2013. december 22., vasárnap

Az új fiúk

Először is, elnézést mindenkitől az eltűnésért! Láttam a bejegyzéseket, mindenkié nagyon tetszik, de a helyzet, hogy éppen ma délutánra készültünk él a párommal a "Fészekrakó" projekttel. Tényleg, minden új bejegyzéseteket igyekeztem figyelemmel kísérni, de kissé elhavazódtunk. Eddig pakoltunk, rendezkedtünk, még fényképezni sem volt időm... :( De ma végre készen vagyunk! Holnap pedig már készülnek új képek remélhetőleg Kevin és Sindy esküvői készülődéséről is. 

Azonban nálunk még van kis kavarás, mert a párom megy 24-én Zalába, így sajnos, külön töltjük a karácsonyt. De éppen ezért ma megkaptam a karácsonyi ajándékomat.

Két igazi néger srác! Végre Xolanie is találhat párt magának!

Terveim szerint a törülközős Derek lesz (Gyilkos Elmék: Derek Morgan), a másik pedig megtartja igazi nevét: Steven.


Xolanie máris beállt pózolni a fiúkhoz.


Ezen kívül még lesz valami más is, amit a Jézuska fog hozni, csak még nem ért ide. Valami könyv, és már nagyon kíváncsi vagyok rá. Párom szerint csak karácsony után érkezik, de már egy hete meg kellett volna jöjjön, csak a külföldi posta szarozik... Én meg már tűkön ülök!

A párom USB-és hűtőt kapott, fél literes üdítő is befér, illetve a másik, amit anyum vett neki, egy szivargyújtós  autóba való ital hűtő/fűtő.


 És a dobozokon a kép, ami alapján kiválasztódtak az ajándékok Tominak:


Annyira beléjük gyönyörödtem, hogy igazán nem is az érdekelt, én mit kapok, hanem az, hogy ő mennyire fog örülni annak, amiket tőlem kap.


Nos, teljes a siker, én is imádom az új fiúkat, és ő is a két kis kütyüt. :)
ÉS KÉSZ A SOK PAKOLÁS ÉS "FÉSZEKRAKÁS", ÉS NAGYON BOLDOG VAGYOK!

2 megjegyzés:

  1. 1; Hurrá! Szuper, hogy berendezkedtetek;)
    2; Te mázlista!! Hol lehet ilyen néger pasikat szerezni?? Kell nekem is :D
    3; Várom az esküvői előkészületeket, nálunk is neki kellene fogni, de men jutok oda :(

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszenek ezek a fekete fiúk, igazán helyesek és szimpatikusak, és a hármas még inkább tetszik Xolanie-val együtt! :-)
    Nagyon örülök, hogy ilyen boldogságban van részed, és csak így tovább, minden jót kívánok Nektek! :-) És ha külön is, de nagyon szép és kellemes karácsonyt is!

    VálaszTörlés