2016. január 11., hétfő

Bajbajutott látogató

Figyelem!

Egy kicsit talán sok(k) lett a sztori, viszont már régóta tervezek egy olyan történetet, ami nem tündérmese. Aztán minden jóra fordul és a bűnös elnyeri méltő seggberúgását, a jó meg megérdemelt jutalmát. Remélem végigolvassátok ezt a sorozatot, amit egyébként 6-7 részesre terveztem.


Marilyn elgondolkozva állt a ház előtti parkban. Régen látott barátnője itt lakik és most ő is ideköltözik. Az élet furcsaságai... Pedig ő igazán nem akart Londonból Budapestre jönni, és most tessék! Annak idején, amikor Dita kint volt tanulni, és ő adott szállást a lánynak, nem hitte volna, hogy ez fordítva is megtörténhet. Az már az első perctől világos volt, hogy ők ketten jól megértik egymást, és nem sokkal Dita beköltözése után már együtt jártak bulizni, vásárolni és ebédelni. Törzsgyökeres londoni lévén megmutatta neki a legjobb helyeket a városban és segített neki beilleszkedni ebbe az új helyzetbe.

Most ő szorul segítségre, neki kell szállás. Pedig otthon volt egy kis klub, ahol a barátaival együtt zenélt, nem keresett ugyan túl sokat, de a zene az élete, megélt belőle, jól kijött mindenkivel. Aztán a barátai révén megismerkedett a NAGY Ő-vel... Vagyis azzal, akiről azt hitte, ő lesz az élete szerelme. Gab azonban nagyon csúnyán elbánt vele. 

Eleinte minden nagyon szuper volt, A férfi figyelmes és kedves volt, az első év csodálatos volt. Éttermekbe jártak, de együtt is szívesen főztek, mindig meglepték egymást valami aprósággal és a férfinek tetszett, amikor látta őt egy fellépésen. Szinte minden idejüket együtt töltötték.

Aztán egyik nap valamiért később ért haza néhány órával. Küldött egy SMS-t Gab-nak, hogy ne aggódjon, s nyugodtan intézte tovább a dolgait. Amikor azomban hazaért egy dühös férfit talált otthon, aki a szemére vetette a három órás késést és egy pofonnal adta tudtára nemtetszését. Aztán jött a megbocsátás, majd az újabb veszekedés.

Végül a férfi teljesen elszigetelte a barátaitól. Ezt olyan jól csinálta, hogy a barátai közül csak egy állt vele szóba odakint. 

Végül sikerült megszöknie az otthonnak nevezett börtönből és első dolga volt felhívni Ditát, aki azt javasolta neki, jöjjön Budapestre. Dita, Marilyn egyetlen barátjának küldte el az utiköltséget, hogy a lány ide tudjon utazni. Ugyanis Gab a lány összes pénzére rátette a kezét. 


 - Hé! Marilyn!

A lány összerezzent, megijedt. Régóta nem bírta a kiabálást. De ez a hang más volt, ez barátságos volt.

- Dita! Úgy örülök! Istenem! Annyira jó, hogy itt vagy! - szólt megkönnyebbülten Marilyn.
- Nagyon aggódtam érted!


Dita megölelte barátnőjét és közben érezte, hogy a lány vállai meg-meg rázkódnak. Sírt.

Mivel kint elég hideg volt, igyekezett hamar a ház felé terelni a barátnőjét.


Fent a lakásban Dita messze elkerülte barátnőjével az Alkotó kuckót, mely nálunk a Vadvirág térre keresztelt Baba falu neve. Helyette inkább a kanapéra terelte az elkeseredett lányt. Út közben észrevette a párját, Dennis-t, s jelezte neki, hogy a kanapén szeretné vendégül látni barátnőjét. Közben átadta a fiúnak barátnője hangszerét, hogy helyezze biztonségba azt.

Direkt intézte úgy, hogy Marilyn senkivel se találkozzon, ki akarta deríteni, hogy mi történt a lánnyal. A telefonjuk alapján valami szörnyűséges, de nem sokat értett a zaklatott beszélgetésből, csak annyit, hogy Gab bántotta a lányt és hogy a lánynak már nincs kint Londonban senkije Ginny-in kívül.


