2016. március 29., kedd

Interjú Barbie-val 3

Kissé hosszú lett, de hát mégis csak három napnyi anyag lett fotózva és leírva. Remélem azért tetszeni fog!

Szombat

A szombat egészen jól indult. Viszonylag késői kelés után összecsomagoltunk,  ebédeltünk, majd útnak indultunk: Zsuzsi (Tomi húga és az én barátnőm), Ricsi (Zsuzsi párja), Tomi, Barbie, Gill és én. Barbie és Gill nagyon élvezték az autókázást. Út közben viccelődtünk, de volt egy rossz érzésünk. Tomi állandóan a műszerfalat nézte (az első autópályás utunk az autópálya szélén ért véget a leállósávban, trélerrel vittek haza minket) én meg a mellettünk elhaladó mentőket néztem és eszembe jutott, húsvétkor sok ember van az utakon, köztük sok ittas és agresszív is. Nem kellene balesetezni. 


A rossz érzéseink ellenére folytattuk az utat... Egészen a Lepsényi pihenőig. Út közben ugyanis először motorlámpa gyulladt ki (az első autópályás utunkon is ez volt  a baj és akkor azt mondták, ha csak sárgán világít, mehetünk tovább, ha piros, akkor álljunk meg). De végül az olajlámpa is elkezdett világítani, így imádkoztunk egy benzinkútért, amit 10 kilóméterrel később meg is találtunk. Teljesen eltűnt az olaj az autóból... Vettünk olajat, beletöltöttük, de az olajlámpa továbbra is világított. Telefonok sora következett, végül maradtunk a fenekünkön a kútnál várva a trélert és apukámat. (a trélerbe nem fértünk el ennyien, így apa hozott haza minket) 

Nagyon rosszul éreztem magam amiatt, mert lerobbant az autó, de megnyugtattak, ez bárkivel előfordul, és nem én tehetek róla, hogy nem jutunk el Zalába. Jah! Egy körtés cider után egy fokkal jobban is éreztem magam... És legalább nem a leállósávban csöveztünk, hanem egy benzinkúton, melegben, wc közelben és vehettünk kaját és italt. 

Barbie és Gill jól érezték magukat, kalandosnak ítélték az utat, Zsuzsi és Ricsi is jó fejek voltak.


Közben óhatatlanul körülnéztem a kút baba frontján is. És kiszúrtam Ghostillát is. Ő már néhány napja felkeltette az érdeklődésemet, amikor Boróka említette, csak a motor miatt vette meg a leányztót. Nekem pedig a Monster babák közül ő volt az első, aki nagyon megfogott és el is gondolkoztam rajta, hogy ha valaha elkezdem gyűjteni a MH babákat, ő lesz az első belőlük. Imádom az arcát. 

Ettől függrtlenül sokat agyaltam, hogy jöjjön-e, de ez a következő poszt témája lesz. Végül Zsuzsi vette meg nekem, egyrészt, mert apukám értünk jött és másrészt szívesen elvittem volna Zalába, ha nem hal meg az autóm. 

Barbie és Gill is támogatta a dolgot, mert látták a lányon, hogy nagyon aranyos és jószívű.


Ismét az autópályán, vissza Budapestre. Tomi megvárta az autómentőt, aki elvitte az autót és Tomit a szerelőhöz. Mondhatjuk, hogy Tomi és apukám a hőseim!


Ismét a városban, ismerős terepen.


Estére már nagyon fáradt volt mindenki. Tomi, miután a szerelő előtt hagyta az autót, hazabuszozott Kőbányáról, közben én megcsináltam Barbie-nak és Gillnek azt a szobát, amit Zalában kaptak volna. Barbie oda volt a világításért. A napot egy üveg édes borral zártuk le. Tomira és rám is rám fért, kissé bűntudatos voltam, mert nem sikerült eljutnunk Zalába, Tomi meg csak egyszerűen elfáradt a vezetésben, autó kísérésben és buszozásban. Nem csodálom!


Azért még volt kedvünk egy kis táncoláshoz, ez remekül oldotta a stresszt. Az interjúhoz már sajnos nem maradt kedvünk aznapra, mégis sok mindent megtudtam Gilről és Barbie-ról.


Például azt, hogy imádnak táncolni és tudnak is.


Úgyhogy jól megtáncoltattam őket!








És a zenei izlésünk is hasonló:

Hollywood Undead - No.5

Ha van kedvetek, hallgassátok meg őket. 

Vasárnap

Vasárnap későn keltünk. Nem volt kedvünk főzni, de mégis csak akartunk valami főtt ételt, így felbontottunk egy üveges bolognai szószt és husit pirítottunk bele. Barbie vállalkozott a hús fűszerezésére, Gill viszont nem vállalkozott semmilyen főzéssel kapcsolatos dologra.


Viszont szívesen elmosogatott. Nem gondoltam, hogy erre bármilyen pasi önként vállalkozik, mert akiket eddig ismertem, azok utálnak a mosogatni.


És meg  is lepett. Mivel a húst a fagyasztóból vettem ki, egy késsel és egy klopfolóval választottam le a darálthúsból egy darabot, ami a bolognaiba kellett. Kipakolta a mosogatóból a húsos cuccokat, elmosta a reggeli edényeket, majd visszatette a húsos edényeket a mosogatóba, elmosta egyszer őket mosogatószerrel, és beszórta súrolóporral őket. Úgy, ahogy én szoktam.

