2018. október 20., szombat

VI.Találkozó - Leslie esküvője

Leslie és Elora előélete igen hosszú és bonyolult, amelyet Adéllal karöltve írtunk meg. Lesz pár visszautalás az előzményekre, így gondoltam összegyűjtöm és linkelem az előzményeket, ha esetleg új olvasó vagy, esetleg régen olvastál Leslie és Elora történeteket.

Leslie új élete
Bizonytalanság
Shepard-ék kalandjai 

Jó szemezgetést a sztorik között! 
Még több sztori a párról: ITT
___________________________________________________________________________________

Nem csak mi, szervezők, hanem a babák is nagyon várták a hatodik találkozót. 

Már a találkozó előtt öt nappal leutaztak segíteni a szervezésben a házigazdáknak, mivel a szokásos tali mellett Leslie és Elora esküvőjére is fel kellett készülniük. 

Leslie, Elora, Csonti és a többiek kiültek a kertbe. Beszélgetéssel próbálták elütni az időt, de minden pillanatban így is a kaput nézték, mikor gördül be a kisbusz, amivel a többiek érkeznek.


- Végre! Ott jönnek! - pattant fel Leslie lelkesen.
- Kíváncsi vagyok, vannak-e olyan vagányak a szörnylányok, mint mi - találgatott lelkesen Clowdeen.


A régi ismerősök üdvözölték egymást, az újak igyekeztek hamar beilleszkedni.
Kivéve Harley Quinn. Ő lazán megállt a busz mellett és jól láthatóan Gil mociját stírölte, hátha mehet vele néhány őrült gyors kört. Épp azon agyalt, hogyan tudná észrevétlenül ellopni a motort, amikor  Clawdeen odalépett mellé és üdvözölte. Harley kissé mérgesen, de viszonozta Clawdeent üdvözlését és elnapolta a motorlopásos tervét. 


A monster csapat Ghostilla-val és Harley Quinnel együtt külön vonultak a többiektől.


Az első nagy csoporkép. Jól láthatóan az ismerkedés egészen jól sikerült. Akik idén először vettek részt a találkozón, most értették meg miért mondták a többiek, hogy olyanok ezek a találkozók, mint egy hatalmas családi összejövetel.

Itt mindegy, ki mennyire lóg ki a sorból, a találkozó végére így is egy tucat új barátot szerezhet.

Az ebédet is az udvaron fogyasztották el, és közben elkezdték tervezni a találkozót és az esküvőt.


A sok szervezés mellett azért jutott idejük egy kis lazításra is. Strandolás, koktélozás, lazulás. 
A monsterek viszont otthon maradtak, ők nagyon vigyáznak arra, hogy véletlenül se égjen le a bőrük, mivel akkor nem a vagány külsejükkel, hanem a leégett bőrükkel hökkentenék meg többieket. 

Vidáman beszélgettek, napoztak de ez a kis pihenő nem volt felhőtlen Leslie és Elora számára. Mindketten úgy érezték összecsapnak a hullámok a fejuk fölött. Sokat készültek a találkozóra, az esküvőre. Szántak időt egymásra is, de a sok teendő mellett,  ez csak csepp volt a tengerben.


Elora félrevonta Raquaelle-t. 

- Annyira furcsán érzem magam - panaszolta Elora. - Leslie annyira megváltozott az amnéziája óta.
- Ugyan, csak izgulsz az esküvő miatt - mondta Raquaelle. - Amikor Gillel volt az esküvőnk, tökéleteset akartam, befeszültem mindenen, annyira, hogy aludni sem tudtam. 
 - Igen, viszont olyan érzés, mintha távolodnánk egymástól. Néha nehezen viselem ha ott van, de amikor programja van akkor hiányzik.
- Te is sokat változtál Leslie betegsége óta. Egyedül nevelted a gyerekeket amíg nem volt itthon. Megtanultál nélküle is boldogulni. Így talán igényled hogy néha egyedül legyél, de nem hangoltátok össze az igényeiteket. Beszélgettetek erről? 
- Igen és néhány nap szabadságot is kivettünk. Anyám vigyázott a gyerekekre. Azt gondolom, Leslie is visszarázódott a családi életbe, mi is jól vagyunk, megbeszéltünk mindent. Mégis... Nehezen értünk szót.

