2018. január 10., szerda

B.U.É.K - 2018

Kicsit megkésve  ugyan, de nagy lelkesedéssel!

Sajnos a fogam mellé a torkom és az arcüregeim is beadták a kulcsot, így tegnapig fekve bírtam elviselni a létezést. Sebaj, a dokim befenyített egy MR-el is, ha nem javulok, és azt mondta "egy kicsit drága, de lehet hogy szükséges." Kicsi... drága... a kenyér, na az csak kicsit drága...

De elég az én problémámból, úgyhogy lássuk azokat a bizonyos buliképeket!

A 2017 búcsúztatóját a Zöld Tündér Étterem rendezte, nem kis bevételhez jutva ezzel a bulival. Voltak, akik csak enni és beszélgetni jöttek le, de szép számmal akadtak, akik a Beauty Night és a Black Rose miatt jöttek el.


A koncert este kilenckor kezdődött és éjfél után is tartott. Raquaelle és Gil is szívesen csápoltak a koncertemón, mivel a Raquaelle lánya, Barbie is benne volt a Black Rose-ban. Ginny és párja Gred is ott csápoltak, mivel Marilyn volt a szintis a koncerten.


A színpad még sötét volt, amkor a közönség már gyülekezni kezdett. Már látták a mozgást a színpad előtt, ezért kezdett gyülekezni a közönség.


Aztán hamarosan kigyúltak a fények és az első zenekar máris felsietett a színpadra. A két zenekar előzetesen megegyezett abban, hogy nem csak saját számaikat, hanem más zenekarok számait is előadják, hogy mindenki találjon kedvére valót a repertoárban.


A Black Rose hatalmas bulit csapott, alig akarták elengedni őket a lelkes köznség.
A nem saját számaik mellett a következők is elhangzottal a lelkes csapat előadásában:

Nightwish: Storytime
Nightwish: I wish i had an angel
Edda: Hűtlen
Lady Gaga: Poker face
Shakira: Waka waka
Bon Jovi:  It's my life


A zenekar nagy integetések közeoette levonult az utolsó szám végén a színpadról.


 Marilyn persze maradt, mivel amásik csapatban is ő volt a szintis.  Egy szólóba kezdett, amíg a Beauty Night többi tagja is felvonult a színpadra.

 

Másodrorra  Amanda foglalta el helyét a dobok mögött és egy jó kis ritmust rögtönzött a szóló alá.


Közben Barbie odaszaladt párjához Kenhez és Anyjához meg a mostohaapjához.
- Minyenek voltunk? - kérdezte lelkesen.
- Fantastikusak! - felelte Ken.
- Akkor jó!


 

Lucy is lelkesen szaladt oda Spencerhez és természetesen az ő kérdése is az volt, hogy milyennek találta a fellépést. A Black Rose és a Beauta Night, mivel alapvetően metál és rock zenét játszottak, nem nagyon nyerték el Spencer tetszését, azért azt ő is látta, hogy  a csapatok kitettek magukért. Természetesen lelkesen dícsérte Lucy és a többiek előadását és csak nagy ritkán, a munka miatt hagyta ki neje fellépéseit.



Közben a második csapat belekezdett egy lassú számba és a közönség nagy ovációval fogadta. Sokan belekaroltak szeretteikbe és úgy táncoltak lassan a zene ritmusára.


A Beauty Night is összeállította a saját repertoárját saját és más műveiből egyaránt. Ők ezeket játszották saját dalaik mellett:

Marilyn Manson: mOBSCENE
Marilyn Manson: Haeven Upside Sown
Iron Maiden: Fear of the night
HIM: The funeral of Hearts
The Rasmus: In the Shadows
És a Freaky Friday (Nem férek a bőrödbe) című film slágere sem maradhatott el: Take me away


A műsort ugyan félbeszakította a visszaszámlálás, de ez senkit sem zavart. Idén is, mint mindig, amikor óévet búcsúztattak, a csapat előadta a Himnusz metál verzióját. A fellépésük hajnali fél egyig tartott, mivel a közönség őket sem volt hajlandó elengedni. A műsort végül Máté Péter: Azért vannak a jó barátok című számával zárták.