Letelepedtek hát a nagy kanapéra, s Dennis hamarosan megjelent egy kis asztallal.

- Szia! Dennis vagyok, már sokat hallottam rólad - üdvözölte a lányt.
- Szia! Én meg nagyon fáradt. Egy napja nem aludtam. Ha nem bánod, nem állnék fel, úgy érzem ólomból vagyok.
- Én viszont segítek neked - aánlotta fel Dita.
- Nem szükséges, nem nehéz. Csak ágynemű van az asztalban.


Az asztal után érkezett egy halom szendvics,  két óriási szelet sütemény és egy üveg vörösbor is. Dennis olyan ügyes volt, hogy egy körben be tudta hozni az evőeszközöket is és addig zsonglőrködött, míg mindent le tudott pakolni a kezéből. Akkor aztán nyomott egy csókot Dita szájára és kiment.

- Olyan udvariatlan vagyok. Sajnálom! - mondta Marilyn. - De tényleg nagyon rosszul érzem magam, mintha jártányi erőm sem lenne.
- Ne törődj vele, Dennis nem veszi a szívére és én sem. Hozok neked is egy nagy párnát, kényelmesen neki tudsz dőlni.


Azzal már ment is és hozta a párnát a barátnőjének. Közben arra gondolt, jó, ha valamennyi ételt tud belediktálni, és már ki is fog dőlni a barátnője. Még sosem látta ilyen elesettnek.


Mikor kényelmesen elhelyezkedtek, Marilyn töltött maguknak egy pohár bort.

- Mit szeretnél ma este? Aludjunk egy nagyot? Beazélgessünk? - kérdezte Dita.
- Nekem mindegy. Inkább beszélgessünk. De nem szeretnék beszélni arról, ami történt.
- Rendben, ahogy szeretnéd.


Marilyn nagyot kortyolt a borból, Dita pedig a szendvics felé nyúlt. 

- Tudsz valami munkát? Semmi pénzem. Szívesen vállalok bármit! Takarítást, pincérkedést, utcaseprést is - szomorodott el még jobban Marilyn.
- Nálunk éppen van egy üresedés a Beauty Night-ban. És úgy tudom a Black Rose dobost keres.
- Jaj, ez nagyon jó! Akkor egy ideig fele pénzért játszok, hogy vissza tudjam fizetni a pénzt, amit küldtél - lelkesedett fel a lány.
- Semmi szükség rá! Egyébként hol vannak a csomagjaid? - kíváncsiskodott Dita.
- Nincsenek csomagjaim.
- Hát nem hoztál el semmit a lakásból?
- Semmim sem maradt - Marilyn kezdett ellazulni a bor hatására és mesélni kezdett. - Gab eleinte nagyon kedves volt. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, szinte csak vele voltam. Aztán egyik nap sok dolgom volt, szóltam neki, hogy később érek haza.  Amikor hazaértem akkor nagyon dühös volt. Most képzeld el, éjfélre értem haza, mert befizettem pár csekket, elintéztem, hogy közös számlánk legyen, próbáltunk és beszélgettünk a bandámmal. Szóval hosszú nap volt. Ő meg felpofozott, arra hivatkozva, hogy az SMS ellenére agódott, mert azt kora este küldtem és most késő van. 
- Aztán persze reggel Gab ágyba hozta a reggelit, virágot. Két napig minden jó volt újra és én már megbocsátottam neki. Aztán újra felpofozott. Közben teltek a hetek és én egyre inkább függtem tőle. Most képzeld el, közös számlával, közös lakással...


Marilyn autómatikusan a szendvicsek felé nyúlt, vett egyet és egy nagyot harapott belőle. Ez egy gépies dolog volt, mégis, amikor lenyelte az első falatot,rádöbbent, hogy nagyjából tegnap este óta nem evett és most milyen éhes.

Dita kikerekedett szemekkel hallgatta a beszámolót. Nem tudtam mit kellene mondania, és nem is szívesen zavarta meg Marilyn beszámolóját. Attól félt, a hirtelen jött kinyílás megszűnik, ha megszólal.

