Bizonytalanság

Leslie a nyár hátralévő részét Robert néven töltötte. Így nevezték el a faluban, ahol megtalálták és ahol egészen eddig dolgozott. 

Angelina nagyon rendes volt a férfivel. Kórházba vitte és miután a férfi sérülései meggyógyultak, megkérte az apjá, had költözzön oda, amíg ki nem derítik, ki ő.

Sajnos (vagy szerencsére) az ujjlenyomatokkal semmire sem mentek. Tehát nem bűnöző. De így csak annyit tehettek, hogy elküldték a férfi képét az ország összes kapitányságát, hátha valaki bejelentést tesz az eltűnéséről.

Miután kiengedték a kórházból, Robert azonnal munkát vállalt. Építkezéseken és házak körül dolgozott segédmunkásként. Angela nagyon jó volt Roberthez. A nevét is ő taláta ki. 

Robert nem akart ingyenélő lenni, így egy havi összeget mindig adott a vendéglátóinak.

Pénzt gyűjtött, mert Angela talált egy magánklinikát Budapesten, ahol egy orvos az amnéziás betegekre specializálódott.

Már egy hete fent volt. Különböző vizsgálatokat végeztek rajta az MR-től kezdve a hipnózisig mident. Angelina intézett sok dolgot, mivel a férfinak nem voltak iratai. Az első két napot ő is a fővárosban töltötte, de mivel munkába kellett állnia, haza kellett utazia.

Leslie egy kulcsosházban fogllat szállást, mivel egy hotelszobára nem volt pénze. A parkban sétált és ijesztőnek találta a helyzetét.
Itt van egy ismeretlen városban és még csak azt sem tudja, ki ő valójában. Kosztolányi tér... Még csak nem is ismerős!

Körül sétálta a Feneketlen tavat. Délután fél öt. Hamarosan sötét lesz. 

Egy lány került az útjába, aki egy térképpel hadakozott. A lány véhül odasietett a férfihez.

- Ne haragudj! Tudnál segíteni? A barátaim a Blahalujza téren várnak, de azt sem tudom, merre induljak.

- Nézzük a térképet - javasolta Robert.

- Tessék. Itt vagyunk. És most?

- Hmm.... Azt gondolom el kell menned a Körtérre. Onnan megy busz és villamos is a Blahára...

Barbie munkából sietett hazafelé amikor meglátott egy nagyon ismerős férfit és egy ismeretlen   nőt összebújva.

- Ez Leslie! - suttogta maga elé. - Vagy nem ő? Sötét van. Talán tévedek... 

 - Oda kell mennem! - Barbie fel sem fogta, hogy magában beszél. - Ha Leslie az, akkor alaposan beolvasok neki, amiért elhagyta a feleségét és a gyerekeit.

- Akkor köszönöm, így már nem tévedek el... - búcsúzott a lány.
- Akkor nem Leslie barátnője! - ujjongott Barbie.

- LESLIE! LESLIE! - Kiabált a lány.
- Ez a lány minek kiabál? Menjen oda a pasihoz és annyi. Olyan harsányak itt az emberek!

A következő pillanatban a "kiabálós lány" a nyakába vetette magát.

- Leslie! Annyira örülök, hogy megtaláltalak! Azt hittük elhagytad a feleséged... Vagy meghaltál a motoron...
- Ne haragudj! Ismerlek?
- Hogyan? 

Barbie hátrébb húzódott, de csak azért, hogy jól megnézze a férfi arcát.
- Nem emlékszel rám? Barbie vagyok. Az anyukám és az apukád a nyáron házasodtak össze. Te voltál apukád tanúja.
- Nem... Az lehetetlen!
- Júliusban volt az esküvő.
- Nem emlékszem - válaszolt a férfi.
- Mi van veled? Mi ez a hülyeség? Elhagytad a gyerekeid és Elórát! Szégyen! Hazug! Ezt nem gondoltam volna! - kiabálta Barbie majd pofon vágta a férfit. Haragudott, mert pontosan tudta, mekkora szüksége van barátnőjének a férfira.

Leslie ledöbbent. 

-* Lehetséges, hogy most találtam meg a családomat? Ez a lány dühös. Talán ismer engem?* 

- Félreértessz! - nyögte. Amnéziás vagyok. Nálam vannak az orvosi leletek.