- Nagyon alapos vagy! - jegyeztem meg.
- A lányoktól tanultam a Barbie kúriában - válaszolta.
- Mi pedig tőled és anyukádtól tanultuk, hogy így lehet fertőtleníteni a húsos edényeket - magyarázta Barbie. 
- Nem is gondoltam, hogy ennyi mindent megfigyeltek, ami az emberek világában történik.
- Ja, és ha tudnád hány beszélgetésbe kapcsolódtunk volna be szívesen! Néha elég rossz, hogy van az a szabály, hogy nem beszélgethetünk az emberekkel - válaszolta Barbie.
- Na de most aztán mindent kibeszélhetünk, ami csak eszünkbe jut! 
- És táncolhatunk, ehetünk és veletek lehetünk! - lelkendezett.


Főzés után asztalhoz ültünk. A bolognai nagyon jól sikerült! Barbie és Gill megkértek, hogy terítsek nekik mellettünk, így a jóízű falatozás mellett a jóízű beszélgetést is folytathattuk.

- Nektek mi a kedvenc kajáitok?
- Én nagyon szeretem a leveseket. Leginkább a zöldséglevest szeretem tavasszal egy kis húsgombóccal, utána pedig egy jó kis túróstésztával - mondta Barbie.
- Én inkább húst eszek, a kacsa a kedvencem - lelkesült fel Gil.
- Miért nem szeretsz főzni?
- Mert annyira unalmas azt várni, amíg megfő a kaja! Enni szeretek, de a főzés annyira macerás; pucolgani, vagdosni, pirítani és a többi. Aztán meg csak vársz és ha véltlenül elrontod, akkor oda a fél napod és van egy pocsék kajád. A mosogatás legalább hasznos és el sem lehet rontani.
- Szeretsz tutira menni.
- Igen, pontosan!
- Én szeretek főzni, mert imádom az ízeket, az illatokat és jó dolog kóstolgatni az ételt, amíg készítem - mondta Barbie.
- Akkor te olyan vagy, mint én. Én is nagyon szeretek főzni és enni is. Kikapcsol, megnyugtat és közben jól el tudok gondolkozni az élet dolgairól.
- Ahogy mondod!


Tomi is élvezte az ebédet és azt, hogy az asztalt nem szokványos vendégekkel osztottuk meg.


Ebéd után Tomi kajakómába esett, Gíll motort csinosított,  én és Barbie pedig kiültünk a konyhába kicsit beszélgetni.

- Olyan jó végre megismerni téged! - lelkendeztem.
- Én jobban ismerlek ám, mint gondolnád - mondta.
- Igazán? Akkor halljuk, mit tudsz rólam?
- Mire vagy kíváncsi? - somolygott titokzatosan.
- Mondjuk arra, milyen volt amikor gyerek voltam. Hogy érezted magad akkor velem?
- Nagyon izgalmas, amikor megérkezel egy kisgyerekhez! Várod is és aggódsz is, mert hallasz mindent! Eltörik a lábad, kopaszra nyírnak, kitörik a fejed. Ugyanakkor reménykedsz, hogy semmi baj sem lesz, mert a gyerek, aki megkap téged, vigyáz rád.
- Hát akkor azt hiszem, az aggodalmad megalapozott volt. Nem voltam jó barátod, hiszen sokszor ért baleset - bűnbánóan lehajtottam a fejem, de Barbie elképesztő pozitívummal fordult hozzám.
- De tudtam, hogy szeretsz engem. És, mint mondtad, baleset volt, nem azért tört le a fejem, mert agresszíven kitörted a nyakam, hanem a pulcsim volt szűk, te pedig kicsi voltál hozzá, hogy másképp próbáld feladni rám. És mint rájöttél, mi nem halunk meg, mint az emberek, ha elvesztjük a fejünket. Amíg javíthatóak vagyunk, életben maradunk egy testcserével is akár.
- De a felsőtesteddel is elbántam.
- Ja, az a lámpa nagyon forró volt! - nevetett. Én pedig nem értettem, min nevet, mert az elég durva volt.
- Igen, meg akartalak gyógyítani, mert előtte valami dokinál voltunk és én is beteg voltam. Aztán meg kitaláltam, hogy te is beteg vagy és a lámpámmal akartalak meggyógyítani.
- Igen és kimentél tévézni a szüleidhez. Én meg gyorsan kimásztam a lámpa alól, és amikor hallottam, hogy jössz, gyorsan visszamásztam - már értettem, mi volt olyan vicces.
- Szóval ezért volt viszonylag kicsi a sérülésed! Sajnálom, ha tudtam volna, hogy bajt okozok...
- Én nem bánom. Furcsán hangzik, de tudtam, hogy jót akarsz, még mondtad is, hogy meggyógyítasz, szóval inkább úgy éltem meg, hogy szeretsz és sosem ártanál nekem szándékosan. És így valamilyen módon különleges lettem.
- Erre nem tudom, mit mondjak.
- Te nem emlékszel rá, mert kicsi voltál, olyan 4 éves, de amikor megkaptál, azonnal megöleltél és ugráltál örömödben. És a gyerekszobád tele volt babákkal, akik elmondták, minden nap játszol velük. Akkor már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Később meg már mindenkinek külön ágya volt a szobádban.
- Igen, akkor már alsós iskolás voltam. És minden reggel mindenkit felöltöztettem...
- ... És este mindenkit pizsamába bújtattál.



