2013. október 19., szombat

Ajándékaim

Kissé eltűntem az utóbbi időben de az időm nagy részét vidéken töltöttem nagyimnál, ahol nincs számítógép. Aztán keresztanyáméknál voltam, ahol ugyan van gép, de a keresztfiam, aki most kezdte az iskolát, nem nagyon hagyott időt blogozni. 

Habár a babáimat szívesen öltöztette és a turnéképek egy részét vele készítettem el, pontosabban ő maga csinálta, de erről majd a következő bejegyzésben esik szó. 

Közben a szülinapom is akkor volt, s csak azért említem meg, mert kaptam sok babás holmit, amit szívből köszönök, azóta is imádom őket!

Elsőként mégsem a babaholmikat említem meg ( fokozom az izgalmakat :)), hanem a nagyimtól kapott fűszertartó készletet, melynek legalább annyira örültem, mint a babának és a hozzá kapott dolgoknak. 


A másik, ami szintén a kedvencem, a kedvesemtől kapott könyv, A padlásszoba kis hercegnője és a nyaklánc. A könyvet egy nap alatt kiolvastam, kicsi koromban is imádtam ezt a történetet, és most felnőtt fejjel ugyanúgy meghatónak találom. A nyaklánc pedig nagyon jól áll a cuccaimmal, amiket hordok. Most jövök rá, szinte az összes ruhámhoz passzol :)


És akkor most jöjjenek a várt baba holmik! 
Kaptam egy hajformázót, igaz csak 12 éves korig ajánlják, de az a helyzet, hogy a csillogó rózsaszín kis kövek a babáim hajában is jól mutatnak. De azt hiszem, ha végre sikerül egy bulihajat varázsolni magamnak, akkor bizony én is belepakolok pár követ a hajamba, szerintem szépen feldobja majd.


Aztán néhány helyes babaruha, ezek igazán szépek és Sindy esküvőjére már néhány vendég az új ruhában érkezik.


Cipőből sosem elég! Sem a babáim, sem én nem élhetünk szép cipők és táskák nélkül :) Bár azt gondolom, ezzel minden nőtársam pontosan így van.


Amikor a keresztfiam meglátta a ruhadíszítő szettet, rögvest tervezgetni kellett. Furcsa érzés volt, hogy délelőtt még az ő játékfegyvereivel lövöldöztük egymást, majd helyszínelőset meg hasonlókat játszottunk, este meg alig várta, hogy babázzon, ruhát tervezzen. 

Sajnos nem voltunk elég ügyesek, a sablonnal valamit elrontottunk, így nem díszítettük ki a ruhákat. Majd kimosom belőlük a tinta nyomokat és megfejtem, mit rontottunk el, hogy nem maradt a sablon nyoma rendesen a ruhán.


Igen, Halloween tököket találtunk a virágosnál és pont Barbie méretben. Szóval lesz itt buli november 1-én :)


És végül, de nem utolsó sorban Raquelle baba. Ő egészen konkrétan anyukám ajándéka, és ez már csak azért is nagy szó, mert nagyon nem kedveli a Barbie babákat. Örök hálám a babáért, egyszerűen gyönyörű! A keresztanyámék kutyája, Lily, meg is ugatta. Nem csak ezt, a többit is, sőt Barbie fejét és Sindy lábát meg is próbálta megrágni. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és megmentettem a babáimat egy-két fognyomtól. Így volt csak érdekes képeket készíteni! Itthon meg az összes babát fürdethettem meg és moshattam a cuccaikat. 


Bocsi, elkalandoztam.... Szóval Raquelle. Nagyon tetszik, hogy mindene mozog! A mellkasa, a karjai, a csuklója, a térde is és szempillája is van, igazi. :)


 És a hölgy a máris átöltözött a másik csodás ruhájába. Ja és nem csalás, nem ámítás, a baba magától megállt a cipőjében, nem kellett semmiféle támaszték neki.


Igen, tudom, hogy dicsekedni nem szép, de odavagyok meg vissza az ajándékoktól, ezt meg kellett osztanom. Meg a kis aranyos történetek hozzá a keresztfiamról, Lily kutyáról. És még tudnék mesélni! Azt hiszem ez volt a legszebb születésnapom! 



4 megjegyzés:

  1. Először is , üdv újra! Másodszor nagyon szupi dolgokat kaptál! :) Harmadszor boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Ígérem, most már ismét színen leszek:) Nekem az adja az egész dolog varázsát, hogy közben olyan jól elvoltam a keresztfiammal, a kutyussal, kereszt szüleimmel... :)

      Törlés
  2. Boldog szülinapot! Nagyon szép babát kaptál! A többi ajándékod is nagyon klassz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Én is imádom a hölgyet! Meg a többi cuccot is:)

      Törlés