ettől függetlenül tetszik nektek a sztori!