- Nagyon sok kalandunk volt együtt - jelentette ki Barbie. - Ezeket nem adnám oda semmi pénzért sem!
- Én sem, habár volt néhány meredek dolog.
- Viszont volt nagyon sok szép esemény is a közös pályafutásunk alatt.
- Én arra a karácsonyra emlékszem szívesen, amikor megkaptuk az első babaházat. Kaptunk bútorokat is hozzá és jól berendeztem nektek.
- Szerettem az a házat. 
- Ken akkor már velünk lakott?
- Igen És Sindy is. Sidney pedig az egyik nyáron költözött hozzánk unokatesódtól.
- Igen, őt is meg akartam gyógyítani, mert az egyik lába nem maradt a helyén.
- És sikerült is, csak nem neked, hanem apukádnak. 
- Már akkor is sajnáltam a törött babákat.
- És Susy akkor jött, amikor én megpörkölődtem a lámpa alatt. Apukád megpróbált megjavítani és amikor nem sikerült, elvitt egy boltba téged és vett egy másik lányt neked.
- De bármennyire is tetszett Susy, téged nagyon sajnáltalak!
- Aztán végül csak megjavítottál! Igaz már felnőtt voltál. 
- Igazi mellplasztika volt!


Közben beeseledett és úgy döntöttünk, elmegyünk fürdeni. Barbie és én gyerekkoromban mindig együtt fürödtünk.

- Nagyon jó ez az úszógumi! Régen nem volt ilyenem.
- Én is nagyon megörültem amikor megtaláltam őket!
- Nagyon kényelmes ez a cucc! - Barbie lelkesen pancsolva, nevedgélve "körbehajókázta" az úszógumival a kádat. Közben folytatta a nosztalgiázást. - És amikor gyerek voltál többet voltam vízalatt, mint a felszínen. De nagyon jó móka volt, mindig jó gyorsan körbeforgattál a vízben és olyan volt, mint egy vizi vidámpark!
- Csak a hajad ment tönkre a sok víztől.
- Az egyébként is tönkre ment volna. De nagyon tetszik az új hajam! Lehet belőle sokféle frizurát készíteni.
- Elég sok gyógyíttás kellett neked.
- De legalább jól szórakoztunk együtt. Habár unatkozhattunk is volna... - jegyezte meg nevetve.
- És amikor már a barátnőm, Hilda is bekapcsolódott, milyen jókat mulattunk.
- Igen, de akkor sajnos csak egy héten egyszer találkoztunk.
- De cserébe a telkünkön egy egész szobát rendeztem be teljesen csak nektek!
- Ez így igaz és még iskolát is csináltál és éttermet is és minden hétvégén kijöttetek a telekre és nagyon jókat játszottunk, habár Hildával leginkább csak fürdettetek minket és divatbemutatót csináltatok velünk.
- Ja és amikor nem babáztunk, macskát etettünk és a szomszéd kutyáival játszottunk.
- És be is öltöztettetek egy macskát az egyik nagyobb babád ruhájába.
- De meg is etettük és csináltunk neki egy kis kuckót, hogy amikor nem vagyunk ott, ne fázzon. Azt hiszem tisztességesen kárpótoltuk a jószágot az öltöztetés miatt. Amúgy azt sem bánta, mert dorombolt és bújt hozzánk. Olyan édes volt! - lelkendeztem. Jó érzés volt emlékezni a régi szép időkre.
 - És a szomszédaitok is tök aranyosak voltak! Sokszor mentél át hozzájuk ebédelni és ők voltak a fogadott nagyszüleid. Jó volt látni azt a sok szeretetet! Gizi néni és János bácsi nagyon sokat beszélgettek rólatok, amikor nem voltatok kint. Jó volt hallani, milyen szeretettel fordultak feléd!
- Én is imádtam őket. János bácsival mindig iskolásat játszottam és kikérdeztem a matekot tőle. Gizi néni pedig nagyo finom rántott csirkét csinált.
- És ott volt még Rózsika néni és Laci bácsi is.
- Meg a két kutyájuk, Robi és Kormi. Nagyon régen volt már! De arra emlékszem, hogy egyszer átmentünk és a hintaágyon órákig csak lazítottunk és jókat beszélgettél velük. Akkor téged is vittelek.
- Ken is velünk volt. Ott ültünk veled a hintaágyon, anyukáddal.


A komoly nosztalgiázás után  ismét vidámparkká vált a fürdőszoba. Barbie, mint kiderült tud lebegni a vízen, csak a haja túl nehéz.

- Ezt még meg kell kérdeznem. Milyen volt, amikor már felnőttem és nem mentem ki a telekre, vagy ha igen, már nem játszottam veletek?
- Szerintem ez természetes. Én annak fogtam fel. Úgy voltam vele, majd a gyereked vagy valamelyik rokonod gyereke játszik velünk újra. De annak örültem, amikor behoztál minket a telekről. Annak meg pláne, amikor az ágynemű tartódból ismét előkerültünk és kaptunk egy új házat tőled.
- És Ken mit szólt, amikor Cole megérkezett hozzánk?
- Nagyon örült. Tárnokon volt néhány haverja, de egyébként elég egyedül volt. Sindy-t ugyan érdekli a foci meg az autók, de mégsem egy pasi, nem tud vele olyan jót dumálni. Vagyis tud, de mi lányok is másképpen beszélgetünk a barátnőinkkel, mint a barátainkkal.
- Teljesen igazad van.


Végül egy úszógumit kapott a feje alá, így már elég kényelmesen tudott lebegni. Miután kényelmesen elhelyezkedett a vízen, ismét megszólalt.

