2015. március 3., kedd

Kisbabák, barátság, néger kislány és egy új tini.

És ezek hogyan függnek össze? Olvass tovább, majd meglátod :)

Január elején/közepén felfedeztem Bababolond hirdetését a vaterán. Barbie kisbabák voltak :)
Ők olyan kis egy éves babáknak néznek ki, Sindy-nek pedig ugye van kisbabája. Azért tépelődtem rajta egy keveset, hogy szeretném-e őket, mert mostanában nem állok túl jól az idővel, mikor lesz időm Sindy életével foglalkozni, amikor a magaméval is alig van időm, meg karácsonyra is babákat kaptam, akik még nem érkeztek meg és különben is, decemberben már pasikat vettem magamnak. Szóval vacilláltam, aztán elkezdtem másképpen nézni a dolgot... Igazából kisbabákat ritkán látok vaterán, különben is, elférnek, nem lesznek elfelejtve, hiszen imádom őket, úgy is lesz velük fotózás!

Tehát lecsaptam rájuk. Páromat megkértem, utalással, postázással intézze el nekem a vásárlást (én nem bankkártyázok/utalok, nem is tudok, és nem is akarok! Jobb ez így mindenkinek, a bankszámlámnak meg pláne,:) így nem lógok állandóan a vaterán, pedig tudnék válogatni...)

Aztán megláttam, hogy Orsi Szentendrén lakik, így gyors telefonban elintéztem a személyes átvételt. Fantasztikus délelőttöm volt!


Olyan jó volt végre nem szájhúzogatós beszélgetést folytatni valakivel a babákról! Páromon kívül a közvetlen környezetem nem igazán vevő a dologra. Persze Anyuékat is megértem, nekik más a fontos. És gyerekek, olyan jó volt egy délelőtt kikapcsolódni a mókuskerékből, hogy csuda!
Orsit elhívtam magunkhoz, de sajna még nem beszéltünk azóta erről. Remélem azért egyszer ő is átjön és ő is olyan jól érzi magát majd nálunk, mint én nála.


És ezt a barna hajú tündéri kislányt ajándékba kaptam tőle. Először el sem akartam fogadni, de aztán rábeszélt, és én olyan boldog vagyok azóta is, hogy ez a csöppség ide került :)


Eltelt néhány nap, és Orsi írt egy e-mailt, hogy talált nekem néger kislányt. Említettem neki, hogy lassan szeretnék Xolanie-nak is családot, de néger gyerekem nincs. Szóval neki köszönhetem ezt a kis cuki lányt és a mellette ülő tinit. A két lányt együtt adták elképesztően jó áron. Egyébként a tini lányom kicsoda? Olsen ikrek egyike, vagy Sharpay a High School Musical-ból? Nem tudom eldönteni, de inkább Olsen lány... asszem...


És íme a gyereksereg. Hát nem aranyosak? A kis néger hölggyel alig tudok betelni! Hihetetlen, hogy végre találtam kislányt. Remélem a jó szerencse mellém áll és lesz még sok kis néger fiam és lányom. Most még igencsak kisebbségben  vannak.




7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép babáid lettek! Gratulálok! A lányka nem más, mint Hannah Montana. A picik pedig Krissy babák, ( Barbie kishúga). Az egy éves Nikkitől egy fejjel kisebbek. Klassz lehetett a beszélgetős nap! Örülök, hogy mostanában többet posztolsz a blogon! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, tudtam, hogy ismerem én ezt a nagylányt, csak azt nem tudtam, honnan :) Nem baj, ha a kisbabák kisebbek, mint Nikki, nekem így is megfelelnek a célnak, max majd kicsit csalok fotózásnál, hogy nagyobbnak tűnjenek :) Köszi az infókat, sokat segítettél! Én is élvezem, hogy mostanában több időm jut posztolni, már hiányzott egy kis kreativitás és Ti is hiányoztatok!

      Törlés
  2. Nagyon aranyosak a babáid és örülök annak, hogy találkoztatok. Várom, hogy a történetbe is bekerüljenek a pici babáid. Egyet értek azzal, hogy alig lehet látni ilyen apróságokat a piacos oldalakon, én is figyelem, de ez látod elkerülte a figyelmem. Gratulálok hozzájuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az ihletre várok, hogy jöjjön, esetleg egy kis hóra, hátha még lehet egy két jó képet csinálni a kisbabával és az anyukájával szánkózás közben :)De ha nem lesz hó, majd lesz virágszedős tavaszi történet :) Szeretnéd az egyik kisbabát? Megbeszélhetjük, ha gondolod. Nekem még kellene egy bölcsis kép, ahol mindhárman rajta vannak, aztán ha gondolod, az egyik pici költözhet hozzád :)

      Törlés
    2. Ezt megbeszéltük, addig fotózod ameddig csak akarod. Nagyon aranyos tőled, hogy gondolsz rám baba ügyben.

      Törlés
  3. Szia

    Én is örülök ám, hogy eljöttél hozzám, azóta sem tudok csak itt a neten beszélgetni a babáktól. Rám kell szólni, hogy ne felejtsek el visszalátogatni:-))) Örülök, hogy újra blogolsz, azért mert nem írok kommentet, mindent elolvasok!

    A babák meg a legjobb helyre kerültek, ebben biztos vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó volt az a délelőtt, örülök, hogy tudtunk találkozni! Remélem hamarosan rendeződnek a soraim, lesz picit több időm posztolni is és lesz időm itthon is lenni délelőtt/délután és akkor tudnánk egyet találkozni itt is, megint jól kidumálnánk magunkat :) A kicsik jó helyen vannak, imádom őket! Puszi Neked!

      Törlés