Múltkor már beszámoltam róla, hogy két új fiú költözött a Barbie család villájába, Kevin és Ryan.
A két fiú már régóta ismeri Sindy-t és Sidney-t, de a barátságuk kissé lazább lett az elmúlt években, mivel mindenkinek mást hozott az élet, máshol tanult, majd más-más városban kezdtek dolgozni.
A négy jó barát már nagyon várta, hogy végre kicsit kiszabaduljanak a villából, így ellátogattak a Margit szigetre.
A Japánkert vonzotta őket leginkább, itt nyílik sok szép virág, van egy kis tó, s mivel az idő szép volt, ide telepedtek le beszélgetni is.
Eleinte inkább csak sétálgattak a parkban, de a régi szép emlékek felidézése a hangulat feloldásában sokat segített.
Kevin, Sindy és Sidney már gyerekkoruk óta jól ismerik egymást. Egy faluban nőttek fel, ugyanabban az általános iskolában tanultak, amikor csak tehették, mindig együtt lógtak.
- Emlékeztek amikor gyerekként mindig Kevin anyukájánál uzsonnáztunk? - fordult Sindy a többiekgez.
- Lehet azt elfelejteni? De egyszer focizás közben kitörtük az ablakot a konyhában. Apu nagyon dühös volt, de anyu csak nevetett - mondta Kevin.
- Neeem, én sosem fociztam veletek! Te és Sindy imádtátok, de én jobban szerettem babázni vagy bújócskázni! - méltatlankodott Sidney.
- Aranyos gyerekek lehettetek! - jegyezte meg Ryan. Ő csak a gimnáziumban ismerte meg a három jó barátot.
- Azok voltunk, de máig nem emlékszem, hogyan barátkoztunk össze. - mondta Kevin.
- Én tudom! Sindy és én éppen fogócskáztunk, te pedig odajöttél játszani velünk. A vége az lett, hogy te és a nővérem inkább fára másztatok, én meg hazamentem a mesekönyveimhez, mert unatkoztam. - mondta Sidney
- Elég különböző testvérek lehettetek már gyerekként is - tűnődött Ryan.
- Mindig is olyanok voltunk, mint a kutya meg a macska. De ettől függetlenül mindig együtt lógtunk. Nagyon szerettük egymást már akkor is - mesélte Sidney.
- A gyerekkori fotóinkon is látszik, hogy mindig külön játszottunk, de mindig egymás közelében maradtunk. - mesélte Sindy.
- De már gyerekként is sokat beszélgettünk - jegyezte meg Sid.
- Igen és mindig azt terveztük, hogy akkor is elmegyünk ketten az erdőbe, ha anyuék nem engednek el minket - nevetett Sindy.
- És végül összejött a kaland? - kérdezte Ryan.
- Nem. Anyáék rájöttek mindig. Csak tudnám hogyan csinálták! - mondta Sindy.
- Én tudom! Hallották a másik szobában amiről beszéltetek - nevetett Kevin.
- Honnan tudod? - csodálkoztak a lányok.
- Onnan, hogy én is ott hallgatóztam minden karácsony előtt, hogy tudjam, mit kapok tőletek - nevetett a fiú.
Ez az információ természetesen nem maradhatott "megtorlás" nélkül, a lányok felpattantak, hogy majd most aztán elkapják Kevint. Ryan nevetve vett részt a kis csatában, s közben kiértek a tóhoz, ahol ismét leültek kicsit. Kis csend telepedett a csapatra, kedvtelve nézegették a tóban úszkáló halakat, a tó felszínén nyíló tündérrózsákat és a lomhán cammogó teknőst.
- Azért én a gimi előtt féltem egy kicsit - jegyezte meg Sid. - Nem akartam külön iskolába járni tőletek.
- De mindannyian ugyanazokba a sulikba jelentkeztünk - jegyezte meg a nővére.
- Attól még kerülhettünk volna különböző iskolába.
- De nem kerültünk! - mondat Sindy.
- Az első nap én pont Ryan mellé ültem le - jegyezte meg Kevin.
- Igen és utána egy darabig csak vele lógtál a gimiben.