-  Cole tényleg nagyon jó barátja lett Kennek. Aztán jöttek a többiek is és emlékszem rá, még meg is jegyeztem a többieknek, hogy bár felnőttél és mésképp viszonyulsz hozzánk, mégsem felejtettél el minket. Mondjuk ezt már akkor is gyanítottam, amikor még gyerek voltál.
- Tényleg? Honnan gondoltad, hogy felnőttként is fogok foglalkozni és játszani veletek? - kérdeztem csodálkozva.
- Jól ismerlek! Mindig is álmodozó voltál. Szerettél történeteket kitalálni, szerettél velünk játszani és valahogy mindig is művész lélek voltál. Olyan, aki érzékeny, kreatív és kicsit magadnak való, de jószívű. Már gyerekként megszemélyesítettél minket, így kötődtél hozzánk később is. Szóval azt gondoltam, ha felnősz, nem felejtesz el miket. Bár azért azt nem gondoltam, hogy majd blogot írsz az életünkről.
- Én sem hittem, hogy majd blogolni fogok rólatok. De te emlékszel a Clarissa című sorozatra? A Nickelodeonon ment.
- Emlékszem. Ott egyszer anyukédnak mutattad Clarissa szobáját is. 
- Igen mert Clarissának volt egy nagy babaháza a szobájában és én is akartam olyat. Amikor előszedtelek titeket az ágynemű tartómból, rögtön beugrott az a sorozat és ezért kaptatok házat is. Méltatlan lett volna továbbra is elrejtve tartani titeket, de inkább egy házban épzeltelek el titeket kiállítva, mint egy polcon.
- Tudod, azért minden babában van egy kis félelem mi lesz, ha a kis gazdasszonya felnő. Senki sem fog játszani velünk vagy majd csak évek múlva, amikor az utódaitok megörökölnek minket. Mi viszont nagyon tudjuk hiányolni a régi szép időket, amiket veletek felnőve töltünk el. Hiába jön új kisgyerek, azért a régi kis gazdáink is hiányoznak nekünk.
- Szerintem minden kis gazdasszony is így van legalább egy babával, csak maguknak sem vallják be.
 


Fürdés után kikecmeregtünk a vízből és Gilt kerestük, de sem ő, sem a motor nem volt sehol.

- Biztosan motorozni ment - találgatott Barbie.
- Igazán szólhatott volna! Hová mehetett?
- Nem tudom, de mi is lemehetnénk és vihetnénk az autót... És Ghostilla motorját. Kölcsönadta.
- Menjünk le, de először keressük meg Gilt! Remélem volt annyi esze, hogy nem ment emberek közé.  És remélem nem esett baja, nem ütötte el senki.
- Ne aggódj, Gil tudja mit csinál!
- Remélem is!
- Akkor ma autókázunk és motorozunk, holnap pedig szeretnék egy divatbemutatót magamnak.
- Remek ötlet! Annyi ruhát próbálhatsz fel, amennyit akarsz! És, mivel Gill nem szólt, hogy elmegy motorozni és a frászt is rám hozta, neki is fel kell próbálnia sok ruhát, akár akarja, akár nem.
- Jó móka lesz, de Gill nem fog örülni.

Amikor leértünk, Gill éppen a motorján száguldozott és jól láthatóan nagyon jó kedve volt

- Na mi újság lányok? Szép tiszták vagytok? - kurjantott ránk a motorjáról.
-  Igen, nagyon jó volt - válaszolta Barbie.
- De azért igazán szólhattál volna, hogy lejössz! - mondtam neki - Aggódtam!
- És kukkoltalak volna meg titeket?
- Elég lett volna, ha bekiabálsz.
- Majd legközelebb. De mint látjátok jól vagyok! - Gill nagyon lelkes volt és már kunsztokat is próbálgatott a motorján; több-kevesebb sikerrel.



Barbie felpattant Ghostilla motorjára és ő is elkezdett száguldozni.

- HÚÚÚ! EZ NAGYON JÓÓÓ! - kiabálta Barbie
- Verseny? - kérdezte Gill.
- Hát persze!


Így a két száguldozó belefogott a versenybe. Először Barbie nyert, majd Gill kétszer, aztán megint Barbie és a végén már senki sem tudta, ki az abszolút győztes, mert azt persze nem számolták a köröket és azt sem, ki hányszor győzött vagy vesztett.



- A következő kihívás, én az autóval megyek, te meg a motoroddal - Gil itt már teljesen bepörgött.
- És mit kap a nyertes? - Barbie is nagyon jól érezte magát, az sem zavarta, hogy egyre hűvösebb lett.
- Mondjuk egy nagy ölelést - válaszolta Gil.
- Én egy új ruhára gondoltam magamnak.
- Na jó, akkor ha én nyerek, akkor kell egy szerszámos készlet a mocimhoz.
- Oké, akkor készüljetek fel a versenyre - mondtam nekik.


Végül a versenyt Barbie nyerte, de megegyeztünk, hogy Gil így is kap egy szerszámos készletet, mert olyan csalódott volt, hogy megsajnáltuk.



Visszatérve az autókázásból, Gill és én beszélgettünk kicsit. Barbie nagyon elfáradt, hamar el is aludt, még az sem zavarta, hogy mindenki más még javában mászkál és beszélget.