- Tudod - folytatta Marilyn. - észre kellett volna vennem. Mindenről én tehetek, mert nem vettem észre, milyen ez az ember. A barátaim kezdtek furcsán viselkedni és amikor rákérdeztem mi a baj, ők azt mondták, hogy megváltoztam, nem törődök a csapattal, meg Gab panaszkodott, hogy őt is elhanyagolom. Finoman célzott rá, hogy megcsalom, a többiek meg elhitték. Kivéve Ginny.



- Egyik nap kiderült, hogy terhes vagyok. Onnantól kezdve ki sem engedett a lakásból. Előtte elmondtam Ginny-nek, hogy Gab megütött és nem is egyszer, de tudom, hogy nagyon szeret, csak én rontok el mindent. Ginny megpróbálta felnyitni a szemem. Két napot aludtam nála, de aztán hazamentem. 
Gab a szokásosnál kedvesebb volt, de ez csak a látszat volt. Reggel korábban kelt fel, elvitte a kulcsaimat, a telefonomat, a gépre jelszót tett, szóval elzárt mindenkitől. Ő már sejtette, hogy babám lesz, mivel késett egy hetet a tudod mi... Képzeld, még ezt is számon tartotta és a tablettáimat kicserélte placebóra.
- Terhes voltál? - csodálkozott Dita. - Gyereked van?
- Igen. Van egy fiam, Kris. Hol is tartottam? - vált kicsit zavarttá Marilyn.
- Ott, hogy placebóra cserélte a gyógyszeredet és hogy két nap után visszamentél hozzá
- Igen, emlékszem... Szóval este hozott egy tesztet. Én próbáltam kideríteni, miért zárt be. Azt mondta a saját érdekemben tette. Megcsináltatta a tesztet. Amikor megijedtem a pozitív teszttől és azt mondtam, hogy ez még korai, ő ismét veszekedett velem, megpofozott. Azt mondta, hogy már két éve vagyunk együtt, mi a korai? Egy baba majd megnevel engem. Szóval elkísért az orvoshoz, de otthon, bábával kellett világra hoznom őt. 
- Aztán a ruháimat elvette. Csal ócska rongyaim voltak. És ez a ruha, az első fellépő ruhám. Gab nem tudta, hogy ez megvan, mert ez az én gyerekkori cuccaim között volt. Sokáig nem is volt rám jó, hiszen utoljára 18 voltam, amikor belefértem.
- Ginny többször próbált kapcsolatba lépni velem, el is jött hozzánk, de Gab megfenyegetett, így azt mondtam, amit Gab hallani akart. A fiam négy hónapos volt, amikor bölcsibe adta, hiába tiltakoztam. Azt mondta rossz anya vagyok.


- Aztán egyik este visszaloptam a kulcsaimat.  Nem vette észre. Csak a parkba akartam végre lemenni. Reggel elment, vitte a fiamat is és én pedig felkaptam a kulcsaimat és a szintimet. Arra gondoltam, majd lent a parkban írok egy új számot.  Még kabátom sem volt. Fáztam kint, és esett az eső. Csatangoltam az utcán és egyszer csak Ginny állt előttem. Akkor vettem észre, hogy a kertesházuk elé sétáltam. Ginny örömmel fogadott. Ő nem kérdezett semmit, de néhány dolgot elmondtam neki. Nem engedte, hogy hazamenjek és ő javasolta, hogy hívjalak fel. Tudod, Ginny nagyon aranyos volt. Sokat beszélt hozzám, meggyőzött, hogy jó ötlet ideutazni. Nagyjából egy hetet voltam nála. Az ő cuccait hordtam. De tudod, Ginny duci és a ruhái lötyögtek rajtam. A kabátot is tőle kaptam, ez volt az egyetlen, ami jó volt rám. De nem emlékszem mi történt pontosan, minden olyan zavaros. Minha álom lett volna. A park, Ginny. Nem akartam elszökni, de másnap nem mertem hazamenni. Tudtam, Gab nagyon dühös lesz. Kris az apjánál maradt és csak ez járt a fejemben, de nem tudtam elhozni.
- Istenem! Olyan buta vagyok. Vissza kellene mennem, meg tudnánk beszélni a dolgokat. És a fiam is újra velem lehetne!

Telt az idő, fogyott a bor és Dita arra gondolt, hogy Dennis okosan cselekedett, amikor hozott még egy üveggel a nemes italból. Marilyn mindig is zárkózott volt és józanul biztosan nem nyílt volna meg, hiszen beszélni sem akart a történtekről.