Eközben Gil és Leslie is hasonló gondolatokkal küzdöttek.

- Nem értem a csajokat - kezdte Leslie.
- Én sem, de azért jól kijövök velük. Miért? Valami baj van?
- Elora olyan furcsa lett. Sokszor elvárja, hogy segítsek a ház körül, mint régen, sokszor meg éppen az ellenkezője.
- Sok dolgon mentetek keresztül. Mondd, ti sosem beszélitek meg mit terveztek aznapra? kinek mi az igénye? - Leslie nagy szemekkel nézett az apjára, igy Gil folytatta: - Raquaelle a reggeli kávé mellett mindig elkezdte tervezni hogy aznap mit szeretne megcsinálni, mennyit akar pihenni vagy van-e extra feladata a munka mellett, ilyenek. Nyilván nem akartam kimaradni a beszélgetésből, én is elkezdtem kicsit összeszedni a gondolataimat, megkérdeztem, miben segíthetek neki vagy ő kérdezte meg, mit tehet értem. így tudtunk egymásra figyelni, kevesebbszer értettük félre egymást. Magyarul nem egymás gondolatait próbáltuk kitalálni, hanem megbeszéltük a gondolatainkat.
- És te azóta vagy ennyire jó párterapeuta, amióta elvetted Raquaelle-t? De ez zseniális! Holnap reggel el is kezdem - lelkesült fel Leslie.


Sok új információtól és tanácstól felbuzdulva és fellelkesülve az ifjú pár is sokkal sokkal nyugodtabban folytatta a strandolást. Elora elgondolkozott azon, miben változott meg, Leslie betegsége óta és Les elhatározta, hogy ezentúl a reggelek nyugodtabban fognak telni, közös reggelivel, megbeszélve az aznapi teendőket.


A medencés buli igazán jól sikerült, Elora és Dia kisajátították a gumimatracot, és egész nap azon ringatóztek, miközben koktéloztak és megbeszélték az aktuális frizuratrendeket. 


- Helló lányok! - ugrott a matracra Leslie. - Milyen sminket fogtok kipróbálni az esküvőn?
- Hallgatóztál?
- Igen! És nagyon izgalmasnak találom a témát, de most sokkal izgalmasabbnak találnék egy nagy adag lángost. Jössz, Elora?
- Hát, ha kaphatok utána jégkrémet...


Nézzétek csak Rose-t és Henryt! Nagyi fantáziája igen piszkos...és szerintem Henry-nek ez ellen abszolút nincs semmiféle kifogása.


Csütörtökön megérkeztek Lénáék is besegíteni az előkészületekbe. A gyerekek például a sütemények minőségét ellenőrizték le, amit a monster csapat sütött előző este.

- Ez nagyon finom.
- Mondjuk meg Clowdeennek és Harley-nek, hogy csináljanak még ilyet.



Végül a nagy nap is elérkezett. Lassan Rózsafalva összes háza megtelt vendégekkel, akik mind kíváncsiak voltak, mi lesz a találkozó meglepetés programja és miért kellett nekik ünneplőben érkezniük.

A meglepetés esküvőrül elsőként Charles és Jane értesültek, akik szívesen beszálltak az előkészületekbe. 
Eközben a monsterek díszítették a templomot, Barbie, Marilyn és Rosie készítették a süteményeket, illetve Raquaelle vezénylésével a pasik főzték az ünnepi vacsorát.


Miután a gyerekeket rábízták Diára, az ifjú pár is készülődni kezdett.

- Hol van Leslie? - kérdezte Charles.
- Nem tudom, egy darabig utánunk jött - válaszolta Dani. - Talán lelépett...
- Jaj, ne viccelj ezzel. Elora bele is halna.
- Oké... Nézd, megérkezett!


Leslie egy szál semmiben baktatott fel a lépcsőn, kezében két üveg borral és poharakkal.