- Komolyan? Lássuk!

Most Barbie volt az aki ledöbbent. Amikor átolvasta a papírokat, karon ragadta a férfit és magával rángatta.

- Velem kell jönnöd! Apukád náluk van. A fütést szerelték Cole-lal és Ryannel. 

- De hová megyünk? Én ezt nem értem...

- Minden világos lesz, ha meglátod a papádat! Kérlet! KÖNYÖRGÖK! Gyere velem!

- Rendben. Amúgy sincs más dolgom és fázok is - adta be a derekát a férfi.

A kúria tele volt vendégekkel, akiket Barbie és testvérei hívtak meg karácsonyra. Barátok, rokonok, régen látott kedves arcok. Beszélgettek, nevetgéltek, föztek vagy táncoltak. Az egész kúria olyan volt, mint egy nagy méhkas.

- GIL! NÉZD! - Barbie reszketett az izgalomtól a hidegtől és az örömtöl. Egész úton sírt a megkönnyebbüléstől és Leslienek elmagyarázta, hogy ki ő és miért ontos, hogy vele tartson.

- Ez hihetetlen! FIAM!

- Kisfiam!

Mindenki felkapta a fejét és feléjük fordult. 

Gil felpattant és két lépéssel letudta a távolságot, ami elválasztota őket. Szorosan magához ölelte és sírt az örömtől.

- Szóval te vagy az apám?
- Igen! De hát mi vagn veled?
- Sajnálom!

- De mi történt? Miért tűntél el?
- Balesetem volt. Kórházban voltam.
- Kiengedtek, már jól vagy! Igazán hazajöhettél volna!

- Gil! - lépett oda Barbie.
- Lányom! Ha te nem vagy, nem találom meg a fiam.
- Csak véletlen volt... Gil. A fiad amnéziás.
- Ez... Ezért nem jött haza?
- Igen! Láttam a papírokat. Teljesen véletlenül találkoztunk a Feneketlen tónál. Engem sem ismert fel.
- Menjünk haza Raquaelle-hez. Talán majd ki tudonk találni valamit.

Raquaelle éppen végzett a takarítással. Dudorászva porszívózta le a kanapét, de már nagyon unta a nagytakarítást. Ablakot mosott, függönyt mosott, rendbetette a konyhát, a tűzhelyet, felmosott, áhyat is húzott. Gil délelőtt segített neki, de délután felhívták őket, hogy a Barbie kúriában elromlott a fűtés, tudna-e Gil segíteni. Így Gil át is sietett a nagy házba.

Gil kért egy pert türelmet Barbie-tól és fiától. Beszélni akart a feleségével, mielőtt a fiatalokat is beeresztette a házba.

- Vedd le a cipőd, most végeztem! - kérte férjét a nő.
- Rendben.

- Gyere már be! Miért állsz az ajtóban?
- Van egy jó és egy rossz hírem. Maradj nyugodt!
- Mi történt?
- Leslie előkerült.
- Remek hír! Hol van? Látnom kell, meg szeretném ölelni! - lelkendezett a nő.
- Na ez az! Itt van kint, de... de... - a férfi azt sem tudta mit mondjon, hogyan mondja el a híreket!
- Mi a baj? Megrémítesz!
- Leslie amnéziás!
- Istenem! - suttogta Raquaelle. - Hívd be őket!

- Leslie! Végre! Tudom, hogy nem emlékszel rám. Sajnálom. De most már rendben lesz minden.

A férfi csak állt és meg sem bírt szólalni.

- * Hazataláltam! Lehetséges ez? Ki vagyok és miért mentem el otthonról? Remélem ez nem csak egy álom! Itt, ahogy látom, mindenki szeret. Vay családom!* - Gondolta. Teljesen össze volt zavarodva.

Barbie teát készített. Nem akarta zavarni Gilt és anyját, szerette volna, hogy Leslie feloldódjon és beszélgessen velük. A férfi úgy állt összezavarodva, ahogy Raquaelle otthagyta.

- Vedd le a kabátod és ülj le - unszolta a nő. - Érezd magad otthon!
- Rendben van. Oké. Bár nagyon kellemetlen ez az egész!
- Meg vagy ijedve, fiam, de ez érthető - mondta Gil.
- Igen, mert nem emlékszem rátok. Olyan ez, mint egy álom. Egy zavaros és nagyon félelmetes álom!