Marilyn hirtelen felállt és fel-alá járkálva csak azt ismételgette, milyen rossz anya, hiszen magára hagyta a fiát és rossz feleség, mert ő tehet arról, hogy Gab így viselkedett vele.


Dita felpattant és megölelte barátnőjét. Marilyn már tényleg az erejének a végén járt, mert szinte állni sem tudott. Dita a párnához vezette a lányt és az ölébe ültette.


Éjfél körül járt az idő, de ez nem érdekelte Ditát. Szorosan magához ölelte a zokogó lányt és úgy ringatta, akár egy kislányt. Már nem akart mondani semmit, csak örült, hogy tudott segíteni a lánynak. Közben viszont olyan mértékben emésztette a düh Marilyn állítólagos barátai iránt, hogy úgy érezte, szívesen összeverné őket. És hálás volz Ginny-nek, amiért segített a lánynak. Mivel a dühét nem tudta levezetni, inkább bort ivott, mindjárt két pohárral. Az ital kicsit lenyugtatta, így csak a szomorúság vett rajta erőt. Ő is sírni kezdett.



Hosszú idő után végre megkönnyebbülten kezdtek újra beszélgetni.

- Ó Édesem! Nem tudtam, hogy ilyen rossz a helyzet. Persze furcsa volt, hogy nem írtál e-mailt, csak a szülinapomra és ünnepekkor, és nem hívtál, de azt gondoltam, zajlik az élet. Jelentkezel, amint tudsz.
- Az élet az zajlott - mordult fel Marilyn. - És az e-mailokat csak felügyelet mellett küldhettem a barátaimnak. A válaszaidat el sem olvashattam. De mindig azt kellett írnom, hogy jól vagyok, hogy megy a munka... Képzeld, Múlt karácsonykor, amikor írtam neked és nem említettem, hogy terhes vagyok, és elküldtem a levelet, Gab nagyon dühös volt, mert nem említettem a babát. Azt mondta, én nem is szeretem a gyerekemet. Pedig ez nem igaz! Én szeretem a fiam. Az egyetlen jó dolog ő az életemben!

Hosszúra nyúlt a csend. Már fél kettő is elmúlt, és bizony Marilyn kicsit elbóbiskolt.Amikor felriadt, rögtön a fiát kereste. Dita javasolta, hogy menjen el fürdeni, ő addig megágyaz neki.


- Reggel pedig kitaláljuk, hogyan szerezzük vissza a fiad - szólt, miközben lepakolta a kis asztalt és elővette belőle az ágyneműt.
- Tudod, mi a szerencse? Ginny a keresztanyja. Néha megengedte neki az a...
- Gab? - segítette ki Dita.
- Igen, ő. Szóval Ginny néha láthatta a fiamat. Bízom benne, ez után is így lesz. Legalább tudni fofgom, jól van-e.


Miközben Marilyn fürdött, Dita megányazott az egyik párnára. Örömmel látta, hogy Dennis két hálóinget pakolt be az asztalkába.


Dennis hamarosan befutott. Látta amint Marilyn a fürdő felé megy, így tudta, nem fog zavarni. 

- Hoztam egy kis vizet. Gondolom kicsit becsíptetek.
- Jól gondolod! - szólt Dita, akinek, most, hogy egyedül maradt és kezdett kicsit lecsillapodni, enyhe szédülése lett, így ledőlt kicsit.
- És mi történt? Nagy a baj? - aggodalmaskodott Dennis.
- Most már minden rendben lesz. De nem szeretném kiadni a barátnőmet. Talán annyit elmondhatok, hogy Gab csúnyán elbánt vele. Elvette a pénzét, a ruháit és bezárta a lakásba. És a fia Londonban maradt. Gab elintézte, hogy a fiú ne lehessen az anyjával kettesben nap közben.


