2015. december 7., hétfő

Lehet egyszerre kettőt szeretni?

Mármint babát. Szombaton véletlenül betértem az Asztórián a Babaklinikára, ahol sok gyönyörű régi és új baba van. Emellett restaurálással is foglalkoznak. És találtam valamit, amitől kicsit zaklatott lettem de örültem is neki.

Egy babát aki teljesen ugyan olyan, mint a legelső Barbie babám volt fénykorában. De csak az arca, mert a teste az újabb típusú.

Mutatom:

A régi és az új baba egymás mellett. 


Az új arca tök olyan, mint Barbie volt amíg le nem kopott az arcfestése.


 És a régi, az első babám, akit próbálok megjavítani, újraéleszteni a régi fényét.


És fejcserével. Barbie végre épp testtel, az új baba viszont olyan, mint a régi volt, amíg csak a teste volt megrongálódva. Értitek? És itt van a dilemma is. 



Most akkor egy testcserével (még ha nem is olyan, mint az eredeti) sikerült a régi lányomat megjavítani? És akkor most mi a helyzet a másik lánnyal, akinek az arca olyan mint a másiknak volt régen az újrafestés előtt? Most akkor ki az eredeti?

Most ott tartok, hogy mindkettőt egyformán imádom. Nektek mi a véleményetek?
És tudom, hogy nagyon szentimentális vagyok, amiért így ragaszkodom az első babámhoz, hogy mindenáron meg akarom javítani, de olyan sok szép gyerekkori emlék fűz hozzá, amit nem lehet csak úgy kidobni az ablakon.

Szerelmes vagyok két babába és egyformán szeretem őket. Kit válasszak?

Eredeti arc: 1976-os. Az új lány mégsem olyan, mint a régi volt, de nagyon hasonlít!

10 megjegyzés:

  1. Szeresd mind a két babát! A régihez, sok emléked fűz, viszont az új babára, ha ránézel, a szép emlékeid fognak eszedbe jutni! Nekem is sikerült az idén megszereznem egy ugyan olyan babát mint az első Barbie-m volt, nagyon izgatottan csomagoltam ki és olyan érzés a kezemben tartani, mintha a régi babám lenne. Elhatároztam, hogy készítek egy olyan részt a blogra, mintha a régi babám jött volna vissza sok-sok év múlva és visszaemlékezne a gyermekkoromra. Azóta sem készült el a poszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyjából azt érzem, amit leírtál, a régit a gyerekkorom miatt, az újat az arca és az emlékek miatt szeretem.
      Nagyon kíváncsi lennék a hazatérős Barbie részre, mondjuk karácsonyra megcsinálhatnád, szerintem király ötlet!

      Törlés
  2. A régi biszkvit babák "nemzetiségét" például az alapján határozzák meg, hogy ki gyártotta a fejét, mert ez a legfontosabb benne. Gyakran ugyanis nem ugyanaz gyártotta a testet és a fejet. Szóval a fej a fontos. A te babád fejének jó lenne egy eredeti testet szerezni. Emlékszel pontosan milyen baba volt? Látom, rózsaszín csík volt a hajában... Majd figyelem a netet, hátha látok hasonló babát, test donornak. Egyébként szeresd mindkettőt, az sem baj:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én régi babámnak olyan volt a haja, mint annak, amit megvettem szombaton. Ez a rózsaszín csíkos már átfűzött haj, mert sajnos azt is át kellett már fűzni, mivel valamiért kihullott/összecsomósodott. Igen, lehet, hogy a régi lánynak kellene egy jófajta test. Barbie-nak még nem volt gyárilag fröccsöntött bugyija és pattintós volt a lába.
      És most nézem, a régi babám tarkóján ott van, hogy Mattel és F165, de annak, amit szombaton vettem, nincs a tarkóján semmi. A régi lány derekán Mattel Malaysia van. Foggalmam sincs ez alapján lehet-e testet találni neki és azt sem tudom, hogyha lehet, akkor hogyan. Ha tudnál segíteni, azt megköszönném.

      Törlés
    2. Nézd meg milyen évszám van a régi babád fejének a belső peremére nyomva, az az eredeti gyártási évszám, az alapján rá lehet keresni a neten ki lehetett.

      Törlés
    3. 1976 van belenyomtatva, megpróbálom megkeresni. Arcot találtam, frissítettem a blogot, hátha valaki tud róla valamit. Remélem megtalálom, ki ő :)

      Törlés
    4. Emlékszel milyen volt a régi babád eredeti ruhája?

      Törlés
    5. Nem biztos, de mintha egy rózsaszín virágos szokna és hozzávaló boleró lett volna rajta. Csak hát nem emlékszem arra sem amikor megkaptam. :(

      Törlés
  3. Malaysiában 1986 óta napjainkig készítenek barbie babákat. Ez én a 90-es évek elejére datálnám a sminkje miatt. Emlékszel melyik évben kaptad?

    VálaszTörlés
  4. Hát én 87-ben születtem, de már oviban megvolt. Talán 4-6 éves korom között kaphattam... Apa hozta nekem külföldről, de arra sem emlékszem, amikor kibontottam a csomagból, csak egyszer csak már megvolt. Úgy emlékszem, rózsaszín virágos szoknya és boleró volt rajta fehér felsővel, de ilyen ruhában nem találom a neten. és tuti volt alul is 3 szempillája. Egyenes karja, fülbevaló nélkül, fröccsöntött bugyi nélkül. Majd még megnézem a Barbie-s könyvemben, bár nem biztos, hogy megtalálom, egyszer már kerestem benne és nem találtam meg. De egy hasonló test, amilyen volt neki, jó volna, még akkor is, ha nem pont ugyan abból az évből van.

    VálaszTörlés