Leslie végül leült. Kíváncsi volt arra, hogy ki ő. Rengeteg kérdést tett fel és teljesen megrémült, amikor azt is megtudta, hogy a felesége terhes.

- * hogy lehettem ilyen? Otthagytam a feleségem aki terhes! Miért? Mi történhetett, hogy nem is emlékszem rájuk? *

- Semmi baj, minden férfinek és nőnek szüksége van pihenésre a barátaival - mondta Gil, miután Leslie feltette ezeket a nyomasztó kérdéseket az apjának.
- Apádnak igaza van. Én is voltam már nyaralni  egyedül, amíg az akkori férjem vigyázott a gyerekeinkre.
- De mi történt velem? Se iratok se pénz nem volt nálam.
- Szerintem kiraboltak.

A tea elkészült és Gil a fia leleteit nézetgette.

- Menjünk el Rózsafalvába. A feleséged teljesen kétségbe van esve. Felfogadtak egy mindenest, hogy legyen egy férfi a háznál, de az mégsem ugyan az...
- Ki ez a férfi?
- Egy hajléktalan. Megtalálta az irataidat. De a rendőrségre már nem ért be, mivel elütötte egy autó. Nála voltak az irataid... Az arca megsérült, vastagon be volt kötözve, nem tudott beszélni... Azt hittük, te vagy az... Viszont ahogy jobban lett, elmondta, hogy ez egy tévedés, ő nem te vagy, hanem csak egy csöves. Elora megsajnálta és kiadt neki a kis lakást, cserébe, ha dolgozik a ház körül..

- Annyira sajnálom, de így változnak az ünnepek. Tudom, mennyit készültél... de most el kell kísérnünk Leslie-t haza.
- Ne idegeskedj anya! Én olyan boldog vagyok! És Les biztosan visszanyeri az emlékezetét! Hamarosan minden olyan lesz, mint régen.
- A próféta szóljon belőled, kincsem!

- Hazamegyünk Rózsafalvára, amint az összes vizsgálat lezárul.
- Hogyan fogok belenézni annak a nőnek a szemébe, aki a feleségem? És még csak nem is emlékszem rá! Hogy az a büdös..... Hihetetlen, hogy nem emlékszem a gyerekeimre! Franc essen a támadóimba!
- Ne borulj ki! Segítünk neked!

Végül Leslie elfogadta a vendéglátást és elhagyta a kulcsos házat. 

Másnap reggel Raquaelle kísérte a férfit az orvoshoz. Megegyezett a férjével, hogy addig felhívja Elorát és beszámol a történtekről neki.

- *Óh, Édes Istenem! SEGÍTS! Ezen is túl kell esni! Kérlek Istenem! Segíts!*

- Halló!
- Szia Piper, Gil vagyok. Tudnád adni Elorát?
- Természetesen!

Az egy perc, ami eltelt egészen soknak tűnt. Mint az örökkévalóság

- Szia Gil.
- Elora? Nem tudom hogyan kezdjem... Ülj le kérlek!
- Mi a baj Gil? - érződött a nő hangján az idegesség. Csak le ne babázzon a beszélgetés alatt!
- Megtaltuk Leslie-t...
- Ez igaz? Mikor érkeztek haza? Áh...
- Elora? Valami baj van?
- Csak a baba belerúgott a májamba. De mond tovább!
- Elora, van egy kis gond, de ne ijedj meg! Leslie amnéziás - Gil túl akart esni a rossz hír közlésén. Lehet, hogy kíméletlen volt, de ezt nem is lehet jobban közölni.

- Gil... Ezt nem hiszem el!
- Nyugodj meg! Teljesen egészséges, de valószínűleg megtámadták nyáron ezért nem emlékszik ránk. Megyünk haza holnap.
- Rendben Gil, de most azt hiszem leteszem. Meg kell emésztenem a történteket. Holnap várlak titeket.

- *Már le is tette. Olyan volt a hangja, mintha fájdalmai lennének. Csak nem megindult a szülés?*
 

Másnap a Nyugatiban izgatottan várakoztak a vonatra. Lassan fel is szállhatnak rá.

- *Vajon hogyan fogadnak majd a gyerekek és a feleségem?*