2015. február 28., szombat

Új fiúk

Karácsony előtt tettem szert négy pasira, akik igen jó áron voltak és együtt érkeztek, de csak most van időm bemutatni őket.

Három Mattel fiú és egy no name. Mivel két pasi (sőt, mostmár három) ugyan olyan, ezért, ha lesz időm, akkor az egyiknek hajat cserélek, szőke lesz, a másiknak meg zselézni fogom a haját.


És szegény no name pasival jól kiszúrt az előző tulaja. Egyébként ő a kedvencem a négy közül) Szóval, amint látjátok, az egyik lábát javítottam.


Amikor megérkezett, akkor az egyik lába pillanatragasztóval volt visszaragasztva... :( Vért izzadtam, amíg sikerült többé-kevésbé normálisan szétszedni. Még egy éles, hegyes kés is kellett, mert szinte vágni kellett a gumit a műanyag résztől... Nem kaptam röhögőgörcsöt. De sikerült végre szétszedni. A lábán a forgó rész volt eltörve, meg ahogy szétválasztottam a csípőjét a lábától, a gumi rész is megsérült azon a félgömb alakú részen.
De lehet kapni olyan gyurmaragasztót, ami levegőn megszárad, és utána lehet festeni, megtartja, amit beleragasztottál. Pattex márkájú és lehet kapni fához meg nem tudom mihez barnát (az jobb) meg fémhez ilyen kéket, ez száradás után kicsit porózusabb.


Így néz ki, kék és a közepe fehér. test melegre kicsit lágyul, aztán jól össze kell dolgozni a két komponenst és lehet pótolni vele a repedéseket, töréseket. Kicsit drága, de ha jól van tárolva, sokáig megvan, nem szárad ki. Én Auchanban találtam.


Szóval fogtam a pótlás után egy vékony tűt, fogóval megfelelő méretre nyisszantottam és jól felforrósítottam. A tű egyik végét beleszúrtam a lábba, ahonnan kitör rész hiányzott, kicsi ragasztóval masszívabbá tettem, a másik FORRÓ végét meg beledugtam a lábtartó rúdba, amíg a tű is és a ragasztó is meleg volt (ragasztópisztolyt használtam.


Leírva egyszerűen hangzik, de kb két órán át járszottam vele, mire sikerült a művelet, párszor meg is égettem magam.

De a végeredmény: a baba lába a helyén! Nem olyan stabil, mint a másik, így óvatosan bánok vele, de legalább már nem olyan merev a pasi :)
Annyira örülök a jövevényeknek! Egyébként célul tűztem ki, hogy annyi pasi lesz, ahány lány. Habár még így is legalább 10 pasi hiányzik.

9 megjegyzés:

  1. Gratulálok. El vagyok ájulva a kreativitásodon. Megérte sokat dolgozni,mert tényleg jól sikerült a műtét. Az összes pasi jól néz ki, nekem a kockás inges a kedvencem. Valahogy én is rá vagyok mozdulva a pasikra, hozzánk is érkezett az idén már egy pár, sajnos pucéran ezért most épp öltöztetőset játszom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a műtét jól sikerült, páciens túlélte a pillanatragasztót, a lábamputálást és visszaragasztást is :) A kockás inges lesz majd zselézve, amint kitalálom a pontos frizuráját. Nálad is pasi hiány van? Na mondjuk pasiból sosem elég, szóval megértelek. :)

      Törlés
  2. Gratulálok az új szerzeményekhez, és a türelemhez, ahogy megjavítottad a babát. Most már igazi szakértője vagy a reparálásnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igen, lassan jöhetnek ide mások törött babái, megjavítom őket, ha tudom. Nem szeretem kidobni őket, csak mert van rajtuk valami sérülés, inkább addig agyalok, amíg sikerül megjavítani őket.

      Törlés
  3. Nagyon ügyes és kreatív vagy! Gratulálok! A pasik pedig nagyon szuperek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm szépen! A kemény munka meghozza gyümölcsét! :) Puszi!

      Törlés
  4. Szia! Na, látom, megint vannak ikreink :D Igaz idén mocsárban a babagyűjtő tali, de nagyon jó lenne megint bandázni!

    VálaszTörlés
  5. Én is örülnék egy bandázásnak! Jó Veletek találkozni, mindig király a buli!

    VálaszTörlés
  6. Látom nagyon ügyes vagy és megmented a helyzetet, találtam egy jó kis pasit aki picit gondozásra szorul, ide teszem. Lehet neked sikerül megmenteni. http://www.zsibvasar.hu/?op=art&aid=6624089.

    VálaszTörlés