Marilyn - Végállomás: Bécs - második rész

Két nappal később Marilyn és Dennis izgatottan indultak az állomásra. Zavarban voltak, mert együtt utaztak. Marilyn még sohasem volt Bécsben, teljes lázban volt. Vajon milyen lesz? Szép város, vagy zsúfolt és büdös, mint London?

Végül a megbeszélt időponthoz képest tíz perccel később sikerült a Keleti főbejáratához érniük, mivel a város egy kész káosz volt.

Viszonylag hamar meg is találták a vonatot, így szép kényelmesen felszálltak és elhelyezkedtek,

- Fantasztikus! Megyünk! - lelkendezett a lány.

- Akkor ámuldozz, ha meglátod a kastélyt vagy a zeneházat! - nevetett Dennis.

- És vajon a vásár milyen? Iszunk puncsot?

- Persze és forralt bort és eszünk cipóból gulyást is.

- Hát azt is lehet? Cipóból levest? Fantasztikus!

- És számos édességet is lehet enni a csokitól az aszaltgyümölcsig, meg sok szép karácsonyi dekor is kint van. És mindez a parlamenttől nem messze.

- Mindent látnom kell!

- Ne aggódj! És tartalékolj az energiával, mert kelleni fog. Nagy az a város - somolygott a férfi, aki tudta miről beszél, már sokszor megfordult Bécsben.

A vonatút - bár közel három órás volt, nem tűnt annyinak. Olvastak, zenét is hallgattak és beszélgettek. Nagyjából eltervezték, hová szeretnének eljutni. A zeneházban - Haus der Musik- még Dennis sem járt. Miután megérkeztek megkeresték a 18-as villamost, amivel a csupán néhány megállónyit utaztak Margaretengürtel nevű megállóig és csak öt perc volt a Queens Apartments.

A szobába lépve a két meglehetősen fáradt és zilált fiatal azonnal a széles, jó puha ágyra vetette rá magát. Hiába, a karácsony előtti hajrá és az ajándékok utáni rohanás igazán fárasztó volt mindkttőjüknek.

- Ez rugós! De jó! - lelkendezett Marilyn.

- Ugráljunk rajta? - kérdezte örvendezve Dennis.

- Holnap. Most nagyon fáradt vagyok. Inkább pakoljuk ki a cuccot a szekrénybe és vacsizzunk.

- Elmenjünk egy étterembe vagy inkább rendeljünk valamit a szobánkba? - kérdezte Dennis, de már ő is elalvás közeli állapotban volt.

- Én ez utóbbi mellett vagyok. Együnk, aludjunk. Ma már semmit sem akarok csinálni a pihenésen kívül. Ne haragudj!

- Semmi baj, én is pontosan így érzek. Tudod mit? Ne is csomagoljunk ki, csak tegyük a két pakkot a szekrénybe. Amúgy is csak szombatig maradunk.

- Egyetértek. 

- Tök jó ez a melegszenya! - mondta Dennis.

- És ez a bor se semmi. Megkóstoltad?

- Igen. Szerintem is. Mit szólnál ha holnap valami különlegesebbet rendelnénk? Mondjuk sushit? 

- Nem kellene inkább a helyi finomságokat megkóstolni? 

- Azt majd városnézés közben megtehetjük. Jó kis éttermek vannak errefelé.

Az elalvás szült némi feszültséget, mivel csak most tudatosult bennük, hogy egy ágyban fognak aludni. Dennis a szokásos atléta-alsógatya kombinációval kissé zavartan toporgott az ágy mellett, ami Marilyn figyelmét sem kerülte el.

- Láttam már alsógatyás fickót, ne szégyenlősködj - nevetett a lány.

Azért miután nyugovóra tértek, gondosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz...

Másnap reggeli után nagy izgalommal készültek a városnézésre. Sajnos zuhogott az eső. Délutánig vártak, hátha végre jobb idő lesz, de csak még szürkébb és hidegebb lett minden. Így végül arra a döntésre jutottak, hogy csak a Schönnbrunni kastélyt látogatják meg. 