- Te sosem mosolyogsz a fényképeken? - kérdezte Gill, amikor meglátta a közös képeinket
- Ritkán szoktam. Ha direkt vigyorgok a képeken, akkor eléggé fura fejeket vágok, így inkább azt kérem, hogy spontán képeket készítsenek rólam. Akkor többnyire jó képek születnek rólam. A kamera előtt befeszülök.
- Pedig nem kellene, szerintem szép mosolyod van - bókolt Gill.
- Köszönöm!
- Remélem nem ijedtél meg nagyon, amikor eltűntem a motorral!
- Azért aggódtam érted! Gyakran mész motorozni?
- Imádom a motorokat, az autókat és minden olyan járművet, amit vezetni lehet! Repülőt, tankot, tengeralattjárót, űrhajót... Bár eddig csak autókat és motorokat vezettem.
- Akkor majd egyszer elviszlek a hadtörténeti múzeumba. Azt szerintem értékelni fogod. Ha lesz rá lehetőség, még be is ültetlek... Habár nem tudom, mennyire interaktív - ígértem meg Gillnek
- Az nagyon jó lenne, még ott sosem jártam. De szerintem hatalmas élmény lenne! - lelkendezett a fickó.
- Adélnál is volt motorod?
- Nem, ott nem volt saját mocim, de autó az volt, a fiamé és azt gyakran használhattam.
- A fiadé? Leslie valóban a fiad? Azt hittem, csak a szereped szerint voltál az apja.
- Ugyan! Leslie egyszer látta, amint Adél az interneten keresgélt. Aztán egyszer csak meglátott engem. Tudod, nekünk rengeteg hasonmásunk van, de a családtagok felismerik egymást. Bonyolult lenne elmagyarázni hogyan, a lényeg, hogy amikor Adél eldöntötte, hogy jövök, akkor Leslie elintézett még pár telefont, hogy tuti engem küldjenek és ne a hasonmásomat.
- Kinek telefonált? Hogyan intézte el?
- Hmmm... hogyan mondjam. A világ minden részén vannak babák, akik azért felelnek, hogy a társuk a megfelelő helyre kerüljön. Így például amikor megvetted Susyt, random a boltból, ő tudta magáról, hogy van-e párja, gyereke avagy nincs. Amint kiszabadul egy baba a dobozából, megpróbálja megtalálni a családtagjait és tudatja velük, hol van és adott esetben ő és a hasonmása ki is cserélik saját magukat. Érted?
- Nem vagyok biztos benne... Szóval ha Susy családos és a hasonmása él Susy családjával, egy másik embernél akkor megkeresik egymást és Susy elköltözik a másik gyerekhez, a hasonmás meg hozzám?
- Jah, nagyjából...


Ez az okfejtés így is bonyolult volt, de elfogadtam. Ők tudják, ki mikor merre hová és miért költözik és cserélik ki magukat...

- Szóval Adélnál egymásra találtatok a fiaddal.
- Igen.
- És milyen volt ideköltözni?
- Én szingli vagyok, a volt párommal már évek óta nem beszéltem.  A második babatalálkozón találkoztam Raquaellel.
- Igen, de ott én hoztalak össze titeket.
- Persze, de nagyon jó képeket tudtál velünk készíteni. Sugalltuk neked, hogy ebből szerelem lesz. Ha két baba megszereti egymást, akkor nagyon jól működnek együtt játékban, fényképezés során, ha utálják egymást, akkor képtelenség őket játék vagy egy fénykép erejéig együtt tartani.
- Igen, azt hiszem, ilyesmit már tapasztaltam.
- Szóval Leslie már felnőtt, jól elvan a gyerekeivel és Elora nagyon jó felesége a fiamnak. Nem kell egymás nyakán élnünk, hogy boldogok legyünk. Persze tartom velük a kapcsolatot, de nagyon örülök, hogy találkoztam Raqueellel.
- És te akartál ideköltözni vagy Adél gondolta úgy, hogy nekem ad téged?
- Hát azt hiszem is-is. De ki mondta, hogy nem csak kölcsönbe kaptál?
- Akkor max egy évre viheted Raquaelle-t magaddal Adélhoz! Raquaelle a szülinapomon érkezett, anyukám és keresztanyám hozta őt.
- Tudom. De azért ha egy évig itt, egy évig ott lakunk felváltva, akkor azért elengednéd?
- Elengedném, neki is kell világot látni, ha ő is akarja.
- Akkor lehet, meglátogatnánk a fiamat azért.
- Nyáron elvileg fogod látni, Adéllal szervezzük az esküvődet. Úgy gondoltuk Raquaelle családja és a te családod is legyen jelen a nagy napon!
- Raquaelle már nagyon várja az esküvőt. De Adélnak kisbabája született, ha jól tudom. Hogyan szervezitek ezt meg?
- Még nem tudom. Majd megbeszéljük. Még a negyedik babatalálkozóról sem lehet tudni semmit, úgyhogy nem csak Adéllal kellene beszélni, szervezkedni.
- Mit szólsz hozzá, ha készítünk még egy képet?
- Oké, ülj a vállamra és legyünk jó lazák a képen!