- Na fiúk, elkezdünk készülődni? - kérdezte a vőlegény nem túl józanul.
- Persze. Először is fel kellene öltözni - jabasolta Charles.
- Én meg hozok némi kávét és vizet is - mondta Dani. - Mégsem mehetsz az esküvődre ilyen llapotban.
- Csak apával ittam egy pohárkával. Azt hiszemez lehet a baj, hogy nem reggeliztem... és ebédeltem.
- Ideges vagy a nagy napon?
- Hát igen, minden megváltozik. Rövidebb lesz a póráz.
- Az asszonytól kell majd engedélyt kérned még a heti bevásárláshoz is.

Leslie egyre jobban izgulva, de felöltözött. Próbálta figyelmen kívül hagyni a fiúk viccelődését.  



Közben Elora is elkezdett készülődni. Jane és Léna kisminkelték, megcsinálták a haját. Ez nem volt egyszerű, mert a gyerekek nem akartak Diával rajzolni, ők is segíteni akartak a menyasszonynak.

Léna segített Elorának felöltözni. Ez nem volt olyan egyszerű, mivel a ruhát méretre szabták, abroncsos és nehéz. Igazi hercegnős ruha, a szépségeivel és a hátrányaival egyben.


Közben Raquaelle is megérkezett és biztosította a menyasszonyt, hogy a konyhában minden rendben, minden étel és sütemény elkészült. A monster capat is végzett a templom feldíszítésével és a vendégek még nem sejtenek semmit.



A vendégek el sem tudták képzelni, hol lehetnek a vendéglátóik, közben Marilyn és Dennis csak Barbie telefonjára várt, hogy a vendégsereget átkísérjék a templomba.


Elérkezett az idő. A pap széles mosollyal várta a násznépet, akik meg is érkeztek Marilyn és Dennis vezetésével, akik az ülésrendért voltak felelősek.


A vendégek itt már elkezdtek sejteni valamit, habár még nem lehettek biztosak semmiben. Mindenki elfoglalta a helyét a padokon és izgatott suttogás közepette próbálták kitalálni ki lesz a szerencsés pár, akik az eküvőjüket tartják.




Végül megérkezett Leslie és a tanúk is. Szerencsére a fiúk ettek egy keveset, ittak némi kávét és vizet, így józanul érkeztek a templomba.

Elorát is hamarosan megérkezett Gil kíséretében. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Meghatottan mosolyogva sétált vágig a padsorok között.

Leslie hatalmas öleléssel fogadta a lányt.


A szertartás gyönyörű volt.

- Kiderült számomra, hogy a szerelem mindent legyőz - fogott bele a pap. - Leslie és Elora  kapcsolata igazi szereteten és tiszteleten alapul, túlélt betegséget, amnéziát, sok sok változást. Most imádkozzunk, hogy Isten által teremtett próbák után ez a házasság áldott legyen. 

Ima után az eskületétel következett.

- Nyilatkozzál Elora, önként, minden kényszer nélkül jelentél meg Isten és a családod előtt?
- Igen. 
- Mond utánam az eskü szövegét: Én, Elora, fogadom Isten, a család és a barátok előtt, hogy egészségben, betegségben, jóban és rosszban kitartok melletted, Leslie, Isten engem úgy segéljen. 
- Én, Elora, fogadom Isten a család és a barátok előtt, hogy egészségben, betegségben, jóban és rosszban kitartok melletted, Leslie, Isten engem úgy segéljen. 
- Nyilatkozzál Leslie, önként, minden kényszer nélkül jelentél meg Isten és a családod előtt?
- Igen. 
- Mond utánam az eskü szövegét: Én, Leslie, fogadom Isten, a család és a barátok előtt, hogy egészségben, betegségben, jóban és rosszban kitartok melletted, Elora, Isten engem úgy segéljen.
- Én, Leslie, fogadom Isten, a család és a barátok előtt, hogy egészségben, betegségben, jóban és rosszban kitartok melletted, Elora, Isten engem úgy segéljen. 

- Ezzel a szalaggal most az eskütökhöz kötlek titeket.
 

-  Csókoljátok meg egymást!

A násznép hangos örömujjongás és szipogás közben ünnepelte a friss házasokat.


Ha esküvő, akkor a fotózás sem maradhat el. Először a pappal és a szűk családdal. 
 

