2013. július 7., vasárnap

Néhány szó az ifjú párról

Sokan szerintem bolondnak fogtok tartani. :) Na és?

Elmesélem nektek, hogyan szerettem bele Lucy-ba és Spencerbe nagyon és miért.

Lucy baba a Keleti pályaudvar mögötti virágosnál volt kitéve a kis dobozában. Már 2012 nyár elején felfigyeltem rá. Ott állt a napszítta dobozában (Isten tudja mióta), mellette a kis kellékei: keverőpult, gitár, mikrofon, fejhallgatós mikrofon. Nagyon megnéztem magamnak, de siettem, így aztán mentem is tovább. 



Aztán amikor legközelebb arra jártam, még mindig senki sem fedezte fel magának ezt a babát, én meg sokadszori vizitem után már kezdtem sajátomnak érezni. Végül csak valamikor ősz végén vettem meg, azóta is imádom! Szerintem gyönyörű arca van, még akkor is, ha nem Mattel. 


Spencer pedig. Hát igen. Gyilkos Elmék az egyik kedvenc sorozatom, onnan pedig Spencer Reid.



Oké, nem tökéletes hasonmások, de amikor megláttam ezt a típusú Ken babát a játékboltban, egyből beugrott róla a kis zseni. A színész szeme barna, a babáé kék, de annyi baj legyen :) (Végül is ő karácsonyra került ide, ő volt az egyik ajándékom, amit anyutól kaptam.)

Spencer itt pont olyan, mint a filmben, esetlen, kissé antiszociális (de azért itt jól beilleszkedett már), könnyen zavarba jön és zseni...

És hogyan ismerkedett össze a zseni és a zenész lány? Természetesen nem egy hétköznapi ismerkedés volt az övék. 
Spencer éppen egy ügyön dolgozott és szemtanúkat hallgatott ki. Amikor meglátta Lucyt, nagyon megtetszett neki, így a nyomozás végén (sok-sok-sok hezitálás után) visszament  végül abba a bárba, ahol épp Lucy zenélt. 
Néhány esetlen mondat után feltalálta magát és mutatott néhány bűvésztrükköt Lucy-nak. 
Lucy látta, mennyire zavarban van új udvarlója. így aztán ő kezdeményezett, s kávézni hívta Spencert.
Ahogy Spence egyre jobban megnyílt a, a lány egyből érezte, hogy ez a fiú az, akit neki szánt a sors.  És lám, a kitartás, a bizalom és az őszinte szerelem megnyitotta az amúgy zárkózott fiú szívét, és nemsokára megtartják az esküvőt.

3 megjegyzés:

  1. Én M.H Cleoval voltam úgy, hogy senkinek nem kellett, és a típushoz képest is áron alul jutottam hozzá. Ma egy olyan 20 ezer körül van asz aukciós oldalon, nem tudom, sírjak, vagy nevessek :P A baba és a srác tényleg hasonlítanak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és miért lennél bolond? Egy kicsit nézz körül, hányan vagyunk, akik babáznak, és rájössz, ez a művészet egyik kifejezési formája! ;)

      Törlés
  2. Ugye, hogy hasonlít a színész meg a baba? akkor nem csak én látom a hasonlóságot. Tök jó, úgy örültem neki, mikor megláttam... :)
    És igazad van, nem vagyok bolond, csak imádom a Barbie és az összes ilyen típusú babát. Meg leginkább alkotni szeretek nekik bútort, ruhát, történetet.
    És még hány babát birtokolnék szívesen... Most leginkább fiúkat, ők vannak kevesebben: 13 lány kontra 5 fiú:) De gyerek babákat is, őket is imádom, szép arcuk van.

    VálaszTörlés