- Oké, Adélnál jól érezted magad. És itt hogy érzed magad?
- Nagyon jól. Habár mióta nekem és Raquaelle-nek nincs saját szobánk...
- Drága szívem! Úgy beszélsz, mint aki még nem járt a Vadvirág téren. Még mindig átalakítás alatt van. Amint kész, megoldjuk a saját szobát is.
- Jól van,  tudom én és már várom, hogy elkészüljön az étterem és a bolt. És Ann kap egy varrószobát?
- Igen. Az tulajdon képpen az ő kis divatbutikja lesz. A lányok majd fogják értékelni.
- Az biztos! Majd mindig mennek shoppingolni, mi pasik meg majd addig összeülünk focit nézni vagy lemegyünk a térre teniszezni, focizni, autót szerelni és egyéb férfias tevékenységeket űzni.
- Remélem azért majd a lányok és a fiúk közösen is csinálnak programokat.
- Szerinted miért örülök az étteremnek? Egyébként Ditáék elég gyakran csinálnak bulikat, szóval koncertre is járunk és amatőr színházat is alapítottak páran
- Hát akkor majd súgd meg, kik a mi színészeink, mert akkor majd csinálok velük színházas képeket, közönséggel, színészekkel és mindennel.
- Jó ötlet! A színészeink nevét elárulom neked, de ne posztold ki, hadd lepődjenek majd meg az olvasóid.
- Rendben van. De szerintem menjünk aludni, mert én elálmosodtam.
- Én is álmos vagyok. Csináljunk még egy bratyizós képet és aztán dobjuk be a szunyát.










Hétfő

Hétfő reggel a sonkát, toljst és a többi finomságot ismét együtt fogyasztottuk el. Barbie nem volt hajlandó felöltözni, úgyis  divatbemutatózni terveztünk.

- Lehetne új sminkem? - fordult hozzám.
- Persze, lehet! De a mostani sminked körömlakkal készült, gondolod ez most jó ötlet volna?
- Még most is baba vagyok, akkor is az voltam. Nem lesz semmi bajom, ha új arcot kapok. Sőt, szerintem sokkal szebb is lehetek.
- Bocsi, ezt a smiket sikerült összehozni a múltkor, sokadszori próbálkozásra.
- Majd most sikerülni fog. Múlkor már gyakoroltál eleget.
- A próféta szóljon belőled!
- Este pedig kipróbálhatjuk az XCom2-t? Nagyon jó játék lehet! -lelkesült fel Gill.
- Lehet róla szó, azt a játékot én is szeretem - egyeztem bele.



Így a délelőtt sminkeléssen telt el. Közben befutottak anyósomék a szomszédba, Zsuzsiékhoz, így a sminkelést ott fejeztük be.


Barbie arca festés előtt és után:

Barbie nagyon boldog volt, akikor meglátta magát a tükörben.

- Még szemöldököm is lett!
- Köszönd Zsuzsinak, neki vab barna körömlakkja!
- Ez a smink tökéletes lett! A számon lehetne több rúzs, de a szemem az káprázatos!
- Örülök, hogy tetszik! Nagyon igyekeztem.



Barbie gyönyörű volt az estélyi ruhában!




Az esküvői ruha fényképezése viszont már nem ment simán, mivel Gill nem akart beállni.

- Gill, be kell állnod!
- Nem kell!
- Vikivel megegyeztünk, hogy ma neked is kell divatbemutatózni büntiből. Amiért tegnap szó nélkül leléptél.
- Ez így van. Szóval most vagy beállsz Barbie mellé az esküvői képekhez vagy este nincs XCom2. Választhatsz.
- Ez zsarolás!
- Ne kéresd magad!
- Legyen. Elvégre az a játék még ezt is megéri.


- Nekem miért nem szerveztél esküvőt? - kérdezte Barbie.
- Neked és Kennek? Lehet, ez nevetséges lesz, de nektek valami különleges esküvőt akarok. Csak még nem tudom milyet.
- Nagyon szeretnék az esküvőmön vízparton lenni. Sok virágot és lufit szeretnék dekorációnak. Legyen jó meleg, mert a szokásos esküvői dolgok után medencés bulit akarok tartani lagzi gyanánt.
- Szerintem az leánybúcsús téma.
- Nem baj, leánybúcsúra mást szeretnék. Vetkőzős pasikat, a barátnőimet és jó sok pezsgőt.
- És kiket hívjunk meg az esküvődre?
- Majd összeírom a vendéglistát. Nagyon szeretnék már hivatalosan is férjnél lenni.
- A lányok mind egyformák. Minden legyen csillogó és nagy és tünci... Ken is ezt akarja?
- Nyugi, évek óta tervezzük és képzeld, minent megbeszéltünk.
- Tudom, csak ugratlak.
- Inkább azt mondd meg, melyik a szebb ruha, ahelyett, hogy húzod az agyam!
- Vigyázz, a lányok általában kényesek az esküvő témára - figyelmeztettem Gillt, mielőtt még Barbie leharapta volna a fejét.


Aztán jöttek a hétköznapi ruhák. Barbie hanyag eleganciával viselte a téli kabátot, majd hasonló lazasággal kapta le és lóbálta maga mögött.


Az tavaszi bőrkabát tetszett neki a legjobban, mert ebben igazán vagánynak nézett ki.
Én akartam még Barbie-nak adni néhány nyári ruhát, de azt mondta, azt majd nyáron, kint a természetben megcsináljuk azokat a képeket is. Így Gill következett a kifutón.



Mivel Gill nem volt túl lelkes a fotózás alatt, nem erőltettük a dolgot. Így is teljesítette az alku ráeső részét.


Este pedig Gill is kipróbálhatta a játékot. Barbie olyan jól érezte magát az estélyiben, hogy az utolsó közös esténken kiöltözött. Gil viszont inkább lazára vette a figurát, így visszavette a farmer szerelését. Kibontottam egy nagy zacsi csipszet, amiből nekik is adtam egy szép adagot.


