2014. január 2., csütörtök

Karácsony 1

A karácsonyi bulizás a VKE csapatánál vette kezdetét. Rossi ügynök meghívta a teljes csapatot az egyik kedvenc olasz éttermébe az utolsó munkanapon, 23-án. 

Az asztalfőn Rossi ült, jobb oldalán Penelope (+20 kilót tessék a hölgyre képzelni, bár aki látta a Gyilkos elméket, az tudja miről beszélek), Derek és Hotch ültek. Balján Spencer, JJ és Emily. A társaság megfogadta ugyan, hogy nem fognak munkáról beszélni, ennek ellenére, mintegy éves értékelő, mégis előkerültek az egyes ügyek.


- Én nagyon jól érzem magam a számítógépeimmel - jelentette ki Penelope. - A gépek nem hazudnak, nem bántják egymást. A számítógép vírusokat is emberek készítik, nem a gépek.
- Ezért vagy te a technikusunk, Cicamica! - tromfolt Derek. Ő és Penelope mindig "flörtöltek" egymással, de ez egyikük részéről sem volt komoly. 
- Néha azt gondolom, Penelope az egyetlen köztünk, aki helyesen döntött. Sokszor érzem úgy, hogy nem ezt a szakmát kellett volna kitanulnom - mondta JJ. - Főleg az bánt, amikor gyerekek is érintettek. Mint múltkor, amikor az a pasas családokkal végzett.

Rossi nem tudta tovább hallgatni a társaságot, ezért gyorsan közbeszólt:

- Karácsony van! Ne beszélgessünk a régi ügyekről, inkább érezzük jól magunkat! Ilyenkor nem célszerű felidézni a borzalmakat, inkább pihennünk kellene.
- Igazad van Rossi! - bólogatott Hotch. 

Végszóra a pincérnő is megérkezett és felvette a rendeléseket.

- Jó estét! Sikerült választaniuk? 
- Igen! - bólogatott a társaság.  

A pincérnő gyorsan felvette a rendelést, majd sietve távozott. Pár perccel később kivitte a palack borokat és ásványvizeket, majd ismét visszatért a pulthoz. A társaság ekkorra már elhallgatott. Kicsit úgy tűnt, a munkán kívül már nem is találnak témát maguknak.



 Később mégis élénk beszélgetésbe kezdtek.
- Tényleg ez a város legjobb olasz étterme! - mondta JJ, miközben a második szelet pizzát készült megenni.
- Ez a pulyka is Isteni! - mondta Spencer, s közben Derek is sűrűn bólogatott, ő is ugyanazt rendelte, mint a barátja. 

- Mivel töltitek az ünnepeket? - kérdezte Rossi. 
- Pihenéssel - felelte JJ. 
- Hozzánk 25-én átjönnek az anyósomék - mondta Spencer. - Most találkozok velük másodszorra. 
- Szilveszterkor pedig a feleséged lép fel az egyik klubban igaz? - kérdezte Hotch.
- Igen, a Black Rose és a Beauty Night fogják adni az év végi legnagyobb rock buliját.

 

- Akkor ti ketten már nem is buliztok majd? - élcelődött kissé Derek, hiszen tudta, barátja nem épp a hajnalig tartó partizásról híres.
- A fellépések után lesz rock disco - válaszolt kissé tartózkodóan Spencer.

Hotch és Emily összemosolyogtak, jól tudták mire megy ki a játék.


 És nem is tévedtek. Amikor a társaság a desszert utolsó morzsáit fogyasztotta, Derek felpattant és feltette a kérdést, ami régóta foglalkoztatta:

- Kinek van kedve egy jót táncolni? Van a közelben egy jó klub!
- Szuper! - örvendezett Emily.
- Ó, kedvenc Csokifiúm! Te tudod mivel kell egy lányt levenni a lábáról! - tromfolt Penelope.
- Én inkább hazamegyek a fiamhoz és a férjemhez - tartózkodott JJ.
- Én pedig csak simán aludnék egyet végre - somolygott Spencer, bár sejtette, bármennyire is tiltakozik, a klublátogatást nem ússza meg.
- Jaj, ne csináljátok már! - mérgelődött Derek. - Hotch, Rossi, ugye ti is jöttök?

Derek lelkesedése szépen mindenkire átragadt, így a társaság, JJ kivételével, végül is elindult a klub felé. 


A klub tényleg kellemesnek bizonyult. Rossi és Hotch felkértek egy-egy lányt, velük táncoltak. Penelope eléggé elfáradt, mire átértek a klubba, nem volt kedve táncolni, de Derek ezt nem hagyta annyiban.

- Ugyan Nyuszifül! Csak egyet, nem lehetsz ilyen fáradt! - állt Penelope széke mögé Derek és a lány hajába suttogott. - Na, gyere, táncoljunk!
- Édesem, én éppen emésztem azt a nagy tányér Bolognait. Hívd Spencert, látom, ő is unatkozik.
- Spencer majd talál valakit, akivel táncolhat. Cicamica, gyere, jól fogod érezni magad!

Penelope épp hajlott volna rá, hogy Derekkel tartson, amikor a pultnál hangos szóváltásra lettek figyelmesek.


Xolanie, Barbie és Lucy épp abba a klubba látogattak el, ahová a VKE is. Xolanie állt a pultnál, amikor egy részeg pasi leszólította.

- Jól vagy, kislány? - kérdezte az alak.
-  Persze! - Xolanie látta a pasin, hogy már nem szomjas, ezért először meg sem akarta hallani a pasit. De a sokadik "hé, jól vagy, kislány"-t már nem tudta figyelmen kívül hagyni. 
- Tudod, csak 'zért kérdezem, mer' bztosan fájt.
- Mi? 
- Hát amiko' leestél. Tudod, a mennyből.
- Aha. Na szia!


