2015. július 29., szerda

Kecske és káposzta

Szerettem volna egy új varrógépet, mert a régi elromlott és nem tudták megjavítani. Közben több hónap is eltelt, a cicám elpusztult, sok dolgom volt, tanultam, szóval nem igazán foglalkoztam a dologgal. Bár néha azért fel-fel jött a téma. Szóval aztán pár hete ismét aktualizáltam a dolgot, mert éppen alkotni akartam, de nem volt mivel. Az én kedves párom meg csak somolygott az orra alatt amíg néztem a gépeket a neten, hogy melyiket vegyem meg, és amikor megkérdeztem tőle, minek örül, csak mellébeszélt... Majd nagy nehezen kiderült, varrógépet akar venni szülinapomra. Én meg elszontyolodtam, mert a szülinapomon vittem Fáncsi cicámat az első kemóra és mondtam, én nem tartok egy darabig szülinapot, mert NEM! És ezt az infót terjessze el a kedves családjában is, különben megsiratom az ajándékomat. 

Közben felmerült, hogy nagyim nem használja a gépét, mi lenne, ha az övét hoznám el, de ez meg nem volt kivitelezhető, mert ragaszkodik a varrógépéhez. Így esett, hogy a múltkori nagy bevásárlásnál kaptam egy új varrógépet. És így a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt. Vagyis kaptam ajándékot, de nem a szülinapomra kaptam. De íme a csoda új gépem. :D

Egy netes kép az én kis csodabogyómról :)


És a műhelyemben a sajátom :) És milyen jó alkotni vele!

Spulni csévélése megvolt, cérna befűzve, alsó cérna is a helyén, próbavarrás sikeres, nem szaggatja a cérnát, nem akad, szóval már csak a képzeletem szabhat határt meg az ügyességem :)

Sikeresen varrtam eddig másfél ágyneműt Barbie-éknak,



A második ágynemű garnitúra párnái még nincsenek készen.


Két köntöst két kis tündérbogyónak, íme az egyik.


A nagy babám végre kapott egy felsőt és egy szoknyát.


És magamnak is varrtam két felsőt.
Az első az eredeti, amit nagyon szeretek, csak kissé kopott már, de ilyen felsőt sehol sem találtam.



Így varrtam magamnak egy bordót,


És egy feketét. És büszkén feszítek ám bennük, hiszen a két kis kezem munkája mindkettő.


Bocsi a képek minősége miatt, de a fényképezőm nem szereti a borús időt és hiába kapcsoltam fel a lámpát, nem nagyon segített.

Közben felújítottuk a kuckómat is, és segítettem/kipróbáltam  gletteléstől kezdve a festésig mindent.

Azóta a babaházak restaurálása is nagyjából kész. Nemsokára erről is készen lesz az új bejegyzés.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon nagy gratula az ajándékodhoz, sok szép alkotás készüljön vele. Jó kis masinát választottatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon jó ám használni ezt a gépet, csak az időm picit szűkös hozzá.

      Törlés
  2. Érdekes, hogy mostanában én is egyre többet gondolok egy új varrógépre, már igazán ideje lenne, mert ami van az ősrégi és kezd szétesni, ma például szíjat kellett benne cserélnem, mert már annyira szét volt repedve, szakadva. Ezért külön örülök ennek a bejegyzésednek, legalább lesz infóm, hogy ilyen gépet is érdemes venni, ha erre kerül a sor... :-)
    A cicádat nagyon sajnálom, el tudom képzelni min mehetettek keresztül, ez keményen meg tudja az embert viselni. Nekem pár éve a kutyám halt meg, sokat szenvedett, és borzasztó volt, és azóta nem akarok semmilyen állatot magamnak.
    De a jó dolgokra visszatérve, nagyon örülök, hogy ilyen klassz holmikat varrsz, a felsőid is szuperek lettek!!! Jó látni újra a babáidat, és nagyon várom a következő posztot is! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes venni ilyen gépet, ez Singer gép, van szervize, ha bármi elromlik benne, van lámpája, szóval tényleg kis szuper. Mi az Auchanban vettük, nem is volt vészes az ára sem.
      Kissé lelkiismeret-furdalásom van, mert mindig emlegetem Fáncsi cicám, de nagyon hiányzik, minden nap gondolok rá, amikor meg anyuékhoz megyek, mindig várom, hogy mikor jön oda hozzám. Pedig ésszel tudom, hogy már többé nem fog dorombolni nekem. Csak a lelkemben még nem tudtam feldolgozni az elvesztését.
      Köszönöm az elismerő szavakat. Most tanulok varrni, remélem később már komolyabb dolgokat is tudok majd varrni magamnak és a babáimnak is. Igyekszem a kövi poszttal, remélem péntek este már tudom is feltenni a képeket hozzá.

      Törlés
  3. Gratulálok az új masinához és a varrományokhoz is!! Nagyon ügyes vagy, szépek lettek a felsők!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz varrógéped lett! Nagyon tetszenek a felsők, amiket varrtál! Ügyes vagy! A köntös is szuper!

    VálaszTörlés
  5. Nekem is singer van, imádom :) Gtarulálok a tiédhez, és ne feledd, ismétlés a tudás anyja, minnél többet varrsz, annál ügyesebb leszel. A saját részre varrt fölsőid is nagyon jók, elismerésem hozzájuk!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó kis gépnek látszik, gratulálok én is hozzá! Szépek lettek a vele varrt ruhák mind baba- mind emberméretben! :)

    VálaszTörlés