- De jó, a játékban megcsináltátok a te karakteredet is!
- Ugye? De, mint láttad, van Dr. Szöszi, Perselus Piton, meg Luna Lovegood, és még hasonlók.
- Láttam, tök poén filmekből összerakni a katonai csapatot.
- Ez a játék sokkal jobb, mint az a verekedős - jegyezte meg Barbie.


A sikeres küldetés után elégedetten dőltünk hátra, mind a játék karakterek, mind mi itt a való világban. Az utolsó közös nap utolsó estéje nagyon jól sikerült. Játék után még rengeteget nevettünk, megbeszéltük, mi kerüljön posztolásra, aztán kicsit nehéz szívvel, de boldogan aludni tértünk. Kedd reggel már nem hallom majd Barbie csilingelő nevetését és Gill szép mély hangját, ahogy bíztat, minket lányokat, hogy készítsük már el azt a reggelit. 


Viszont nagyon jó élmény volt megismerni őket, remélem ők is jól érezték magukat velem!

2016. március 26., szombat

Interjú Barbie-val 2

AZÉRT AZ ELSŐ RÉSZT IS OLVASSÁTOK ÁM EL :) 
(Nem ment el az eszem, csak kissé meglódult a fantáziám. És ezt nem akartam eredetileg kiírni, mert nem akartam rontani a történetet meg a beleélést, viszont meggondoltam magam, mielőtt azt hiszitek elgurult a gyógyszerem, és azonnal agyturkászt akartok hívni hozzám)


Barbie roppnt kíváncsi teremtés, ezt mondhatom! Ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen edzésre, hiába mondtam neki, hogy a terembe nem jöhet be. A többiek furcsán néznének, hogy egy baba él és mozog. Ez nem zavarta őt, a lényeg, hogy minél több időt töltsünk együtt. Végül belementem, miért ne?

Az előző bejegyzés miatt, amit azonnal közzé kellett tennem, kissé késésben voltunk. Epedve vártuk a hévet, hogy odaérjünk időben a Kung Fu edzésre.
Barbie nagyon kíváncsi volt, ki lesz a szerencsés, akit Violetta életre kelt, és reménykedett benne, hogy a barátja, Ken lesz az. 


Közös kép. Nézzétek el nekem, de nem tudok normális selfit csinálni magamról...

- Hogyan töltjük a három napot? - kérdezte izgatottan.
- Annyi biztos, hogy Zalába utazunk. A többit majd meglátjuk ott.
- Nagyon izgatott vagyok!
- Én is! Annyi kérdésem van, azt sem tudom hol kezdjem!
- Nekem is sok kérdésem van. Tartsunk csajos napot valamelyik nap. Vagy egy csajos estét. Akkor jól kinosztalgiázhatjuk magunkat - javasolta, én pedig nem tudtam ezt a nosztalgia dolgot hová tenni. Én tudok nosztalgiázni, vannak emlékeim, de Barbie egy baba, honnan lennének emlékei? Ezen elméláztam kissé, de persze, beleegyeztem a nosztalgiába.

Végre a Hév is megérkezett, így felpattantunk rá és suhantunk az edzőterem felé. Út közben nem sok szó esett köztünk, taán kicsit zavarban voltunk mindketten.


- Akkor én itt megvárlak és vigyázok a cuccaidra - mondta.
- Rendben van, én pedig sietek vissza. Másfél órás az edzés... Nem fogsz unatkozni?
- Nem, majd elfoglalom magam. felfedezem, hogyan működik a telefonod, ha nem bánod.
- Csak nyugodtan!



Az edzés végén elfáradva, de elégedetten mentem átöltözni. Öltözködés után betértünk a dohány boltba. Nagy nehezen végre elrendeztem a cuccaim a tatyóban, amikor a telefonom csipogni kezdett, jelezve, este tíz van, ideje bevenni az antibébit. (az edzésem este 8:00-9:30-ig tart) 

Szóval fejjel belemsztam a táskámba és az aljáról kihalásztam azt a nyamvadt telefont. Barbie addig türelmesen üldögélt a bolt előtti lépcsőkorláton. Közben jókat derült rajtam és azon, hogy természetesen nem taláom a telefont. Bosszúból lefotóztam, amint végre megtaláltam a bújkáló mobilt és leállítottam az emlékeztetőt.


A Hév nagyon lenyűgözte Barbie-t. Csak suhannak az épületek, szép a város kivilágítva és úgy egyáltalán... Az a sok ember!


Kíváncsian fel is állt a keskenyy ablakpárkányra, és bámuta a tájat. A képen nem sok minden látszik a kinti csodákból, de ez Barbie első élménye, szóval dokumentálásra kerül.


Hazaérve jött a második meglepetés. Gill fogadott minket. Violetta választását nem értem, hiszen Gill még csak fél éve lakik nálunk, de ő tudja...


Barbie izgatottan kért, hogy tegyem le. Azonnal odaszaladt Gill-hez üdvözölni őt. Csalódott is volt és izgatott is egyszerre. 


Violetta egyszer csak előtűnt a semmiből, Barbie  rögtön hozzáfordult:
- Azt gondoltam Kent választod majd, vagy Sidney-t.
- Úgy gondoltam, Gill a tökéletes választás. Te vagy Vikinél a legrégebben. Persze vannak új lányok, de szerettem volna, ha az ellenkező nemből képviselteti magát valaki, aki viszont a legújabb a Vadvirág téren.
- Akkor viszont nem jól választottál. Karácsonyra kaptam meg Spencer ikertesóját, ő a legújabb pasi - szóltam közbe én is.
- Persze, de neki még nem sok ideje volt beilleszkedni. Amúgy is át akarod formázni, hogy ne legyen Spencer hasonmása. Szóval Gillt találtam a legideálisabb jelöltnek.
- Ahogy gondolod - hagytam rá.
- De én azt gondoltam, nem fogod bánni, ha ezt a néhány napot Gillel töltöd, amúgy is jó barátok vagytok.