Jól felöltözve kisétáltak az U4-es metróhoz a Margaretengürtelhez és Hütteldorf felé vették az irányt. 

Mint említettem, a kastélyban nem szabad fotózni, de ITT egy érdekes videó.

Mikor odaértek a kastélyhoz, még világos volt és úgy tűnt, végre elállt az eső. Természetesen a kastély előtti fotózkodás sem maradhatott el.

A rossz idő ellenére rengetegen jöttek megnézni a kastélyt. Hosszú sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Audioguide segítségével járták körbe a kastély negyven szobáját.

A kastélytúra után szerették volna megnézni a kastélyparkban berendezett vásárt is, de az eső ismét eleredt, így csak egy rövid szemlét sikerült megejteniük.

Némelyik árus pompásan rendezte be a felállított bódéját. Némelyik belvárosi luxus kirakat is megirigyelte volna azt a művészi érzéket, ahogy a karácsonyi dekoráció elrendezésre került ezeken a kicsi felöleteken.

Annyira fáztak, hogy végül beültek a kastélykertben lévő étterembe. Megkóstolták a helyi gulyást és a kolbászt savanyú káposztával és sültkrumplival. Mindkét fogást igen finomnak találták.

Átfagyva tértek vissza a szállásukra. Marilyn lelkesedése határtalan volt. A kastélyban vett egy Sissi és Ferenc Józef portréjával ellátott porcelán étkészletet.

- Jaj én milyen rossz vagyok! - agonizált a lány.

- Miért vagy rossz?

- Mert olcsóbban is vehettem volna magamnak étkészletet. Kicsit lehettem volna körültekintőbb.

- Még mindig ezen vagy fennakadva? Teljesen megértem, hogy ezt vetted meg. És különben is! Egyszer élünk, nem? Néha ÉLNI is kell! Ha már itt lézengünk ezen a sárgolyón.

- Igen, tudom, hogy igazad van... De ha nem Sissi és Ferenc Józef van rajta a tányéron hanem valami virág vagy dísz, akkor is a porcelán még jó minőségű lett volna. És spórolhattam volna pár Eurót.  Viszont annyira tetszik! És emlék marad a bécsi kirándulásról...

- Na látod! Emlék, és még hasznos funkciója is lesz.

Dennis a lány mellé lépett, kivette az öléből az étkészletet, majd felsegítette.

- És most, hogy ilyen bátran elengedted magad végre, megünnepeljük - mondta.

- Mégis hogyan? - kérdezett vissza a lány.

- Hát ugrálunk az ágyon! Mit szólsz?

- Meggyőztél! - nevetett Marilyn.

Az ugrálás után nevetve rogytak le az ágyra. 

- Tudod, már régen voltam ennyire felszabadult. Mindig viselkednem kellett az exférjem mellett.

- Örülök, hogy kezdesz felengedni. 

- Egy éve már, hogy eljöttem Londonból és még mindig úgy érzem, hogy Gab bármikor rámtalálhat.

- De Gab most jó ideig a sitten fog rohadni. Kiskorú veszélyeztetése, emberrablás, satöbbi.

- Iszonyú volt a tárgyalás! Megpróbált lejáratni Gab ügyvédje. 

- De a mi ügyvédünk sokkal jobb volt. És az a mocsok Gab megkapta az életfogytiglant. Visszaeső bűnözőként és ilyen súlyos bűntények után, meg is érdemelte - vélekedett Dennis. 

- Igazad van. És mi van veled és Ditával? Már ha nem gond erről beszélned.

- Semmi. Szakítottunk. Megint. 

- Igen, múlt nyáron már egyszer szétmentetek. Másfél év után végleg szétmentetek? 

- Két év volt. Igazából legalább öt éve  ismerjük egymást, de három éve lettünk legjobb barátok. Kezdtünk jobban összemelegedni, de mindketten máshonnan számítottuk a járásunk kezdetét.

Dennis nem  tudott tovább beszélni, kicsit elkalandoztak a gondolatai, így Marilyn elment fürdeni és pizsamában huppant le újra Dennis mellé. 

- Ne haragudj, hogy Ditáról kérdeztelek, tudom, hogy ez még friss.