- Ez a szemét! - fakadt ki a férfi. Hogy lehet valaki ilyen patkány! Szólni kell Spencernek és Morgannak. Ők európán belül is vissza tudják szerezn a fiút. 
- Te olyan édes vagy! - lelkesült fel Dita. - Segíts fel légyszi, mert most nagy ölelést érdemelsz!
- Gyere te kis szépség! - ölelte magához a lányt Dennis.
- Nem baj, ha itt alszom? 
- Igen, gondoltam, hogy vele akarsz maradni. Miért lenne gond? Törődj vele, segíts neki. És amikor készen áll rá, mutasd be őket a barátainknak. Ők nem hagyják majd cserben.
- Hallgatóztál? - komorodott el Dita.
- Egy kicsit. Aggódtam. Azt gonoltam, a közelben leszek, ha szükség van rám. Nem nézett ki jól a barátnőd, az is megfordult a fejemben, hátha orvos kell neki. Akkor meg nem szabad késlekedni. Sajnálom! Nem lett volna szabad hallgatózni,
- Semmi baj, jót akartál.


Dennis végül összeszedte a koszos edényeket, kivéve a poharakat. A vizet kinyitotta a lányoknak, mert nem hitte, hogy ilyen spiccesen ki tudják nyitni, majd magára hagyta barátnőjét.


Marilyn hamarosan visszatért. Ivott egy kis vizet, majd lefeküdt az ágyba. Dita közben elment a fürdőbe. Mire visszaért Marilyn már aludt. Csendben bemászott mellé és elhelyezkedett. Nézte az alvó lányt, akinek a vonásai még így is kemények voltak, még alvás közben sem tudott lazítani. 

Másnap reggel Dita hamar felébredt. Nem akarta zavarni barátnője álmát, így szerzett egy ujságot és csendben olvsgatott. Marilyn délután kettőkor ébredt. Most kezdte csak felfogni, hogy az élete végre kezd megváltozni és jó irányba. De megrettent. Az ebéd után, amit Dita hozott neki, rögtön visszaaludt. Így ment ez négy napig. Csak enni és fürüdni kelt fel. Közben be is lázasodott, túl sok volt neki ez a lelki teher. Dita egy pillanatra sem hagyta magára Marilynt. És mikor a lány végre jobban lett, Dita segített neki beilleszkedni a zenekarba is. Szilveszterkor már együtt léptek fel.



4 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik a sztori! Az élet nem mindig rózsaszín, sőt. Jó, hogy ilyen mély érzelmekről írsz. Kíváncsian várom a folytatást. Ami még nagyon tetszik, hogy az egész sztorit össze tudod fésülni a másik sztorival. Csodaszép a kék hajú babád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündéri vagy, köszönöm! Kicsit izgultam ám, mert nem tudtam mennyire fog tetszeni nektek a dolog. De ha vevők lesztek az ilyen mélyebb sztorikra, akkor majd még írok egy másikat is, ha ezt befejeztem.
      Nálunk minden baba ismeri a másikat, (még, mert kezdenek sokan lenni)így könnyen össze tudom mosni a kis egyéni történeteket az alappal, hogy ez egy családdal indult és folyamatosan költöztek ide a többiek. :) És hogyan lett itt egy családból egy egész falunyi jóbarát, akik szeretik és védik egymást :)

      Törlés
  2. Ez remek ötlet, hogy a további szereplőket is bemutatod az életükön keresztül, mert ahány baba, annyi történet lehet, és ez izgalmas. :-) Nem baj az, ha nem mindig rózsaszín álom a téma, az élet ilyen, folyamatosan megoldásokat kell találni. Én csak két témát kerülök: a betegségek és a halál, még babonából sem emlegetem a történeteimben, hacsaknem valami természetfeletti dologról van szó, mert a Monster High-ba még az is beleférne, hisz az fantáziavilág, és ők szörnyek. Amúgy mindenevő vagyok, bármi jöhet, minden érdekel, ahogy most Marilyn élete is. :-) Ditának külön örülök, mert az egyik kedvencem, olyan szép! Várom a folytatást! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat és a bíztatást! A betegséget a megfázáson és gyomorrontáson kívül én is kerülöm a témáimban. A halál is kerülős téma, mivel sok babámat a barátaimról neveztem el, így már csak babonából sem említem a halált csak nagyon érintőlegesen. Pl gyilkossági ügyekben nyomozó babáimnál. Vasárnap talán végre túl leszek a nyelvvizsgán utána folytatom Marilyn történetét. Addig még van egy ütemezett bejegyzés, amit csütörtökön olvashattok.

      Törlés