Aztán következnek a barátok.
 


 És végül a többi vendég.


A fiatalok első tánca házasként. 


Minden vendég nagyon jól érezte magát. Igazán nagyszerű lett a buli!  Íme néhány kép a lagziról.

 


Tessék szépen mosolyogni a csoportképen!



De természetesen a nagyik fotózása sem maradhatott el. Diana csak azt sajnálta, hogy a párja nem lehet itt, egyébként nagyon jól érezte magát. Be sem akart állni, de a többiek meggyőzték, neki is szerepelnie kell a fotókon. Elvégre hasonló korú , mint ők és unokája is van, mint nekik.


Nagyik párban. Rose örült, hogy végre az ő Henry-je is hazatalált hozzá. 

2018. október 10., szerda

VI. Találkozó


Tali után hat héttel, kissé megkésve, de itt vagyok. Hamarabb szerettem volna kirakni a talis képeket, de vis major volt, anyukám kórházba került tali után 2 nappal, bent is volt egy darabig, de már jól van.

Szóval sok szeretettel a VI. Babatalálkozó beszámolója:
_________________________________________________________________________________

Minden évben nagyon izgatottan várom az augusztusi talit. Amióta ismerlek titeket, rengeteget tanultam tőletek, s kivel szorosabb, kivel lazább a kapcsolatunk, mégis mindannyian nagyon fontossá váltatok számomra.


Idén kedves barátnőm, Adél szervezte a találkozót. Én már augusztus 21-én elmentem Kiskunfélegyházára, hogy segítsek a szervezésben. Tök jó kis hétnek indult, terveztünk menni pár helyre a szervezésen túl, viszont a számításunkat keresztül húzta, hogy Adél háta beállt, így amíg én elszórakoztam Adél gyerekeivel, szegénykém orvoshoz járt.

Azért a Félegyházi strandra lejutottunk:


Jó kis nap volt, és kitaláltuk hogyan ne nyelje el valamelyik babát a nagy medence... Lábmosóban fotóztuk őket :)


Egy szelfi is belefért: Timi, Adél és én.


Ismét gyönyörű babákat láthattunk:

Anime lányok.


Rómeó és Júlia. Gyönyörűek!


Götz csajok. Ha tudnám hová tenni, valószínűleg őket is gyűjteném. :)


Ő volt az egyik kedvencem. Imádom az arcát és a ruciját.


Őt is imádtam. 



Vérbeli Rocker. 


Imádom a babákat. Ez a színes haj, kár hogy kicsit el van mosódva a kép. Így a Götz pofija nem érvényesül.


Sajnos az örömbe némi üröm is volt. Adél gyerekei sajnos nem tudtak a babatalin résztvenni.

Adél meglepetéssel várta a résztvevőket. Arra kért mindenkit, hogy a Babák ünneplőbe jöjjenek. Előtte este raktuk össze a templomot és a padokat.

Nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, Leslie esküvője.


Koncentrálás a tökéletes kép elkészítéséhez.


Büszkék vagyunk egymás képeire is.


Nagyon koncentrálok, hogy az összkép jó legyen és az utolsó részletig igazgatom a terepet, hogy élethű legyen a végeredmény.


Öröm, amikor sikerül egy kép. Istenem, annyira jó volt!

Viszont igen bambák voltunk, mivel Bogi a csoportkép elkészülte előtt elindult haza.

De találtam képet amin rajta van és szépen mosolyog.


Íme a csoportkép. Sokan hiányoztatok, remélem jövőre többen rajta leszünk a csoportképen!


Lassan tíz éve szervezzük a talikat és ismerjük egymást. Gondoltátok volna, hogy jövőre már a hetedik találkozót fogjuk tartani?

A héten jön a babák szemszögéből is a bejegyzés :) Remélem tetszik a beszámoló!

2018. augusztus 20., hétfő

Csendülő - ahogy én láttam

Előzmény: A Csendülő Csernus doki vendégháza, Noszvajon van és mióta tudom, hogy létezik, el szerettem volna menni oda. 

