2013. július 7., vasárnap

Már megint bútor

És igen! Rá kellett jönnöm, hogy fotel és ágy gyártásában profi vagyok, de székeim nincsenek. Pedig a babaesküvőre sem ártana néhány darab. Így aztán elzarándokoltam a legközelebbi kreatív-hobbiba és körülnéztem kicsit.

Végül vettem hurkapálcát, fa poháralátétet, kicsi kerítés (vagy mi) darabokat és ragasztót. Némi hezitálás után végül belevágtam a nagy alkotásba.

Minden eshetőségre felkészülve nem csak kézi körömreszelőt, hanem egy lábra használható, többfejes reszelőgépet is előszedtem, amire végül nem volt szükségem. 



A modellem Dita. Ráültettem a kis alátétre, amit tartottam, mellétettem egy hurkapálcát, majd pirossal kb bejelöltem, hogy milyen hosszú legyen a lába a széknek.


Ezt követően a háttámla magasságát is bejelöltem.


A hurkapálcából a lemért darabokat letörtem, aztán kicsit a körömreszelővel megcsiszoltam a végeit. A két pálcadarabra ráragasztottam két kerítésdarabot. 


Az alátétre is letörtem, megcsiszoltam a négy lábat, aztán ráragasztottam az alátétre.


végül pedig a szék alját és támláját is összeragasztottam.





 Ditának nagyon tetszett az új szék:)


És íme az ebédlőasztal köré hat széket sikerült gyártanom. Néhány szék lába nem lett épp egyenes, de én készítettem szinte fillérekből! Olyan jó érzés volt alkotni valami szépet.  A székek kicsit magasak lettek az asztalhoz képest, de majd az asztalt magasabbá varázsolom. 


A székeket rögtön el is foglalták a  babák. Így azért kényelmesebb egy finom ebédet elfogyasztani. Akinek kedve van, próbálkozzon székgyártással. Jó barkácsolást kívánok hozzá!



2 megjegyzés:

  1. Tök jók ezek a székek! Sajna a mi hobby boltunk szinte pang, mindig olyan érezésem van benne, hogy épp végkiárusítanak :(

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem csak fából lehet ilyen széket készíteni, hanem kartonból is. Csak a szék alját duplázni kell. Így az alsó kartont kilyukasztva a széklábak helyénél, a lábak is jobban bírják a ragasztást (az egyik fa székem lábai lejöttek). A szék ülőkéjét meg támláját meg le lehet szépen festeni vagy színes papírt is lehet rá ragasztani. Az is lehet, így utánagondolva, hogy én spiláztam túl kicsit a dolgokat.

    VálaszTörlés