Erre már nem tudtam mit mondani. Hiszen ők babák. Ezt szóvá is tettem, erre Violetta kissé szúrós tekintettel nézett rám, amit nem tudtam hová tenni...


 Végül Violetta betessékelt minket a nappaliba, hogy elmondjon nekem még néhány fontos dolgot.

-  A babáknak lelkük van - fogott bele a magyarázatba minden átmenet vagy bevezető nélkül. - Tehát barátkoznak egymással, tanulnak, tapasztalnak. Az, hogy az emberek ezt nem tudják, nem látják, azért van, mert ez nem logikus számotokra. Amikor elkészül egy baba, bárhol a világon, legyen az porcelánból, fából vagy műagyagból, a jótündérek megajándékozzák őket lélekkel és a rejtőzködés képességével.
- Úgy kell ezt elképzelni, mint a Toy Storry-t? Amikor nem látjuk életre kelnek?
- Igen is és nem is. Csak akkor kelnek életre, ha senki nincs a közelükben. Vagyis akkor mozognak, beszélgetnek.
- Barbie, ez tényleg így van?
- Emlékszel a mesére a Padlásszoba kis hercegnőjében? Amikor Sara mesél a barátnőjének a babák mágikus világáról.
- Igen, az az egyik kedvencem!
- Látod, néha a mesekönyvek is tartalmaznak olyan dolgokat, amik valóban megtörténnek.
- És amikor fotózlak titeket, vagy amikor gyerekként játszottam veletek, akkor... - Nem tudtam hogyan feltenni a kérdést, de Gill, minha tudta volna, mire gondolok, válaszolt.
- Olyankor teljesen mozdulatlanná válunk. Tudjuk, mi történik, de nem fedjük fel magunkat.
- Mielőtt ebbe belementek - szólt közbe a tündérkém. - Van pár dolog, amit el kell még mondanom.


- Barbie, Gill, az egyik autót, használhatóvá változtatom, válasszátok ki, melyik legyen az.
- A piros, nyitott tetejű! - vágta rá mindkettő egyszerre.
- Ahhoz hideg van, szerintem az új kék legyen, annak van csomagtartója és nem fagytok bele - javasoltam.
- Igazad van - értett egyet Barbie.
- A motoromat nem lehetne? - kérdezte sóvárogva Gill.
- Legyen akkor a motor is - adta be a derekát Violetta.
- Köszönjük Violetta! Már régen szerettem volna beszélni Vikivel, de a szabályok miatt nem lehetett - hálálkodott Barbie.
- Igen, köszönjük! - mondta Gill is.
- Violetta! - néztem szúrósan a tündérre. - Ha Barbie és Gill élnek, akkor a többiek is. Velük is beszélhetek.
- Ez nem így van. Gillel és Barbie-val azért beszélhetsz, mert engedélyezve van három napig. A többieket mágikus szabály köti a titoktartáshoz, amit csak egy tündér oldhat fel.
- Akkor, ez esetben köszönöm a lehetőséget, arra, hogy Barbie-tól megkérdezzek mindent, amit tudni szeretnék, és Gill végre elmondhatja, jól érzi-e magát az új helyen.
- Szívesen! Most mennem kell. Használjátok ki ezt a kis időt, mert ilyen lehetőség csak egyszer adódik. És nem minden embernek. Te különleges vagy Vik!
- Miért vagyok én különleges?
- Mert amikor fotózol, történetet találsz ki, mindig eszedbe jut a mese a padlásra száműzött kislányról és mindig azt kívánod, bár igaz volna. Nem vesztetted el a gyermeki lelked, amely hisz a csodákban.


Ezekkel a szavakkal Violetta lezártnak találta a beszélgetést, mert el is tűnt.
- Na jól van. Mihez van kedvetek? - fordultam Gillhez és Barbie-hoz.
- Én nézek pár szép ruhát, ami jól fog jönni a három napban - mondta Barbie.
- Én pedig segítek összecsomagolni Barbie-nak. Azzal már ne legyen gondod.
- Ejj, arra reggel ráérünk, szerintem. Amúgy is több kell, mint némi ruha. Kell ágy, takaró, asztal, szekrény, tányér, pohár, evőeszközök, szóval majd összepakolunk reggel.



Így az est további részében Tomival leültünk játszani a gép mellé. Barbie nem lelkesedett a Mortal-ért, Gill viszont lelkesen szurkolta végig a meccseket.

- Milyen brutális játék! 
- Nekem tetszik! HAJRÁ, DOBD AZT A LEGYEZŐT! NE HAGYD LELŐNI MAGAD! - kiabált nekem lelkesen Gill.
- Majd átugrom a lövöldözőt - nyugtattam meg.

Végül Barbie is beszállt a szurkolásba, sőt, a végén Gillel jól elpoénkodtak a játékon és rajtunk, ahogy nem mindig sikerült kivédeni a támadásokat. Éjjel, amikor tudatosult bennünk, hogy késő van, még segítettek megírni a róluk szóló részt, aztán hamar aludni tértünk, hiszen holnap még pakolni is kell az útra.


Folytatás húsvét után, addig sajnos nem leszek gépközelben.