Amikor párom felvetette, hogy menjünk Egerbe nyaralni, akkor már elkezdtem beleélni magam életem egyik legizgalmasabb találkozásába.
Tini voltam, amikor a tévében először láttam Doki Bevállalja - igen vagy nem című műsorát és onnantól szinte az összes műsort, előadást végignéztem, a könyvei nagy részét elolvastam. Rengeteget segítettek nekem a könyvei abban, hogy olyan életet tudjak élni, amilyet szeretnék - persze még van hová fejlődnöm.

Első látogatás július 5. érkezés. Izgultam. Arra számítottam, ha végre találkozok Imrével, meg sem tudok szólalni. 


Belépve a nagy melegből, egyből valami frissítőre vágytunk. 
Aztán a nagy izgulás felesleges volt, mivel Doki valahol épp előadást tartott, csak este ért vissza, de másnap ott lesz... 

Na akkor... Mi legyen? Párommal megegyeztünk abban, hogy iszunk egy kávét is, készítek pár fotót a blogba, esetleg ebédelünk és áttesszük a holnapi programot aznapra. Így is történt.

Leültünk a limonádéink mellé és csak élveztük a csendet. De valahogy nehéz volt visszaindulni Egerbe. Teljes mértékben megvalósult Doki álma egy olyan helyről, ahol nem csak a szokásos fogyassz-fizess-menj haza! érzése van az embernek, hanem szívesen marad estig (vagy bármeddig) beszélgetni, olvasgatni, pihenni. 

Az első pillanattól úgy éreztem, hogy igen, ide még vissza fogok jönni, nem csak Imre miatt, hanem a feeling miatt is. 
És első pillanattól visszavittem a pulthoz az üres poharamat, mert úgy éreztem, nem akarom én sem elvárni a szokásos kiszolgálást, mint más helyen. Mert itt szabad azt, amiért más helyeken kinézik az embert. Szabad beszélgetni - egy kávé mellett több órán keresztül, sétálgatni a kertben, lazítani, örülni, kifeküdni a fűbe, tollasozni...  


Páromra is nagy hatással volt a Csendülő, mivel fotózás előtt vagy egy órán keresztül ecsetelte nekem, milyen zenéket fog készíteni, milyen hangszereket szeretne venni és használni a zenéihez... Olyan lelkes volt, és olyan jó volt ezt látni.  Jó hatással volt rá is a hely békéje.

Aztán terveimhez hűen elkészítettem az előző bejegyzés végén látható képeket. Persze Tomi a kulisszatitkokat is megörökítette.


Itt vettem észre, hogy fotóz.

Végül a csendülőben ebédeltünk, bár éhesek nem igazán voltunk, a nagy melegben inkább a limonádé ment. Viszont amikor meghallottam, hogy karfiolleves lesz az ebéd, rögtön fellelkesültem, mivel imádom ezt a zöldséget - sütve, főve, kirántva, levesnek - bárhogy!
Szóval ez a leves műfajában az egyik legfinomabb volt, amit valaha kóstoltam! Ha nem eszem dugig magam az előző napokon, tuti kérek repetát. Maximum anyukám csinál jobbat.


Aztán másnap visszamentünk. Már nem izgultam annyira, gondoltam, majd lesz valami... 
Tudjátok, miért szerettem volna annyira találkozni Dokival? Mert úgy gondolom, ha bárki, akitől kapunk valamit, megérdemli, hogy köszönetet mondjunk neki. Ez persze egy családban vagy barátok között könnyű, ott vannak helyben, ismered is őket. Bármikor azt tudod mondani anyukádnak, apukádnak, nagyidnak, barátaidnak, hogy köszönöm! Köszönöm a törődést, szeretetet, akármit.

De egy ismert ember? Akit csak maximum a médiában láttam szerepelni? Igen, neki is jár a köszönet és a hála, az ő munkája rengeteg embernek segített már, akár találkoztak vele, akár csak a könyveit olvasták vagy a médiában látták a munkásságát, mint én is.

No most akkor próbálom leírni az érzést... Elejétől...

Érkezéskor szinte körül sem néztem, rögtön elszaladtam a mosdóba (reggelinél a szállóban egy pohár üdítőnél többet ittam, no :) ).