 Xolanie ott akarta hagyni a pasit, de az megfogta a karját.
- Hova mész? Inkább gyere táncolni velem!
- Inkább engedj el! - Xolanie kicsit megijedt.
- Naa, ne húzasd magad!

Addig piszkálta a srác Xolanie-t, hogy a lány már valósággal kiabált vele, hogy eressze már el. Ezt hallotta meg Derek.

- Szia! Zaklat téged ez a pasi? - suttogta Derek a lánynak.
- Igen - lehelte Xolanie.
 - Helló! Úgy látom, a hölgy nem vevő rád. Gyere, meghívlak egy sörre! - Fordult Derek a fickóhoz. Finoman el akarta hajtani a tagot, de az továbbra sem tágított.
- A lány velem akar táncolni, szóval kopj le, haver! - szólt vissza a pasi.
- Én nem hinném. Szóval te lépj le!
- Mert mi lesz? Leütsz? 
- Nem, letartóztatlak!
- Zsaru vagy? 
- Igen, és ha nem hagyod békén a hölgyet, kénytelen vagyok közbelépni - Derek ilyenkor csak jobb híján vette elő a jelvényét, nem akart verekedni, de nem szerette fitogtatni azt sem, hogy zsaru.


A  fickó szitkozódva ugyan, de lelépett. Derek Xolanie-hez fordult.

- Jól vagy? 
- Igen, köszönöm!
- Derek vagyok.
- Xolanie. 


Spencer és Penelope összemosolyogtak. Derek olyan könnyen szedett fel lányokat, hogy akár minden napra jutott neki új barátnő. 

- És akkor most ki fog velem táncolni? - tette fel a költői kérdést Penelope.
- Ne nézz így rám! - tiltakozott Spencer.
- Na, gyere! Csörögjünk egyet, kedvenc Einstein palántám! 
- Nem is tudok táncolni! - tiltakozott tovább Spencer
- Az esküvődön is táncoltál - vetett ellent Penlope, s azzal már húzta is maga után a zsenit.

 

Eközben Derek tovább beszélgetett Xolanie.val. Később derült ki, hogy a lány barátnőit ismeri, Lucy Spencer felesége, Barbie pedig Lucy egyik barátnője.

- Kicsi a világ! - örvendezett Derek.
- Kicsi! - nevetett a lány. - Azt ugye tudod, hogy hírből már ismerlek? Lucy mesélt rólad.
- Remélem csupa szépet!
- Azt mondta, te nagyon tudsz csajozni - Xolanie kissé tartózkodóvá vált. Nem is csoda, élénken élt az emlékezetében Halloween, amikor az egyik pasi átverte és ő otthon szomorkodott. Hála két barátnőjének Phoebe-nek és Kingának, azért nem volt olyan rossz az az este sem.
- Igen, sokat csajozok. De ez miért baj? Nem találtam meg az igazit.


Dereknek nagyon tetszett a lány, s bár hátránnyal indult, mégis rá tudta beszélni Xolanie-t egy táncra.


 Később Penelope is csatlakozott hozzájuk. Spencer észrevette, hogy a felesége is a klubban van, így inkább vele táncolt. Xolanie-nak eleinte furcsa volt, hogy Penelope és Derek úgy gügyögnek, mintha legalább két éve járnának, de aztán Hotch és Spencer felvilágosították, hogy ez amolyan "munkahelyi ártalom" csupán és semmi több.

Derek még azt is elérte, hogy másnap Xolanie hajlandó legyen vele a Gellérthegyen sétálni.


Xolanie maga sem tudta, miért ment bele a randiba, de valamiért vonzódott Derekhez. A Gellért hegyen sétálva aztán szépen lassan kezdte úgy érezni, hogy ő bizony meg tudja szelídíteni ezt a  pasit. Sokat beszélgettek, mindketten elmesélték, mivel is foglalkoznak, hol nőttek fel, miket csináltak gyerekkorukban.


- Jól éreztem magam! -  fordult a lány Derekhez.
- Én is! Van kedved kávézni még egyet? Itt lakom nem messze, és isteni a macchiatóm.
- Nem, köszi, most hazamegyek és kicsit pihenek. Tegnap elég sokáig fent voltunk - Xolanie hamar kapcsolt, s úgy volt vele, ha innentől Derek nem érdeklődik iránta, akkor az az ő baja.
- És egyedül akarod tölteni a karácsonyt? - kérdezte Derek.
- Nem, Barbie meghívott, náluk leszek. De szerintem nem bánnák, ha eljönnél este.

Derek kicsit meglepődött, általában senki sem tud neki ellenállni. Ezzel egy időben azonban még inkább felfigyelt a lányra...



Folytatása következik...
A következő rész címe: Karácsony 2, avagy a családi buli.

Ebben a részben kiderül, hogyan töltötte Spencer és Lucy a karácsonyt, milyen volt a Barbie villában a hatalmas buli, milyen örömmel találkozott Sindy a szüleivel.








3 megjegyzés:

  1. Hűha ez igazán jó kis történet, de a képek is nagyon tetszenek. Látom sikerült már egy "csoki" fiúcskát is beszerezned. Nekem az asztalon az a kis üvegcse tetszik, amibe dugó van, azt hol tudtad meglelni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszenek a képek. Két csokifiúm van, mindkettőt a Jézuska hozta:) A kis üvegcse a kreatív hobbiból van, de nem mindben lehet kapni, én az Allee-ban vettem. A folytatás ma, legkésőbb holnap várható. Remélem az is tetszeni fog! :)

      Törlés
    2. Köszönöm az infót sajnos az nekem kieső hely, de majd körülnézek amerre járok, mert nagyon tetszik. Várom nagyon a folytatást!

      Törlés