2014. május 6., kedd

Új családtagok

Elnézést az eltűnésemért, de pörögnek az események. Angol tanfolyamra iratkoztam be, megismertem két aranyos csajt, akikkel sokat lógtunk együtt és varrtam, illetve babaházat építettem.

Így kicsit késve, de bemutatom a hat új családtagot, akik nemrég költöztek be.

Az első négy lakó sógornőméktől érkezett, kicsit nyúzott állapotban.
A szőke hölgyeménynek még nem adtam nevet, de valószínűleg Sara lesz, mellette a vörös pedig  Becky. A három lány meglehetősen alul-öltözött volt, Sara Ken ingét kapta kölcsön a fotózás erejéig.


A harmadik lányon volt egy fürdőruha, és az új fiún egy ing, amit Becky kölcsönkapott és egy rövidnadrág.


Szegénykéimet sokáig kellett sikálni, amíg szép tiszták lettek, majd mindenki választott magának új ruhát is.


Sara igazi hercegnő lett, de az új fiú (még nincs neve) még mindig kócos, egyszerűen sehogy nem áll a haja...


 Becky haját pedig át kellett fűzni. Egyszerűen ilyen babahajat nem láttam még, mint ami neki volt! Akármit csináltam vele, kócos maradt, pedig ilyen még nem fordult elő velem.
A másik új lány viszont meglepően jól viselte a hajgubancolást.


Az új barátnőmtől pedig két lányt kaptam. Egyikőjüknek sincs még neve. Amikor hazaértem, elfelejtettem lefotózni őket, mielőtt rendbe hoztam. De ők jobb állapotban voltak, mint az elődeik. A Simba típusú baba terhes, de a nagy pocakja elveszett, és a kisbabák is belőle.


Ruhák is jöttek velük, mindkét babán azok a ruhák vannak, amiket kaptam hozzájuk. Kaptam még néhány ruhát ezeken kívül, de azok nem voltak a legjobb állapotban, így azokat átalakítottam koszorúslány ruhává, Sindy esküvőjén majd láthatjátok őket.



 És íme ruha nélkül a terhes baba: a hasa befordítható, gondolom, így lehet rátenni a nagy pocakot


És egy testvérével, aki nem terhes. Már három ilyen Simba lányom van, szóval a következő ikertesók ők lesznek majd a történeteimben.


Sindy esküvőjéhez pedig már majdnem minden kész, de sajna nem tudom vidéken fotózni a lagzit. :( De majd kitalálok valami megoldást erre a problémára.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen rendbe hoztad a babákat, klassz kis társaság lett belőlük!! :-) Meg kell, hogy mondjam, nekem Becky koszosan, kócos hajjal, kockás ingben is egészen tetszik, mert már jóideje tervezgetek gondolatban egy zombis történetet, és ő abszolút olyan azon a fotódon. Azt hiszem Róla fogok mintát venni a zombi babák elkészítésénél. Mindenesetre, ügyesen megszépítetted, nekem ő tetszik a leginkább! Elvileg, ha jól látom az arcát nekem is van egy ilyen babám, és én is elkezdtem már áthajazni őt, úgyhogy lehet bemutatom majd nemsokára. Nagyon várom, hogy láthassam őket is a történetedben, és az esküvőt is! :-)

    VálaszTörlés
  2. Klasszak az új babáid! Jó helyre kerültek! Én egyszer azt hallottam, hogy a babáknak három lelkük van, első amikor legyártják őket, második mikor megkapja egy kislány és a harmadik, amikor egy gyűjtőhöz kerülnek! A fiú haját, ha leöblíted forróvízzel, akkor szép rendezett lesz, én úgy szoktam, hogy megmosom, bebalzsamozom a haját, majd megfésülöm és utána jöhet a forróvíz. Utána pedig szépen befésülöm, ha kell még egy kis forróvíz!

    VálaszTörlés
  3. szia, nagyon jók lettek az új babák : a fiú haját haj olajazd be én a saját hajamra használt olajjal szoktam, és egy éjszakára húzz rá harisnya darabot, amit a testére rácsomózol, nekem ezzel a technikával mindig sikerült megoldanom az ilyen haj bajt :D

    VálaszTörlés