- Semmi baj! Igazából ért már egy ideje. Dita mindig kifogásolta, hogy nem szeretem a nyüzsit. Pedig ez nem igaz. Szeretem a nyüzsgést, a táncot, de olyan volt, mintha Dita csakis erre vágyna. De lehet csak én értettem félre valamit.
- Félreértetted, és ő is téged.
- Tudom. Barátokként sokkal jobban szót értettünk.
- Persze, hiszen nem vártatok el egymástól semmit.
- Tudod a végén  olyan volt, mintha direkt akarnánk veszekedni egymással. Nem is tudom.
- Csak úgy érezte, hogy nem fér bele az életedbe. Hogy túl elfoglalt vagy.
-  Igen. Ez az én hibám volt. Csak annyira nyomulósnak éreztem a végén a közeledését, hogy nehezemre esett viszonozni...
- Miért nem beszéltétek meg? - vágott közbe a lány.
- Mert mindig veszekedésbe torkollt.

- Hidd el, én nem akarok sem igazságot tenni sem ítélkezni felettetek, csak meghallgatni. Ezért vagytok a barátaim. Mid a ketten. És sajnálom, ha kibeszéltünk...
- Mi is kibeszéljük most őt. De szerintem ez nem számít annak. Semmi rosszat nem tudok mondani róla. Hibáztunk mindketten, próbáltuk helyrehozni, de nem ment. Ő ettől nem lesz kevesebb. Mindent beleadott, ahogy én is szerintem. Csak nem illettünk össze.
- Én azt mondom, még mindig meg tudnátok beszélni...
- Nem. Nem kockáztatom a jó viszonyt Ditával. Talán már nem is szeretem szerelemmel. Önző voltam vele...  Nagyon szeretem őt, de...
- Azt hiszem értelek. Volt egy pasim, még gimiben. Fél évig jártunk. Azóta is tartjuk  kapcsolatot... Vagyis, amióta megszabadultam Gabtól, újra felvettem Freddel a kapcsoatot. Mindig tőle kérdeztem meg, hogy ezt vagy azt hogy gondolnak a pasik. Mit éreznek, hogy értenek dolgokat, amiket mi lányok félreértünk.Gabnál figyelmeztetett, hogy nem kóser a pasi... De én meg... Nem is tudom...
- A rózsaszín köd lebegett a szemed előtt.
- Így van. És szörnyű, mert mindig megfogadtam Fred tanácsait. De ezegyszer nem. És jól rá is fáztam. Most mondd meg!
- Ne ostorozd magad! Nem  te hibád volt! Hidd el, erről nem te tehetsz!
- Néha pedig úgy érzem. Fred is figyelmeztetett, én is láttam a jeleket. Mégsem... Mégsem hagytam el. És szörnyen bánom. Nem is magam miatt, hanem a fiam miatt, ki most apa nélkül maradt az én hibámból. Mert nem választottam neki megfelelő apát.

- Ez olyan közhelyesen hangzik... De jogod van hibázni és jogod van úgy élni az életed, ahogy tudod. Nem te vagy az egyetlen ember, aki tévedett. Hidd el, ettől még nem leszel rosszabb, mint bárki más! És ügyesen talpra is álltál belőle.

- Igazad van. És tudod mit? Ezt a néhány napot nem akarom önmarcangolással tölteni. Így most elengedem magam. Ha mégis újra szomorkodnék, kérlek szólj rám.

- Ezt megbeszéltük. De szerintem menjünk el aludni, holnap meg akarom mutatni neked a várost! Már ha az időjárás kedvez nekük.

Ezen az éjjelen már nem tartották szigorúan a távolságot. 

A hideg idő után jól esett bebújni a jó meleg takaró alá és érezni a másik közelségét - Még akkor is, ha csak egy jó barát az illető.

Még egy rész lesz a bécsi kirándulásról, mert 

1. Megint túl hosszú lenne a rész,
2. Mert a városnézős résszel meggyűlt a bajom kicsit. Kedves Múzsám igazán felébredhetne már!

Remélem ettől függetlenül tetszik nektek a sztori!