- Persze. Örültem, hogy lett egy barátom. A faluban eléggé fura fiúk voltak. Az egyik mindig az apjával dicsekedett, a Kovács testvérek meg állandóan a bajt keresték. Végül a legtöbb fiú az ő bandájukba tartozott, menőztek, meg ellógtak otthonról a városba.
- Ezzel semmi baj nincs - jegyezte meg Ryan.
- Persze, csak aztán sokszor kerültek bajba, amikor a plázában randalíroztak. Ez nekem nem kellett. Nem így akartam a "falusi jó gyerek" szerepből kitörni. Meg nem volt bajom azzal, hogy falusi vagyok, és azzal sem, hogy jó gyerek.
- Azért a bulik nálunk is megvoltak - jegyezte meg Ryan. - Nekem hiányoznak a táncolós, dumálós esték.
- Nekünk is! - helyeseltek a többiek.
- Emlékszel az első csajozós esténkre? - kérdezte Ryan Kevintől.
- Igen, akkor mentek a lányok először pasizni - mesélte Kevin. - mintha összebeszéltünk volna, pedig nem.
- És még csak fel sem merült bennünk, hogy Sindy és Sidney is lehetnének a barátnőink - gondolkozott Ryan.
- Persze, mert úgy össze voltunk nőve, mint a testvérek - érvelt Sidney.
- Én csak a kudarcaimra emlékszem - mondta Sindy.
- Eléggé fiús voltál még akkor is. Ugyan azt a zenét hallgattuk, ugyan azokat a filmeket kedveltük, mindenben hasonlóak voltunk mi négyen, de te nem voltál hajlandó szoknyában járni. De a nadrágjaid és a felsőid is mind két számmal nagyobbak voltak mint te - mondta Sidney.
- Igen és az egyik elfuserált buli után feljöttél és beszélgettünk - fordult Kevinhez Sindy.
- Persze, és akkor már nem tudtalak megvigasztalni és én hívtam át Kevint, hátha ő több sikerrel jár mint én - mondta Sid.
- Rávettelek, hogy menjünk el vásárolni neked új ruhákat. Te pedig nem akartál jönni - nosztalgiázott Kevin.
- Azért mégis jó volt, hogy rábeszéltél, én is sokkal jobban éreztem magam utána - mosolygott Sindy.- De a tesód nem jött velünk.
- Igen, én a matek témazáróra készültem nagyon. Nehezen ment a matek, nem akartam megbukni. Így is csak kevésen múlott - mosolygott Sidney.
- Kényelmesek voltak a régi ruháim is. Azóta sem értem, miért nem tudott senki úgy elfogadni ahogy voltam.
- Mi elfogadtunk - mondta Ryan - Viszont nem várhatod el másoktól hogy nőként tekintsenek rád, ha te sem tekinted magad annak.
- Nőnek tekintettem magam akkor is, de nem szerettem volna üresfejű tyúkká válni, akit csak a divat meg a körömlakk érdekel.
- Amikor hazaértetek, igazi kis divatbemutatót tartottatok - nevetett Sid - Ne meséld be nekem, hogy az nem volt jó! láttam, hogy tetszett.
- Igen nagyon tetszettem magamnak és vásárlás közben jöttem rá, hogy nem leszek rózsaszín pláza cica, attól, hogy van pár szoknyám is.
- Nem is akartál nagyon színes dolgokat venni. Szinte minden fekete volt - mondta Kevin - De el kell ismernem, az a bőrszerkó nagyon dögös volt!
- Szerintem az a mini fekete ruha is jól állt - mondta Sid.
- Én meg rá sem ismertem Sindy-re amikor megérkeztem hozzátok - mondta Ryan. - Nem tudom mit mondott akkor neked Kevin, de hatásos volt. Mire a gimi véget ért, igazi dögös csaj lettél!
- Aztán leérettségiztünk és mindenki ment a maga útján. Én például asztalos lettem, akkor ez jó ötletnek tűnt.. Ma lehet, inkább műszaki főiskolát választanék - mondta Kevin.
- Én és Ryan egy suliba jártunk utána is, csak ő orvos lett én meg ápolónő. - mondta Sid.
- Na de a tesód is megtalálta a testhezálló munkát. Rendőr lettél igaz? - fordult Ryan Sindy-hez.