Ekkor szintén mindenki, aki csak tehette összeölelkezett és lelkes kórusként együtt énekelték a népszerű slágert a bandával.

A Monster lányok, mióta beköltöztek Zöld Tündérbe, nagyon jól összebarátkoztak egymással és a normális lakókkal egyaránt. Ghosthilla teljes értéjű szörnnyé vált, a Monsterek mellett, még úgy is, hogy nem eredeti. A lányok el is határozták, hogy miel hörgős metál nem hangzott el az együttestől, ezért ők megalakítják Zöld Tündér első hörgős metálzenekarát.


A banda a fellépés után fáradtan, de elégedetten hagyta el a színpadot és állt be a közönséghez táncolni a Rock diszkóba.


Persze voltak, akik otthon maradtak az egész éves hajtást kipihenni. Ez azért nem azt jelenti, hogy ők nem szórakoztak jól, csak épp azt, hogy nem volt kedvük táncolni.
Voltak, akik társasoztak.


Néhányan inkább csak a teraszról figyelték az eseményeket és ót beszégettek, amíg a zenét hallgatták.


Spencer, attól eltekintve, hogy nem kedveli a metál zenét, azért megtáncoltatta a feleségét. Végül mindketten fáradtan dőltek be az ágyba hajnal négykor. Olyannyira kimerültek voltak, hogy le sem öltöztek, Lucy még a láncait sem vette le, csak valamikor hajnali hétkor, amikor először magához tért, majd aludt tovább szorosan hozzábújva férjéhez.



Remélem, így megkésve is tetszett a kis buli. A számokat belinkeltem (A számcímek fölé vigyétek az egeret, mert valamiért nem mindenhol látszik, hogy azok linkek... Imádom a bloggert, pedig még rikítókék színt is adtam nekik), ha valakit érdekel.
Amúgy érdemes megnézni a Nem férek a bőrödbe című filmet is. Aki látta már, és tetszett neki, azért, aki még nem látta, neki pedig azért. Baromi jó! Egy tini lány és a családja életéről és egymás megértésől szól a film. De a poént nem lövöm le! A FILM CÍME IS LINK...











6 megjegyzés:

  1. Hát, szép nagy parti volt, nem mondom!!! :-) Örülök, hogy még ilyen betegen is ennyi energiád van, gyógyulj meg mihamarabb!!! Esetleg nem gondolkodtál kamillás inhaláláson? Szerintem, az jót tenne a betegségednek, mert az mindig jót tesz. ;-)
    Én láttam a filmet még anno, tényleg jópofa!!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem mondod? Alig tudtam ágyba parancsolni a babákat :) Hát a fotózás a szokásos 1-2 napnál azért most tovább tartott mert volt az 4-5 is.
      Én sós vízzel szoktam inhalálni, mert a virágporokra allergiás vagyok, ezt a tippet meg még gyerekkoromban az allergológus adta alternatívaként. Meg fogok szerezni ilyen öblítő bigyót is, amivel az orrot szokták öblíteni. Azért köszi a tippet, cuki vagy!

      Törlés
  2. Gyógyulj meg hamar! A sztori remek lett, szuper buli lehetett! Nagyon jók a fotók, tükrözik a jó hangulatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, azon vagyok, hogy jobban legyek :) A látszat néha csal, a hangulat a babák közt jó volt, én azért nyűgös voltam. Főleg amikor dominóként dőltek... Szerintem ismered az érzést...

      Törlés
  3. Szuper bulit rendeztek, remélem nem csináltak nagy zajt és tudtál pihenni. Egy ilyen hangulatos
    szilveszteri buliban még én is beneveznék. Mielőbbi gyógyulást neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a szilveszteri (és más) bulikat, ha tehetem, nem hagyok ki egyet sem. Én is voltam hasonló kis bulin a Barba Negrában, a Tankcsapdán, szerintem ott sikerült a fogam mellé begyűjteni ezt a kórságot. Ajánlani tudom a helyet, jó kis bulik szoktak ott lenni. A babáimat is szeretem annyira, hogy szervezek nekik egy jó kis mulatságot, ne unatkozzanak.

      Törlés