Aztán ahogy mentem kifelé a pulthoz, na kit látnak szemeim? Azt hittem nem izgulok... Á dehogy! Én? Gyorsan átvettem a tollat páromtól, amit Imrének szántam (az első képen látszik a kezemben). 

Odaálltam elé és bemutatkoztam, aztán odaadtam neki a kis jelképes ajándékomat:
- Ezt önnek szántam, ha esetleg megint jön az ihlet, hogy szeretne könyvet írni, legyen mivel.

Aha, ez a mondat a fejemben valamiért jobban hangzott... :) Körülbelül az öröm és az izgulás olyan hatással volt rám, hogy alig bírtam megszólalni, így örülhettem, hogy ezt sikerült érthetően kimondanom.

Aztán Tomival kértünk egy kávét és kisuhantam a teraszra. Tudjátok, így utólag belegondolva nem is értem mire izgultam annyit...

Később ebédeltünk, ismét karfiollevest ettem, Tomi meg valamiért megörökítette a "hagyjál enni" arcomat is.


Megkérdeztem Dokit, volna-e rám öt perce, azt mondta, ha lesz, tudni fogom. És volt. És én tényleg nem értem mire izgultam annyit.

Egész nap,  ahogy Doki a vendégek között mászkált, felszolgált, beszélgett velük, látszott, hogy köszöni, jól van. Mosolyogva, felszabadultan, önmagát adva... Nagyon ritkán látok olyan embert, aki ennyire jól érzi magát a bőrében, ahogy van, mint ő.

Adni mentem a Csenülőbe. Hálát, mert megírta a könyveit, mert a YouTube-on bármikor visszanézhetőek a műsorai és előadásai, útmutatást adva, inspirálva, ha valamiben elakadok. Mégis, úgy érzem, ismét kaptam. Amikor leültünk beszélgetni, körülbelül fél perc alatt kiismert és kérdezett olyanokat, amiket később otthon még bőven fel kellett dolgoznom. Amikről nem is tudtam, vagy amikről azt gondoltam, már megoldottam.

Nehéz volt beszélgetni? Azt nem.
Még a babás blogomról is meséltem neki, megmutattam az előző nap készült képeket, megkérdeztem kirakhatom-e a fotókat a blogba. És semmilyen elítélő gesztust nem tapasztaltam a részéről. Megkérdezte, miért fotózok pont babákat. Mondtam két dolog miatt: Mert szeretem csinálni, mert meséket/történeteket így tudok elmesélni és mert így gyakorlom hogyan ne érdekeljen más véleménye - ha nem kérem - és ne akarjak mindenkinek megfelelni.

Viszont olyan dolgokra hívta fel a figyelmemet magammal kapcsolatban hogy ott, akkor ugyan a nehezebb témákat kizártam, mert úgy voltam vele, azokkal otthon is tudok foglalkozni. Abban a pillanatban csak a beszélgetésre koncentráltam.

Szóval... Nehéz volt otthon belegondolni, mikre is világított rá velem kapcsolatban? - Hát volt egy sírós estém. De ezért is hálás vagyok, mivel azt gondolom, tudok fejlődni azáltal, hogy figyelembe veszem ezeket a tulajdonságaimat.



Megtehettem volna, hogy nem megyek be a Csendülőbe, hanem megfutamodok. De nem tettem. Szerintem bántam volna, ha nem mondom ki azt a köszönömöt Dokinak, ha vagyok olyan gyáva, hogy elszaladok.
Persze, első nap megfordult a fejemben, sőt, második nap is, de mi értelme lett volna? Mégis milyen rossz dolog történhetett volna? Max elsőre meg sem szólalok, és?

A Csendülős érzéseimről (is) majd egy másik helyen bővebben kifejtem még a gondolataimat... Persze, hogy nem bírom ki, csak csepegtetek egy kis infót a másik projektemről... Ha valaha kész lesznek az előkészületek, ti lesztek az elsők, akik tudni fogtok róla. 

A képek természetesen Doki tudtával és beleegyezésével kerültek fel a blogba. 
Remélem tetszett ez a kis kitérő a babák világából a valóságba! Hamarosan újra itt, készülve a VI. babagyűjtő találkozóra.