- Helyszínelő vagyok. A bűncselekményekhez elsőként minket hívnak, rögzítjük a nyomokat, bizonyítékokat keresünk. - válaszolt Sindy
- Aztán mindannyian elköltöztünk az ország különböző pontjaira. Én és Sid Budapestet választottuk, ti pedig Debrecent.
- Debrecen mégiscsak fantasztikus volt, amíg meg tudtunk élni ott. Nem jöttem volna el, ha nem vágom el a kezem asztalkészítés közben. Sokáig nem tudtam dolgozni miatta, aztán néhány hónappal később fel is mondtak nekem, mert nem szuperáltam a baleset után. - mesélte Kevin.
- Én meg inkább magán praxist vezetnék, saját ápolóval, asszisztensekkel, mert a kórházban bizony kinyílt néha a bicska a zsebemben ahogy némelyik ápoló a betegekkel bánt - mondta Ryan.
A négy jó barát egészen estig folytatta a beszélgetést. Titokban mindenki örült, hogy a hosszú kihagyás ellenére, most ugyanúgy megtalálták a közös hangot, mint régen. De Sindy és Kevin kissé így is feszélyezve érzi magát. Mind a ketten ürügyet próbálnak keresni rá, hogy kettesben legyenek. Bár Sindy még nem tudja, hogy Kevin vele szeretne lenni... De kevin sem tudja, hogy Sindy ugyanígy érez...
Nagyon jó kis sztori! Nagyon jók a képek, nem lehetett egyszerű egyiket-másikat beállítani.
VálaszTörlésA kisbabák pont jók lettek a szerepekre, és a szobák is nagyon jók lettek! :) Várom a folytatást! :)
A képek beállításával nem volt nagy gond, de a japán kertben eléggé sokszor kerülgettek az emberek. Amikor megláttam a gyerekeket, már a fejemben volt a történet, meg a sztori egy része is le volt fotózva. És pont azon agyaltam, hogy a gyerekkori részeket nem tudom majd illusztrálni, így gondolhatod, amikor megláttam a gyerekeket, kiugrottam a bőrömből:) De működött a "kérd és megadatik" dolog :)
TörlésImádom a képeidet!! És ó, bárcsak gondolatolvasó lenne mindenki :) Szerelmi ügyekben mindenképp jó lenne! Vagy ha leírnánk, amit gondolunk, és érzünk, és az eljutna a másikhoz. :) Ma sütött a nap, mert láttalak :D pl. :D
VálaszTörlésA srácok még tartogatnak meglepetéseket, de nem csak ők. Ha visszanézed a Leánykérés című bejegyzésem, ott láthatod, hogy Susy és Cole is eléggé egymásba gabalyodtak. Úgy tervezem, hogy lassan róluk is készül néhány bejegyzés...;)
VálaszTörlésHú, ez nagyon klassz lett! Imádom, amikor a babák valódi környezetben vannak, főleg a természetben!!! :-) Lenyűgöz milyen bátor vagy! Nekem még mindig vannak gátlásaim, ha kint kell fotózni közterületen, de akkor eszembe jutsz, és elmúlik, és már engem sem érdekel ki-mit gondol. Az lenne a legszebb, ha a babafotózásnak elindulna a kultúrája, és nem furcsaság-számba menne, hanem tisztelt tevékenységgé válna, közkedveltté, mint Japánban. :-)
VálaszTörlésHidd el, én is nagyon sokat agyaltam az első kinti fotózás előtt, nem volt kedvem "intelligens" emberektől megjegyzéseket kapni. Mindig is kedveltem, amikor babákat kint fotóztak a természetben, de én egy panel lakás 6. emeletén lakom, így nekem nincs sok választásom. Ha kinti fotókat akarok, akkor bizony maradnak a parkok. Aztán lehet, hogy itthon mi indítjuk el a babák szabadtéri fotózását, új divatot teremtünk:) Tök jó lenne! Fotózzon mindenki kint babákat! :D
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEz egy nagyon jó elgondolás! Szuper lenne!!! Engem totál lelkesít! :-) Viszont, átfutott bennem egy gondolat, hogy amíg utaztatok a találkára, senki nem fotózta a babáit menet közben, buszon vagy vonaton? Ahogy az ablakon át nézik a tájat... stb. Ilyesmikből is érdekes képek tudnak születni. :-)
Törlés