Sajnos a február elég zűrös volt, (sokszor látogattam meg a dokikat) de nem feledkeztem ám meg a blogról és a fogadalmamról, hogy a kedvenc mesémet blogosítsam.
Azt viszont nem tudom, mikor lesz alkalmam megvalóstítani a dolgot. Jövőhéten pénteken endoszkópos kisműtétem lesz, a bal arcüregem full tele van és már másfél éve. Ha emlékeztek rá, írtam itt, hogy szenvedek vele jó ideje, de a gyógyszerek és orrcseppek ellenére a bal oldalam nem ürült le, csak a omlokom és a jobb oldal, így a doki nem akarja má húzni az időt. Jó darabig nem emelhetek, nem erőltethetem meg magam és nem mehetek ki a lakásból sem.
A mesémről tudni kell, hogy zömmel télen játszódik, és tudjátok, hogy nagyon szeretek kint fotózni, kivéve ugye, ami benti kép alapból. Így, ha lemaradok a télről, akkor idén max novemberben tudom elkezdeni a mesémet, ami igencsak negatvan érintett.
Viszont a berendezés készül szépen lassan hozzá, így amikor végre nem leszek a szabad mozgásban akadályozva, már csak fotózni kell majd.
Mutatom mit csináltam ma:
A sablon:
Ez még csak a prototípus. Itt-ott csálé, de van ez így, a következő jobb lesz. Kb 6-8 ilyet tervezek az iskolába. A sztori, amit szeretek, az 1800-as években játszódik és eléggé nehéz mindent korhűre megcsinálni. A ruhákat nem is én varrom, hanem Adél, mert az nekem igen kassan menne (jövőre sem tudnám elkezdeni a mesét, ha én varrnék)
Két kisebb gyereknek simán jó, bár azért egyensúlyozniuk kell, keskeny lett az ülőke.
És két tininek is jut hely benne. Ők szerencsére a lábukkal ki tudják már támasztani magukat :)
És a kép ami alapján terveztem a padomat. Az asztalnál az a lábtartó bigyó még nincs, de lesz majd.
Még két lovaskocsit akarok csinálni/kölcsön kérni, mert ugye a sztori szerint még nincsenek autók. Nekem van két szekerem/hintóm vagy mi a szösz, de az utcai fotóknál az utcaképet úgy akarom beállítani, mintha visszarepülnénk az időben.
Addig, amíg nem tudom elkezdeni ezt a mesét, természetesen folytatom maj Marilyn, Dennis és Dita sztoriját. Remélem nem bánjátok.
Gyógyulj meg mielőbb! Sajnos, én is különböző dokikhoz járok, nálam se könnyű a helyzet, ezért vagyok én is belassulva a blogjaimon, de igyekszem pozitívan szemlélni a dolgokat. :-) Én nagyon várom a mesédet, tudom milyen az, amikor az ember olthatatlan kedvet érez, hogy nyomban megvalósítsa a terveit, de mégsem teheti... Talán valami vigaszt nyújthat, hogyha úgy alakul, novemberben is boldogan fogjuk olvasni! Már most nagyon tetszik az ötlet és a pad!!! :-)
VálaszTörlésMarilyn-ék pedig bármikor jöhetnek, mindig érdekelni fog a történetük!
Oh, te szegény, ez aztán egy makacs betegség! Remélem most ez a műtét már megoldja a gondjaidat.
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok a történetre, az eddig tervek nagyon ígéretesek!
És persze, mielőbbi gyógyulást kívánok!
VálaszTörlésGyógyulj meg hamar! Én nagyon várom az új történetet! Az előkészület is nagyon izgis feladat! A sztoridra pedig mindig vevő vagyok!
VálaszTörlés